Előre, Debrecenbe!

Órákig álltak vigyázzban, nem is a tűző napon. Élő díszletként.

Még mielőtt bárki is belekezdene a „napjaink gyermekei már sokkal kevesebbet bírnak, mint mi fiatal korúnkban „ kezdetű  nosztalgiázásba, nem árt megjegyezni, hogy régen az úttörők álltak sorfalak, most a hajdúszoboszlói iskolai kórus tagjai. Csak a nyakkendő tűnt el, és lett kék sál a helyén. Az a rossz szokás, ami a gyermeket díszletként használja, megmaradt.

Amikor egy héttel az átadás előtt, szorgalmasan körbefényképeztem a könyvtárat, megkérdeztem az ott dolgozó könyvtárosokat, hogy pontosan mikor is lesz az ünnepség.

Nem tudják, válaszolták, őket ugyanis nem hívták meg.

Először azt hittem rosszul hallok, de kiderült, hogy jól értettem. A könyvtár dolgozói bent dolgoztak, amikor mellettük, nekik, munkára állítólag átadták az épületet.

Mint azt Áder Jánostól pontosan tudjuk, hetekkel ezelőtt megkapta a meghívót…

A világért se szeretnék belemenni a megyei közgyűlés korábbi és jelenlegi elnöke közötti személyeskedő vitába, a kit kellett volna még meghívni kezdetű panasz és a válasz taglalásába.

Csupán annyit jegyeznék meg, hogy nem elég beszélni arról, hogy a beruházások ciklusokon átívelő munka eredményeként valósulnak meg - mint mondta Kóka János, az M-35-s autópálya avatóján, vagy Rácz Róbert épp a könyvtárátadás kapcsán.

Hajdúböszörményben a fürdő avatásán egymás mellett állt a város korábbi, szocialista, és jelenlegi, fideszes polgármestere. Ahogy hírlik, nem köveztek meg senkit a történtekért.

Illik (illene) példát mutatni.

Amikor a megnyitó napján, kora reggel találkoztam ifjúkorom kedvenc könyvtárosával, aki legalább ezer könyvet adott a kezembe, s nézte el, hogy szüleim és nagyszüleim nevére is kölcsönözve, évekig, sportszatyorral járok a könyvtárba, elmondtam neki, hogy délután átadják az új épületet.

Ott is volt az átadáson. Hátul a vendégek szeme elől rejtőzködve, beosont a kis kapun. Leült egy padra, és telesírt örömében egy csomag papírzsebkendőt.

Azután hazament.

Hajdu István