Kékhírek

Eredmények megjelenítése 1021-től 1040-ig 1590 találatból.

Rögzített a kamera

Kékhírek - 2010-05-11
Hétfőn érkezett bejelentés a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy Hortobágy Mátán egy horgásztanya melléképületében betörők jártak, az épületből illetve az udvarról réz és alumínium tárgyakat tulajdonítottak el.  A gyanú hamarosan három hortobágyi fiatal férfira terelődött, akiket előállítottak a kapitányságra.

Rendőrségi hírek

Kékhírek - 2010-05-10
Pénteken egy kismarjai asszony tett bejelentést, hogy a vele egy háztartásban élő, elvált férje veréssel fenyegeti, aznap már  egy betonoszlopnak lökte az udvaron.  A bejelentésre kiküldött körzeti megbízott a helyszínen az ideiglenes távoltartás körülményit vizsgálta és a bántalmazó előállításáról döntött.

Üzletszerűen csaltak a hitelekkel

Kékhírek - 2010-05-10
Kétéves nyomozást követően száztíz gyanúsítottal szemben csalás és magánokirat-hamisítás miatt élt vádemelési javaslattal az ügyészség felé a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. A most befejezett nyomozás adatai szerint 2005 óta több mint száz személy igényelt hamis munkáltatói igazolásokkal hiteleket különböző pénzintézetektől.

Nyomok a sárban, lopott holmi két keréken

Kékhírek - 2010-05-07

Rövid időn belül elfogták a derecskei járőrök azt a 22 éves férfit és 16 éves társát, akik pénteken hajnalban több helyre is betörtek Derecskén. Egy derecskei lakos tett bejelentést, hogy melléképületének tornácáról ellopták hegesztő trafóját és a melléképület ajtaját is nyitva találta, de onnan nem hiányzik semmi. A helyszínre érkező járőrök követték a nyomokat, amelyek a szomszéd telekhez vezettek

Két vonatbaleset egy napon

Kékhírek - 2010-05-04

Május 03-án két vonatbaleset is történt Debrecenben….

 13.57. óra körüli időben a Debrecen- Tócóvölgyi Vasútállomás felől Hajdúböszörmény felé közlekedő vonat elé hajtott a Vezér utcai vasúti átjáróban lévő jelzőlámpa tilos jelzése ellenére egy szürke színű Ford Fiesta. Az ütközés következtében a Fordot vezető 28 éves nő súlyosan, életveszélyesen sérült, a vonat utasai közül ketten könnyű sérülést szenvedtek.

Sorozatos bűncselekmények

Kékhírek - 2010-05-03

 A konyári járőrök április 28-án, késő délután lakossági bejelentés alapján érkeztek egy lakatlan lakóházhoz, mivel annak udvarára ismeretlen tettesek a kerítésen átmászva, azt letaposva bementek, és onnan különböző fémtárgyakat, közöttük vízóra aknatetőket tulajdonítottak el.

22 ezer Volt ütött agyon egy férfit Hajdúnánáson

Kékhírek - 2010-04-30
Pénteken délelőtt Hajdúnánáson,a Balmazújvárosi út mentén lévő transzformátor állomáson három E-on-os dolgozó szokásos karbantartási munkálatokat végzett. Lefesztelenítették, lekapcsolták a hálózatról a transzformátort, hogy azt ki tudják takarítani és az egyéb karbantartási munkálatokat el tudják rajta végezni.

Jelentkezett a rendőrségen az ékszerhamisító banda egyik körözött tagja

Kékhírek - 2010-04-30
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya április 28-án csalás bűntett bűncselekmény gyanúja miatt -folyamatban lévő büntetőeljárásban - őrizetbe vett egy kiskunlacházi férfit, aki 27-én, a kora esti órákban jelentkezett a Rendőrségen, mivel körözés volt ellene kiadva.

Szabadidős őrsparancsnok fogta el a tolvajokat

Kékhírek - 2010-04-28

Szabadidejében, saját autójával indult el ellenőrizni, egy előzőnapi bűncselekmény elkövetőivel kapcsolatban kapott információkat ma délelőtt a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Pocsaji Rendőrőrsének őrsparancsnoka. Az eredmény: elfogásra és előállításra kerültek a hencidai besurranásos lopás elkövetői. 

Elfogták Pest megye legkeresettebb bűnözőjét

Kékhírek - 2010-04-28
Elfogták Pest megye Top 1-es bűnözőjét - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A 30 éves férfit egy éve körözték fegyveres rablásért, azzal gyanúsítják, hogy valószínűleg lőfegyverrel megfenyegette, majd a bevétel átadására kényszerítette egy érdi kaszinó alkalmazottját, még tavaly áprilisban.

