A Pesti Központi Kerületi Bíróság hamis vád bűntette miatt - nem jogerősen - 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt egy különös visszaeső terheltet.
Az elitélt 2017 májusában valótlan nyilatkozatot juttatott el a "lúgos támadásként" ismert büntetőügyben eljáró védőnek. A férfit kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, egyúttal elrendelték vele szemben a más ügyben jogerősen kiszabott 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását - közölte Fővárosi Törvényszék hétfőn.
A védőnek írt levelében a férfi azt állította, hogy 2012. augusztus 2-a előtt - a büntetés-végrehajtási intézetbe való bevonulása előtt - egy számára akkor még ismeretlen ember azzal akarta megbízni őt, hogy öntsön maró folyadékot egy fotón megmutatott nő arcára vagy nemi szervére. A vádlott szerint a fényképen szereplő nő a "lúgos támadás" sértettje volt, a híradásokból a sértett kísérőjeként megismert férfi pedig a megbízó.
A valóságban azonban a sértett és kísérője - a nő kezdeményezésére - csak azt követően ismerkedett meg, hogy a vádlott 2012. augusztus 2-án bevonult a büntetés-végrehajtási intézetbe. A terhelt nem találkozott a férfival az általa állított időben és helyen,nem is kapott megbízást tőle - írták.
A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, súlyosító körülmény volt ugyanakkor a terhelt büntetett előélete és az, hogy a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.
Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője pedig felmentésért jelentett be fellebbezést - áll a közleményben.