Magyar Gárda – újratiltva

Nyelvész legyen a talpán, aki megmondja, mit jelent ez a mondat. Különösen az első része érdekes. Lehetne a döntést nem tudomásul venni? Lehetne úgy tenni, mintha meg sem történt volna?

Hogy nem fogadják el, abban nincs semmi különös. A Jobbik, és édes gyermeke, a Magyar Gárda, már több esetben bizonyította, hogy tesz a törvényekre. Számukra a törvény legföljebb arra jó, hogy bírálják, és ahol csak tehetik, kijátsszák.

Tegyük hozzá: teszik is, mert megtehetik. A legutóbbi időkig gárdista ruhában is következmények nélkül lehetett masírozni, mert csupán az egyesület, és a mozgalom volt betiltva, a sokak számára félelmet és undort keltő viselet nem. Most már ez is törvénytelen - igaz, Vonáékat ez sem különösebben érdekli.

A Magyar Gárdát – normális jogalkalmazási körülmények közepette –már rég elfelejthettük volna. Magyarországon azonban minden másképpen van. Nálunk a közszolgálati televízió reggeli műsora - a Napkeltét különös módon felváltó Ma reggel - a bírósági döntést követő napon meghívta a stúdióba Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Nem tudni, milyen szerkesztői elgondolás állt az invitálás hátterében. Főként annak fényében különös ez, hogy Vona úr néhány hónappal ezelőtt, igaz, akkor még a Napkelte műsorában, de ugyanezen a csatornán, Izraelbe küldte az őt kérdező Betlen Jánost. Akinek ugyan szemmel láthatóan nem esett jól a pártelnök távozásra buzdító felvetése, ám mindez nem gátolta meg őt abban, hogy most ismét próbálkozzon Vonával.

Ha abból indulunk ki, hogy a pártvezér ezúttal nem küldte őt sem Izraelbe, sem más melegebb éghajlatra, akkor mondhatjuk, hogy bevált a szerkesztők számítása. Ha a tisztességes és demokratikus emberi normákat tekintjük alapvetésnek, akkor viszont nagyon is problémás volt Vona meghívása.

A Jobbik ugyanis a magyarországi demokratikus pártok körében nem szalonképes. Nem volt könnyű idáig eljutni – volt olyan párt, és akadt olyan közjogi méltóság, amely (aki) csak hosszas hezitálás, a politika patikamérlegén történő méricskélés után jutott el odáig, hogy elhatárolódjon a Magyar Gárdától. Úgy tűnt tehát, politikai konszenzus van abban a tekintetben, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda nem tartozik a rendszerváltozás demokratikus vívmányai közé.

Nem változtat ezen az sem, hogy a Jobbik egy törvényesen bejegyzett párt, és jövőre akár parlamentbe is bejuthat. Ez van, ezt kell, vagy ezt nem kell szeretni. Ám demokratikus viszonyok között senki sem kötelezhető arra, hogy a nézeteiket propagálja.

Ha az Orbán-közeli Széles Gábor magánvagyonából regnáló Echo tévé meghívja Vonát, vagy pártja bármely más prominensét, lelkük rajta. Ha a Fidesz-közeli Hír-Tv szerepelteti őket, abban sincs semmi különös – nekik már egy ideje úgyis mindegy, mindkét médium számos alkalommal megmutatta már, hogyan viszonyul a tisztességes sajtó világához.

A kereskedelmi tévéken sem kell csodálkozni. Az ő szemükben a profit a hitelesség, a bevétel a tisztesség - ha úgy gondolják, hogy egy valaha jobb napokat látott öregedő lantművész szexuális életének bemutatásával kaszálnak a legtöbbet, ám tegyék. Ha politikai perverziótól remélhetik a nagyobb bevételt, azaz egy szélsőséges, néhol náci nézeteket valló pártnak adnak megszólalási lehetőséget, legföljebb átkapcsolunk egy másik csatornára.

Az adófizetők pénzéből fizetett közszolgálati tévének azonban egyelőre még nem kötelező szélsőséges nézeteket képviselő pártok és politikusok propagálása. A tisztességes és demokrata nézők tájékoztatására – és némiképp megnyugtatására - bőségesen elegendő lett volna a Híradóban közölni a bírósági döntést, röviden és tárgyszerűen beszámolni a tárgyalóteremben történtekről. A közszolgálati televíziónak – és úgy általában, bármely demokratikus sajtóorgánumnak - nincs ezzel semmilyen más dolga.

Vonával szólva: tisztességes magyar polgár a Jobbik létezését tudomásul veszi, de nem fogadja el.

Föld S. Péter