Helyi

Eredmények megjelenítése 1281-től 1300-ig 2561 találatból.

Magyar-román környezetvédelmi projekt zárult a bihari térségben

Helyi - 2013-02-22

Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye közös határszakaszát érintő környezetvédelmi projekt keretében kezdeményezték civil szervezetek több tájegység helyi védelem alá helyezését, a Natura 2000-es terület bővítését.

Megszoksz vagy megszöksz - Hal köz

Helyi - 2013-02-21

A mellékelt levelet juttattuk el polgármester úrhoz, mivel napokban a sajtóban a Hal köz megállóhellyel kapcsolatban megjelent egy cikk, amely arról szól, hogy  az önkormányzat szerint “az utasok megszokták” az új Hal köz megállóhelyet és nem fog történni semmi ez ügyben a továbbiakban.

Debreceni fejlesztések: műemlékek 3D-s megőrzése, intelligens fogyasztásmérés

Helyi - 2013-02-20

A debreceni Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterhez tartozó cégek háromdimenziós technológiai fejlesztéseiről számoltak be a szakemberek szerdán a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában tartott projektnyitó rendezvényen.

Közös doktori képzéseket indít finn partnerével a Debreceni Egyetem

Helyi - 2013-02-19

Közös bölcsészettudományi doktori képzéseket indít a Debreceni Egyetem (DE) és a finn Jyvaskylai Egyetem, annak keretében a hallgatók egy-egy évet a partnerintézménynél tanulnak, és angol nyelven megvédett disszertációjukat mindkét intézmény oklevéllel ismeri el.

Európa Egészségfővárosa-cím létrehozását kezdeményezi a debreceni orvoscentrum elnöke

Helyi - 2013-02-16

Az Európa Kulturális Fővárosa-cím mintájára Európa Egészségfővárosa-cím létrehozását kezdeményezi a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) elnöke; Paragh György ezt szombaton, a DEOEC kapcsolat napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón jelentette be Debrecenben.

Nyolc világháborús gránátot találtak a tűzszerészek a debreceni Nagyerdei Stadion építési területén

Helyi - 2013-02-16

Összesen nyolc második világháborús német rombológránátot találtak a tűzszerészek a debreceni Nagyerdei Stadionnál a teljes építési terület átvizsgálása után. Az egyik munkagép még pénteken fordított ki a földből három gránátot, ezért vonultak ki szombaton a tűzszerészek a területre.

Gyöngyösi András munkaügyi bíróságnál keresi igazát

Helyi - 2013-02-13

Munkaügyi bíróság előtt támadja meg Gyöngyösi András, a Debreceni VSE volt vezetőedzője a vízilabda-egyesület elnökségének őt tisztéből elmozdító határozatát.

   A tréner szerdai sajtótájékoztatóján ügyvédje, Fodróczy Géza jelentette be, hogy jogi útra terelik az ügyet, mivel megítélésük szerint jogellenesen jártak el.

Visszahelyezik állásába a Debreceni Törvényszék két kényszernyugdíjazott bíráját

Helyi - 2013-02-13

Két bíró állásába történő visszahelyezését kezdeményezte a Debreceni Törvényszék elnöke szerdán, miután erről jogerős munkaügyi bírósági ítélet született. A Debreceni Törvényszék elnöke, Kahler Ilona kezdeményezte a két bíró visszahelyezését, így az Országos Bírósági Hivatal elnökén keresztül kéri a két bíró köztársasági elnök általi kinevezését.

A Wizz Air áprilistól repül Debrecenből Dortmundba

Helyi - 2013-02-13

A Wizz Air diszkont légitársaság április 26-tól hetente két alkalommal közlekedik Debrecen és Dortmund között - erősítette meg az MTI információját Daniel de Carvalho, a cég kommunikációs vezetője. Elmondta: az új desztináció indításával egy időben leállítják a decemberben indított milánói járatot annak alacsony kihasználtsága miatt.

Szálloda- és termálfürdő felújítás a debreceni Nagyerdőben

Helyi - 2013-01-31

A debreceni Nagyerdő rehabilitációs programjának részeként megújul az Aquaticum termálszálló, a termálfürdő, és korszerűsítik az egészségügyi szolgáltatások feltételeit. A nyáron kezdődő 2,5 milliárd forintos beruházáshoz összesen 1,7 milliárd forint uniós támogatást nyert a Debreceni Gyógyfürdő Kft. - mondta Kósa Lajos csütörtökön sajtótájékoztatón.

Kerékpárút-fejlesztés Hajdú-Biharban

Helyi - 2013-01-31

Hajdú-Bihar megyében 2012-ben csaknem 30 kilométer kerékpárutat építettek összesen kétmilliárd forint európai uniós forrásból - közölte Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója csütörtökön Balmazújvárosban.

