Magyarországon az ingatlanfejlesztési piacon az idén először több a befektetett magyar tőke, mint a külföldi. A piacnak eddig átlagosan 50 százalékát fedték le a magyar befektetők, az idén azonban ez az arány 58 százalékra emelkedett - derül ki a legnagyobb fejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és a CBRE, a világ legnagyobb ingatlan-tanácsadója éves ágazati jelentéséből, amely a VI. Ingatlanfejlesztés napja alkalmából készült.
Takács Ernő az IFK elnöke szerint mindez azt mutatja, hogy a hazai befektetői közösség ma már ugyanolyan tőkeerős, mint a külföldi cégek. A belföldi szereplők megerősödéséről pedig a CBRE régiós statisztikáira hivatkozva megjegyezte, hogy ez nem egyedi jelenség, a szlovák és a cseh piacon is megjelent egy erős helyi befektetői réteg.
A CBRE adatai alapján Magyarországon az év végéig az ingatlanpiaci befektetések elérhetik az 1,7 milliárd eurót, ezzel reális esély van arra, hogy az idei legyen a harmadik legeredményesebb év a 2007-ben elért 1,95 milliárd euró és a 2017-ben elért 1,8 milliárd euró után.
Az év első 10 hónapjában a CBRE felmérése szerint Magyarországon az ingatlanbefektetések elérték az 1,3 milliárd eurót, a befektetett volumenből 450 millió eurót tesz ki az irodapiac, 735 milliót a kereskedelmi ingatlanpiac, 70 milliót az ipari, a hotel és egyéb fejlesztések pedig 45 millió eurót. A harmadik negyedévi ingatlanpiaci befektetés elérte a 790 millió eurót, ez a második legerősebb negyedéves teljesítmény a 2007-es negyedik negyedévi rekord után.