Bizony mondom én Tinéktek honfitársaim, ránk fért már egy jó szaftos szex-botrány. Le voltunk maradva, mint a hálapénz, a régió országai úgy elhúztak mellettünk, mint a vadludak. Csorgott a nyálunk ezerrel, két kézzel kapkodtunk a pornó csatornák után - hátha egy ismerős arc, vagy legalább egy beazonosítható feszes fenék, netán egy érzékien domborodó echte magyar cici.
De sehol semmi, nyomják Krahácsot, mint állat, tudjuk, hogyan van ez: le vannak osztva a lapok, és éhes disznó makkal álmodik. Most már mindez szerencsére múlt idő, végre valahára, velünk, magyarokkal is történik valami. Eljött a mi időnk, mi is megmutattuk a környező nemzeteknek, Európának és a nagyvilágnak, hogy a magyar nem egy teszetosza hűbelebalázs, akivel csak úgy ki lehet kukoricázni. Éppen ellenkezőleg: fasza gyerek a magyar, nem téblábol, ha éppen ágyban éri a dologidő, akkor ott teszi, amit tennie kell.
Pedig már azt hittük, örökre vége, beteljesül rajtunk a magyar átok, és be kell érnünk a valaha volt dicsőséggel. Azzal, hogy az akkor még Für nélküli Deutsch Tamás egy munkatársnőjét tette anyává, átmenetileg ott is hagyta érte a családját, később visszament hozzájuk, majd megint elment, azóta az egykori körkörös hadügyminiszter lányának a nevét viseli.
Szorgos ember a magyar, nem hiába volt az egyik zöld párt jelszava néhány évvel ezelőtt: magyar nőbe magyar magot!
És az sem vált volna a dicsőségünkre, ha be kell érjük Kovács László évekkel ezelőtt elhíresült, félelmetesen hatalmas alsógatyájával, amelyet az elhagyott szerető tálalt fel az egyik bulvárlapban. Én ekkora gatyát még csak karikatúrán láttam, úgyhogy a kép inkább reklám, mint kritika volt a szocialista párt egykori elnökének.
De most úgy tűnik, mindörökké búcsút mondhatunk a nehéz, szextelen időknek! Lám, a magyar megint megmutatta, hogy nem kell még leírni, és a legények eleje idehaza sem alávalóbb, mint a mások férfiassága. Jakab Istvánra gondolnék soha el nem múló emelkedettséggel, a Magosz elnökére, aki rajta lett kapva a felesége által, amint a családja felé éppen beteget jelentett. Pedig nem volt beteg a Jakab úr, éppen ellenkezőleg: nagyon is in flagrantinak látszott, ha meg tényleg bujkált benne valami, annál nagyobb tiszteletet érdemel, hogy még ebben az állapotában is!
Képzeljük el, mekkora tigris lehet, amikor egészséges!
Nem is lenne ezzel semmi baj, a magyar ember közismerten kemény legény. Ahogy a tréfás népi rigmus mondja: az a huszár, ki a szoknya alá nyúl! Idáig tehát rendben is lennénk, még akkor is, ha egy másik, ugyancsak szexistának mondható alapvetés meg azt írja elő, hogy házinyúlra nem lövünk. Jakab István ez utóbb aranyszabályt nem tartotta be, a nála negyedszázaddal fiatalabb titkárnőjét invitálta az ágyába, miközben a családjának annyit üzent, gyengélkedik, most nem megy haza, s a hétvégét az adófizetők pénzén fenntartott szolgálati lakásban tölti.
Csak azt felejtette el a családja tudomására hozni, hogy nem egyedül múlatja az időt, lesz ott vele valaki, aki gyengélkedése idején igyekszik száműzni homlokáról a magány okozta szomorú barázdákat. Még ez sem lenne baj, mindenkinek szüksége van egy megértő szívre – az pedig már tényleg magánügy, ha ez a megértő szív meglehetős domborulatokkal és izgalmasan hosszú combokkal rendelkezik.
A probléma inkább onnan adódik, hogy Jakab István úr egy nagyon mélyen vallásos, a keresztény erkölcsöt igencsak a zászlajára tűző párt egyik élharcosa. Ha mondjuk Jakab úr szadeszes lenne, akkor nem lenne probléma egy szál se! Akkor akár kábítószerezhetne is a Jakab úr, meg lila tangában árulhatná a hazát az Andrássy úton. Egy szadeszestől ugye minden kitelik, ők rontják meg az ifjúságot, miattuk kérdezik riadtan az anyák a techno buliból hazatérő fiaikat: buzi-e vagy?
Nincs más hátra, be kéne lépnie Jakab úrnak a Szadeszbe, akkor nem lenne semmi baj ezzel a titkárnős projekttel. Mert így azért egy kicsit zsenánt. Istenről és a hazáról papolunk, közben bort iszunk, és magunk alá gyűrjük a titkárnőnket – nem jön ez össze a nemzeti oldalon sehogyan sem.
Úgyhogy van egy érzésünk, miszerint Jakab úr nem konzervatív, még kevésbé keresztény, ezzel szemben valószínűleg látens liberális. Talán még bolsi is valamelyest, de ezt inkább hagyjuk: a vallás és a világnézet hál’ istennek, mifelénk magánügy.
Föld S. Péter
Forrás:www.klubhalo.hu