Kezdődhet a debreceni Nagyerdei Stadion építése

Helyi - 2013-01-29

- A kivitelezést végző konzorciummal megkötötték a szerződést, így kedden elkezdődhet a debreceni Nagyerdei Stadion építése. A  megállapodás alapján 2014. április 28. az átadási határidő, ekkorra minden szakhatósági és használatbavételi engedéllyel rendelkeznie kell a létesítménynek.

K+f projektekre nyert hárommilliárd forintot a Debreceni Egyetem

Helyi - 2013-01-28

A Debreceni Egyetem (DE) mintegy 3 milliárd forint uniós forrást nyert öt projekt kutatás-fejlesztési (k+f) feltételrendszerének javítására - jelentette be Fábián István rektor hétfőn sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen.A nyertes pályázatok célzott kémiai és biológiai alapkutatásokat, intelligens funkcionális anyagok vizsgálatát, fenntartható és megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kutatásokat, hallássérültek internetes beszédfejlesztését és szuperszámítógép-fejlesztést érintenek.

Elkészült a 4-es út Debrecent elkerülő szakasza

Helyi - 2013-01-24

Megépült a 4-es számú főközlekedési út Debrecent elkerülő szakasza - jelentette be Kovács Ákos, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese csütörtökön a helyszínen.

 Az út első üteme 2006-ban készült el a 4-es, a 33-as és 35-ös út között. A második ütem során elkészült a 35-ös út és a 4-es út közötti szakasz - emlékeztetetett a vezérigazgató-helyettes az új elkerülő út átadásán.

Helyi reklámrendelet: hátrányban a debreceniek?

Helyi - 2013-01-21

A 65/2012 (XII.13.) önkormányzati rendelet (tárgy:  A hirdetmények, hirdető berendezések, létesítésének, elhelyezésének szabályairól)  9§-a az Önkormányzati rendelet hatályba lépése előtt szabályosan létesített reklámhordozók eltávolítására kötelezi a táblák tulajdonosait.

 

Álláspontunk szerint ez a rendelet – azon túl, hogy munkahelyek megszűnését idézi elő, csökkenti Debrecen helyi adó bevételeit) az alábbi a hatályos Alaptörvény alábbi rendelkezéseibe ütközik:

A  DISZ tájékoztatója a lakosságot  sújtó - 2013.  január 01.-től  életbe  léptetett Köztemetői  díjemelés  hatásairól.

Helyi - 2013-01-21

Tisztelt  Debreceni Polgár!

 A debreceni  Közgyűlés  2012.  október 25.-i ülésén a debreceni Köztemetők  üzemeltetőjének,  az  A.K.S.D. Kft.-nek a beterjesztése alapján készült, Városfejlesztési  Főosztály  által  előterjesztett, drasztikus  Köztemetői  díjemelés  hatását  azok már  érezhették, akik  az elmúlt  hetekben  kényszerültek  eltemettetni  családtagjaikat a  debreceni  Köztemetőkben.

Kósa Lajos: újraindul a 2-es villamos-projekt Debrecenben

Helyi - 2013-01-21

Újraindul a 2-es villamos-projekt Debrecenben. Az önkormányzat kezdeményezésére a kivitelező konzorcium tagjai kizárólag erre a munkára új projektcéget alapítottak - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz) polgármester hétfőn.

A magyar kultúra napja - Programok Debrecenben

Helyi - 2013-01-18

- Szkíta aranykincseket felvonultató kiállítással, Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának fényjátékkal kísért bemutatójával és táncelőadással ünnepli Debrecen január 21-én és 22-én a magyar kultúra napját.A programsorozat hétfőn Kölcsey Ferenc mellszobrának és emléktáblájának a megkoszorúzásával indul a Kölcsey Központban, majd ugyanott Kósa Lajos polgármester megnyitja a szkíta aranykincseket felvonultató Emberek aranyban - "Őseinket felhozád..." című kiállítást.

Nagyerdei Stadion: döntés a kivitelezőről

Helyi - 2013-01-16
Lezárta a kivitelezésre kiírt nyílt közbeszerzési eljárást a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft., s kihirdette az eredményt. A debreceni stadionprojekt kivitelezője a Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta debreceni székhelyű, „Hajrá, Debrecen!” elnevezésű konzorcium.

Ez a Város - Ősbemutató Debrecenben

Helyi - 2013-01-12

Csaknem kilencven zenész és énekes mutatja be szombat este a helyi Kölcsey Központban azt a dalt, amely a 150 éves debreceni zeneoktatásnak állít emléket - tájékoztatta Jantyik Zsolt, a PG Csoport frontembere, a dal szerzője az ősbemutató előtt szerkesztőségünket.

    Debrecen önkormányzata a Kölcsey ösztöndíj-pályázat keretében támogatta a mű megszületését, amelynek során "a 150 éves debreceni zeneoktatás értékeit sűrítettük egy dalba" - tette hozzá a zenész.