MÁRKUS BÉLA József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus 1945. december 11-én született Bükkaranyoson.
1970-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (KLTE BTK) magyar-népművelés szakán. 1970-től a Hajdú-Bihari Napló munkatársa, 1974-től az Alföld című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat olvasószerkesztője, 1978-tól főszerkesztő-helyettese, 1990-től 1992-ig főszerkesztője volt.
Megkezdődött szerdán a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) tanodaprogramja, amelyre mintegy 30 millió forint európai uniós támogatást nyertek - közölte a DZSH elnöke a szerdai megnyitó után. Horovitz Tamás elmondta: pedagógusok, iskolaigazgatók segítségével harminc debreceni, tanulmányi eredményeit, szociális helyzetét, illetve családi körülményeit tekintve hátrányos helyzetű gyereket választottak ki a november 30-áig tartó programra.
Hajdú-Bihar megyében a járási hivatalok felkészültek a szociális ellátórendszer változásaira, zökkenőmentesen megtörtént a rendszer átalakítása - közölte a megyei kormánymegbízott csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben. Rácz Róbert emlékeztetett arra, hogy a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere március elsejétől jelentősen átalakult, miután elválasztották egymástól az állam és az önkormányzatok segélyezéssel kapcsolatos feladatait.
Az intézmény szakemberei mellett külső szakértők is vizsgálják a debreceni Kenézy kórház egyik inkubátorából kiesett csecsemő esetét - közölte a kórház szóvivője csütörtökön .
Az RTL KLub Híradója arról számolt be: kizuhant az inkubátorból egy háromnapos csecsemő a Kenézy kórházban.
Több mint 10 százalékkal nőttek az adó- és járulékbevételek 2014-ben az előző évhez képest az észak-alföldi régióban - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) regionális adó-főigazgatója hétfőn Debrecenben. Czinege Attila évértékelő sajtótájékoztatóján elmondta: a múlt évben 617,8 milliárd forint volt a térségben az adó- és járulékbevétel, ami 58,1 milliárddal haladta meg az egy évvel korábbit.
- Egymillió forintra bírságolta a debreceni Nagyerdőben engedély nélkül, az önkormányzat megrendelésére cserjeirtást végző céget, a Dehusz Kft.-t a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (TKTF) - írta szerdán a Hajdú-bihari Napló. A lap szerint a büntetés oka a "védett élő szervezet, élőközösség élethelyét zavaró, a természet védelmét szolgáló jogszabály megsértése".
Debrecen idei költségvetése lehetővé teszi a város biztonságos működését, kiegyensúlyozott fejlődését, és gondoskodik a városlakókról - összegezte a csaknem 52,6 milliárd forint bevételi és kiadási főösszegű büdzsé tervezetének legfontosabb jellemzőit a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.
A Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnek (TIKTF) a debreceni Nagyerdőben kiirtott aljnövényzettel kapcsolatos vizsgálata szerint az érintett területen sem a védett növényzetben, sem a védett állatállományban nem következett be természeti károkozás - közölte a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
Mint az olcsóbb ajánlattevő, a Duna Aszfalt Kft. nyerte el a Colas Út Zrt. előtt, a debreceni Nyugati kiskörút II. ütemének tervezését és kivitelezését - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt nyílt közbeszerzésre csak ettől a két cégtől érkezett ajánlat.
Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a Nagyerdő parkerdei részében elvégzett munkálatok során megsértette-e bárki a természetvédelmi törvény rendelkezéseit, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség hatáskörébe tartozik. Tudomásunk szerint ez a vizsgálat elindult, és reméljük, hogy rövid időn belül megállapítja a hatóság, hogy történt-e jogszabálysértés és szükséges-e bármilyen további intézkedést tenni.
- A lendület évei után 2015 a nyugodt építkezés éve lesz a bírósági szervezetben - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
"A bírósági szervezet életében az egyensúly az erő forrása" - tette hozzá Handó Tünde a Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék összbírói értekezletét megelőző tájékoztatón, megjegyezve, hogy ezt a tárgyalóteremben is kifejezésre kell juttatni.
Magyarország kormánya zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, ennek is köszönhető, hogy az országban több ezer izraeli hallgató tanul - jelentette ki a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Debrecenben.
Az elkövetkező években "felélesztik" Pallagot, Debrecen alvó városrészét - mondta a cívisváros polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón, amikor e folyamat első lépéseként átadta a Pallagi út korszerűsítésének első ütemét.
Papp László elmondta: a 460 millió forintos beruházás 90 százalékát az Észak-alföldi Operatív Program pályázatán nyerte el a város.
- Két görög szigetre, Korfura és Krétára is indítanak charterjáratokat nyáron a debreceni repülőtérről - jelentette be a légikikötő igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.
Sápi Tamás tájékoztatása szerint egyre többen utaznak repülővel nyaralni a térségből: 2013-ban 13 800-an, tavaly pedig 20 000-en indultak charterjárattal Debrecenből, az idén 25 000 utasra számítanak.
Hajdú-Bihar megye önkormányzati közgyűlése 321 millió 558 ezer forint bevételi és kiadási főösszeggel pénteken elfogadta 2015. évi költségvetését.
Pajna Zoltán, a testület elnöke kiemelte: a központi költségvetés az idén 4 milliárd 891,3 millió forintot ad a megyei önkormányzatok feladatainak ellátására, amelyből a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat támogatása 283 millió forint.