Jogtudor

Eredmények megjelenítése 1101-től 1120-ig 2305 találatból.

A Jobbik feljelentést tett, hogy kiderüljön, létezik-e a Soros-terv

Jogtudor - 2017-10-12

A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt, hogy így derítsék ki, valóban létezik-e a Soros-terv. A feljelentést a kormánypárti politikusok közelmúltbeli kijelentései alapján állították össze - közölte a párt szóvivője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Mirkóczki Ádám hangsúlyozta: amennyiben a rendőrség mégsem rendeli el a nyomozást, a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek is papírja lesz arról, hogy amit tesznek, az egy "hatalmas agymosás, egy hatalmas hazugság".

A képviselő elmondta, hogy a Papp Károly országos rendőrfőkapitánynak címzett feljelentést alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete, alkotmányos rend elleni szervezkedés, rombolás, hazaárulás és lázadás miatt tették.

Letöltendő börtönbüntetést kapott állatkínzásért egy férfi

Jogtudor - 2017-10-11

Állatkínzás bűntette miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte a korábban kiszabott közérdekű munka helyett a Debreceni Törvényszék szerdán, jogerősen azt a férfit, aki tavaly nyáron egy vasrúddal bántalmazta két kutyáját Hajdúszoboszlón. Az állatokat végül a hatósági állatorvosnak el kellett altatnia. A másodfokú ítélet értelmében a férfinak hat hónapra kell börtönbe vonulnia. Ezen túlmenően még négy hónap, korábban garázdaság miatt kiszabott szabadságvesztést is le kell töltenie.

Római-part - A Kúria hitelesítette a népszavazási kezdeményezést

Jogtudor - 2017-10-10

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden - derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből.

A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be, magánszemélyként. Azt akarják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert véleményük szerint a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni.

A Kúria megsemmisítette egy pedofíliával kapcsolatos jogegységi döntését

Jogtudor - 2017-10-09

A Kúria hatályon kívül helyezte egy a tizenkettedik életévet be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak büntető törvénykönyvi tényállásának értelmezésével kapcsolatos jogegységi határozatát hétfőn - tudatta a legfelsőbb bírói fórum sajtótitkársága közleményben.

Ab: módosítani kell a földforgalmi törvény öröklést érintő szabályait

Jogtudor - 2017-10-04

A földtörvény módosítását írta elő az Alkotmánybíróság abban a vonatkozásban, hogy ha a törvény korlátozása miatt nem jut hozzá az örökös a végrendeletben rá hagyott földterülethez, akkor ezért kompenzáció illesse meg. Az Ab a döntését szerdán tette közzé a honlapján.

A konkrét ügyben a végrendeleti örökös - a kormányhivatalnak a földforgalmi törvény alapján hozott döntése szerint - nem kaphatta meg a rá hagyott külterületi szántó művelési ágú földeket. A területük ugyanis meghaladta az egy hektárt és az örökös nem minősült földművesnek, így tulajdonszerzése a földforgalmi törvényben rögzített feltételeknek nem felelt meg

OGY - Törvény szabályozza a bírósági polgári nemperes eljárásokat

Jogtudor - 2017-10-03

Az Országgyűlés kedden törvényben szabályozta a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokat, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokat. A parlament 117 igen szavazattal, 46 tartózkodás mellett fogadta el a jogszabályt.

A törvényjavaslat indoklása szerint ilyen kódexjellegű törvényi szintű szabályozása a bírósági hatáskörbe tartozó polgári nemperes eljárásoknak eddig nem volt.

A jogszabály meghatározza a január elsején hatályba lépő új polgári perrendtartási törvénytől eltérő szabályokat, amelyek valamennyi bírósági polgári nemperes eljárásban érvényesülnek, feltéve, ha az adott eljárást szabályozó törvény másként nem rendelkezik.

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a nagyszüleit meggyilkoló férfi

Jogtudor - 2017-10-02

A Debreceni Ítélőtábla Elek Balázs vezette tanácsa hétfőn helybenhagyta a Debreceni Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetést elrendelő első fokú ítéletét, ami így jogerőre emelkedett a nagyszüleit megölő férfivel szemben.

Az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék márciusban K. Cs. vádlottat emberölés bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban 35 év után bocsátható feltételes szabadságra.

Illegális bevándorlás - Jogerősen próbára bocsátották a migránsokat bántalmazó operatőrt

Jogtudor - 2017-10-02

Jogerősen garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta a Szegedi Törvényszék azt az operatőrnőt, aki 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat rúgott meg.

Biztosítási alkuszok: a villany- és vízvezeték-szerelők felelősségbiztosítása csak a közműbekötési munkálatokra vonatkozik

Jogtudor - 2017-10-01

A villany-, illetve vízvezeték-szerelőknek szeptember elsejétől kötelező minimum egymillió forint összegig fedezetet nyújtó felelősségbiztosítást kötniük, de ez csak a közműbekötési munkálatokra vonatkozik - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönre ítélték az egykori főpolgármester-helyettest

Jogtudor - 2017-09-29

Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken.

A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést.

Súlyos fegyházbüntetésre ítélték az éhen halt gyöngyösi kislány szüleit

Jogtudor - 2017-09-27

Tizennyolc és tizenöt év fegyházra ítélték első fokon a tavaly májusban éhen halt másfél éves gyöngyösi kislány szüleit szerdán.

