2008. első két hónapjában 4,2 milliárd Ft-ot meghaladó hátralékot szedett be az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága végrehajtási eljárások keretében. Február végéig 6256 végrehajtási eljárás indult 10 milliárd Ft–ot meghaladó adótartozás behajtására. Több mint 10 ezer db inkasszó kiadásának következtében 2,4 milliárd Ft-ot meghaladó adótartozás folyt be, 3253 helyszíni eljárás eredményeként 1,7 milliárd Ft értékű ingóság, követelés, valamint munkabér foglalása van érvényben.
Mint ismeretes, ADÓKEDD elnevezéssel, a nagy érdeklődésre számot tartó, időszerű adózási témákról ingyenes előadások megrendezésével is igyekszik biztosítani az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ügyfeleinek adózással kapcsolatos tájékoztatását. A hagyományoknak megfelelően az előadások kedden, az adóhivatal munkatársai által, a leginkább aktuális témákban kerülnek megtartására, annak érdekében, hogy az adózók minél szélesebb köréhez tudjunk naprakész, a gyakorlatban is jól hasznosítható információkat eljuttatni.
A hagyományoknak megfelelően február hónapban is lesz Adókedd, február 05-én kedden, 1400 órai kezdettel, az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága debreceni központi ügyfélterében (Debrecen, Faraktár u. 29/c.) melynek témái a következők lesznek:
Az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága 2008-ban is megrendezi az ADÓKEDD elnevezésű, a nagy érdeklődésre számot tartó, időszerű adózási témákról szóló ingyenes előadását.
A jövő évtől évente legfeljebb háromszor, az első félévet, illetve a harmadik és a negyedik negyedévet követő 15. naptól lehet igényelhetik vissza a mezőgazdasági termelők a gázolaj jövedéki adóját - az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg. A kormány új rendeletben szabályozta a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának 2008-tól történő visszatérítését.
A számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendeletet módosító 25/2006. (X. 27.) PM rendelet 2. § (2) bekezdése a következők szerint szabályozza a 2007. január 1-je előtt nyomdai úton gyártott nyugta-, számla, egyszerűsített számla nyomtatványok felhasználását.
Szili Katalin aláírta és az államfőnek megküldte az egészségbiztosítási törvényt - közölte Altorjai Anita, az országgyűlés sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
A postán befizetett csekkek két ezrelékét, azaz minden ötszázadik csekket érinti egy 2007. december 15-től érvényes jogszabályváltozás, amelynek értelmében az 1.000 euró - mintegy 250 ezer forintnak megfelelő összeg - feletti befizetéseknél azonosítani kell az ügyfeleket.
Debrecenben az elmúlt időszakban rendkívül megszaporodtak az olyan jellegű közlekedési bűncselekmények során indított eljárások, melyek a közlekedésben résztvevők között a rohanás, a késés miatti dühös állapot, erőszakos, agresszív vezetési stílus miatt keletkeztek.
Ez a jelen időszakra nagyban jellemző agresszív magatartási stílus vezetett ahhoz a balesethez is, mely 2007. december 15-én szombaton történt Debrecen külterületén, a Balmazújvárosi út mellett található bevásárló övezetben.
Várhatóan január első felében írja ki a Budapesti Közlekedési Zrt. a pótdíjtartozások eladására a közbeszerzési eljárást - tudatta a közlekedési társaság sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel. A BKV idei bliccelésellenes kommunikációs kampányába illeszkedő "Blicc over" elnevezésű akció végleges financiális elszámolása megtörtént: a figyelemfelkeltő kampány pontosan 77.546.323 forint bevételt eredményezett; a kampány összesen 8.622.664 forintba került - közölte a BKV.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete megbírságolta a Mol Nyrt.-t. A felügyelet szerdán az MTI-vel közölte, hogy a bennfentes információk nyilvánosságra hozatalára, valamint a bennfentes információk késleltetésére vonatkozó egyes szabályok megsértése miatt 5 millió forintra, a bennfentes kereskedelem tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt pedig további 43 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Mol Nyrt-t.
Az elmúlt időszakban végrehajtott közlekedési akciók során azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a Magyar Köztársaság Kormány 2007. március hónapban módosította, illetve kiegészítette a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) bizonyos részeit. A változások alapvetően 2007. április 1-én léptek hatályba.
Mint ismeretes, ADÓKEDD elnevezéssel, a nagy érdeklődésre számot tartó, időszerű adózási témákról ingyenes előadások megrendezésével is igyekszik biztosítani az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ügyfeleinek adózással kapcsolatos tájékoztatását.
Az idei biztosítóváltásoknál is ügyelni kell arra, hogy a megkötött szerződés azonnal hatályba is lépjen, mert ellenkező esetben, az első díj befizetéséig, az autós biztosítatlan marad, és az okozott károkat a Mabisz visszaköveteli, illetve annak sikertelensége esetén az összeg az autóstársadalmat terheli. A KÖBE szerződéskötési gyakorlata eltér a szokásostól.
Megkezdődött az iratismertetés a Múzeum körúti erőszak ügyében - tudta meg az MTI a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől hétfőn délelőtt. Morvai Attila azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, miszerint ezt követően megszüntetik a nyomozást, azt mondta: érdemi döntés még nem született erről. Hangsúlyozta: az ügyészség álláspontja szerint minden szükséges bizonyítási eljárást lefolytattak, ezt a vonatkozó jogszabálynak megfelelően iratismertetés követi.
Tart a teljes körű vizsgálat a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban a mandulaműtétet követően meghalt kisfiú ügyében - közölte a kórház vezetése. A november 23-án mandulaműtéten átesett, majd három nappal később, kontrollvizsgálatot követően ismét kórházban tartott kisfiúnál súlyos artériás vérzéses szövődmények léptek fel, e miatt többször újraélesztették, ismét megműtötték, ám a négyéves gyermek november 28-án meghalt.
Az országgyűlési képviselők jogállásának néhány kérdését tisztázni kell - mondta Szili Katalin, a házbizottság ülése után csütörtökön. A Országgyűlés elnöke erről annak kapcsán beszélt, hogy a házbizottság tárgyalt a Fidesz pécsi szervezetének Toller Lászlóval kapcsolatos kezdeményezéséről.