600 millió forintnyi hamis Armani, Boss, Chanel parfüm

Kékhírek - 2010-04-26
Vasárnap éjszaka nagy mennyiségű parfümöt találtak a vámosok és a rendőrök egy török kamion rakterében Ártándon. A Törökországból érkező és a fuvarokmányok szerint üres üvegeket szállító kamiont a pénzügyőrök röntgen berendezéssel átvilágították, s észrevették, hogy a fuvarokmányoktól eltérő áru van a raktérben, ezért azt kinyitották.

Nyoma sincs a ScienNet-ügyfelek befizetéseinek

Kékhírek - 2010-04-21
2008 szeptembere és 2009 novembere között összesen 8,43 milliárd forint folyt be a ScienNet számlájára. Aligha folytathatja működését a ScienNet törzsvásárlói hálózat, a tagok többmilliárdos befizetéseinek ugyanis nyoma sincs a virtuális számlákon - írja a Népszabadság azzal összefüggésben, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el kedden a ScienNet-ügyben adócsalással gyanúsított Leinemann Zsolttal szemben.

Razzia a Balatonon - kedvező eredmény született

Kékhírek - 2010-04-19
Átfogó ellenőrzést tartott a hétvégén a balatoni vízirendészet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., amelynek során 228 ellenőrzésből hét szabálysértési feljelentés született. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: az akció célja elsősorban a természetvédelmi és környezetvédelmi szabályok betartásának ellenőrzése volt.

Hatmilliót érő gázolajat csapolt le a vezetékből

Kékhírek - 2010-04-16
Megcsapolták a MOL egyik gázolajvezetékét Nyíregyházán. A csővezetékből mintegy 18 ezer liter üzemanyagot vételezett illegálisan a vámhatóság által csütörtökön leleplezett férfi.Így értesült a HavariaPress. A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai a rendőrséggel közös akcióban ütöttek rajta csütörtökön a gázolajtolvajon.

Szlovák betörő bandát fogtak a rendőrök

Kékhírek - 2010-04-09

Április 6-án hajnalban bejelentés érkezett a Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltség ügyeletére, hogy ismeretlen tettes behatolt a nyírábrányi idősek otthonába, ahonnan nagyobb mennyiségű készpénzt tulajdonított el.

Füstölőt szívtak – kórház lett a vége

Kékhírek - 2010-04-08
Négy fiatalt szállítottak Nagyhalászból a nyíregyházi kórház sürgősségi osztályára. Kiderült: attól lettek rosszul, hogy füstölő-rudakat törtek össze, azt keverték a cigarettájukba.Előbb csak annyit lehetett tudni, hogy a három - 15-16 és 19 éves - fiú, valamint a 17 éves lány valamilyen cigarettát szívott, attól kézremegés, szapora szívverés és rosszullét fogta el őket. A kórházban elvégzett tesztek alapján nem kábítószert fogyasztottak.

EGY RAZZIA EREDMÉNYEI

Kékhírek - 2010-03-30

Hajdú Bihar megyében a 4.számú főúton végrehajtott fokozott ellenőrzés során 11 szabálysértési feljelentés kezdeményeztek a rendőrök, 133 fő helyszíni bírságot kapott, kisebb súlyú közlekedési szabálysértések elkövetése miatt 24 főt figyelmeztettek.

Tanárát ütötte a diáklány

Kékhírek - 2010-03-30

2010. március 30-án 09.30 órakor a debreceni Tégláskertben lévő egyik általános iskolából érkezett bejelentés a rendőrségre, mely szerint az iskola egyik 6. osztályos tanulója megverte a tanárát, majd távozott az iskolából.

Közúti baleset szemtanúit keresik!

Kékhírek - 2010-03-25
2010. március 09-én 09 óra 25 körüli időben egy ismeretlen személy által vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi, Debrecen, Kálvin tér 4 szám előtti útszakaszon kijelölt várakozóhelyen megállt, majd megállást követően úgy nyitotta ki járműve bal első ajtaját, hogy nem győződött meg annak veszélytelenségéről.

Csalás sértettjeit keresik

Kékhírek - 2010-03-25
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozók azt feltételezik, hogy a képen látható férfiaz ország különböző városainak nagyobb áruházaiban több személynek, - akik elsősorban műszaki cikkeket, egyéb termékeket kívántak  vásárolni - a bolti árnál alacsonyabban kínált termékeket.