Kémper - Jogerősen felmentették a volt titkosszolgálati vezetőket

Jogtudor - 2017-09-25

Jogerősen felmentette a kémkedés, illetve bűnpártolás vádja alól a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett másodfokú döntésében Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert, Galambos Lajost és Laborcz Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóit és egy civil.

Uniós bíróság: a pénzintézeteknek átfogó tájékoztatást kell nyújtaniuk a bankhitelek feltételeiről

Jogtudor - 2017-09-20

A külföldi pénznemben meghatározott hitelszerződések esetén a pénzügyi intézménynek átfogó tájékoztatást kell nyújtana a kölcsönfelvevő számára ahhoz, hogy ez utóbbi tájékozott és megalapozott döntést hozhasson - közölte az Európai Unió Bírósága szerdán.

A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletének indoklásában aláhúzta, hogy a hitelt nyújtó banknak vagy szolgáltatónak az érintett ügyfél rendelkezésére kell bocsátania az ahhoz szükséges valamennyi lényeges információt, hogy a hitel felvevője felmérhesse valamennyi feltétel pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt gazdasági következményeit.

Tizenkét évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje

Jogtudor - 2017-09-19

Egységesen 12 évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje - döntött kedden a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a parlament.

A Jobbik kezdeményezésére benyújtott, házszabálytól eltérő gyorsasággal tárgyalt indítványt 170 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés. A módosítás a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba. Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese az előző esti általános vitában azt mondta: javaslatuk arra a népszavazási kezdeményezésre reagál, amelyet Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő vezetésével nyújtottak be, és amelyről a Fidesz jelezte, parlament elé kerülése esetén támogatná.

Kvótaper - Kovács Zoltán: Magyarország tudomásul veszi az Európai Bíróság ítéletét

Jogtudor - 2017-09-18

- Magyarország tudomásul veszi a kvótaperben született európai bírósági ítéletet, de egyáltalán nem ért vele egyet, a jogi és politikai harc pedig sok szempontból még csak most kezdődik az uniós menekültügyi kvóták ellen - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfőn Brüsszelben.

Kovács Zoltán a belga fővárosban tartott nemzetközi sajtóértekezletén hangsúlyozta: a migrációs válság vonatkozásában Magyarország egyike volt azoknak az uniós tagállamoknak, amelyek mindent megtettek a kötelezettségeik teljesítése érdekében.

"Magyarország lelkiismerete tiszta (...), a magyar határintézkedések működnek" - mondta a szóvivő.

Négy év börtönre ítélték Monok korábbi polgármesterét

Jogtudor - 2017-09-15

Befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte Szepessy Zsoltot, Monok volt polgármesterét, az Összefogás Párt vezetőjét pénteken a Nyíregyházi Járásbíróság. Az ítélet szerint a korábbi önkormányzati vezető pénzért csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de egyetlen honosítási eljárást sem indított el.

Kúria: nem sértett jogszabályt a Hortobágyi Nemzeti Park

Jogtudor - 2017-09-13

- A Kúria az utolsó, negyedik esetben is fenntartotta hatályában a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóság nem sértett jogszabályt a korábban a felperesek által vitatott haszonbérleti szerződések megkötésekor.

A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság, szeptember 5-én ismét megállapította, hogy a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítélete szabályosan és helytállóan foglalt állást a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága által lefolytatott haszonbérleti eljárások és annak nyomán megkötött haszonbérleti szerződések érvényessége ügyében.


Felfüggesztette a katalán elszakadási törvényt a spanyol alkotmánybíróság

Jogtudor - 2017-09-12

Felfüggesztette a spanyol alkotmánybíróság kedden azt a frissen megszavazott törvényt, amelyben Katalónia szabályozná a Spanyolországtól történő elszakadásának folyamatát.

A határozat még nem a végleges ítélet, annak meghozatalára öt hónap áll az alkotmánybíróság rendelkezésére. A felfüggesztés automatikus minden olyan esetben, amikor az alkotmánybíróság eljárásba vesz egy beadványt.

Vádat emeltek Zagyva György Gyula ellen zaklatás miatt

Jogtudor - 2017-09-08
cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper

- Vádat emelt Zagyva György Gyula volt jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Balassagyarmati Városi Ügyészség - erősítette meg az erről szóló sajtóinformációt Deák Bertold, az ügyészség szóvivője pénteken az MTI-nek.

A Pesti Srácok hírportál írása szerint Zagyva György Gyula ez év júniusában szerepelt egy, a választási rendszert bíráló videóban. Ezt követően Varga-Bíró Tamás zenész az egyik közösségi médiumban üzent a volt jobbikos politikusnak, ami miatt Zagyva György Gyula felhívta és megfenyegette, ezért Varga-Bíró feljelentést tett ellene a rendőrségen.

Fedezetlen zálogjeggyel és hamis aranyfedezettel ügyeskedő csaló ellen emeltek vádat

Jogtudor - 2017-09-07
on the beach holidays argento sale yoox uk marks and spencer voucher new look voucher

- Különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki fedezetlen zálogjegyek benyújtásával és hamis aranyfedezettel vett fel több milliárd forint hitelt pénzintézetektől és magánszemélyektől - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön.