2009. október 31-én hajnali 3.30 óra körüli időben Debrecenben, a Petőfi téren egy 27 éves fiatal debreceni lány épp munkából tartott hazafelé. Amint hazafelé sétált észlelte, hogy a közeli parkban egy bukósisak nélküli fiatalember robogón várakozik. A férfi – miután a lány elhaladt a közelében – beindította a motort és a lány után ment.
2009. február 02-án előállították a rendőrök az Ond utcáról azt a 25 éves debreceni férfit, aki egy, az utcában lévő családi házba ment be besurranás módszerével, s az előszobából el akarta tulajdonítani az ott lakó táskáját.
A férfit kihallgatása során összesen 5 besurranásos lopás bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg, melyeket a Nagysándor telepen, a Csigekerti, illetve a Köntöskerti részen követett el.
November 5-én reggelre virradóra a Nyár utcán több gépkocsit is megrongáltak.
A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a Nyár utcai parkolóban leállított 4 egymástól különböző típusú és korú gépkocsi visszapillantó tükreit törték le ismeretlenek.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap őrizetbe vett egy 47 éves román férfit, és embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indított ellen.
A kamionvezető férfi tegnap jelentkezett belépésre az Ártándi Közúti Határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során röntgenvizsgálat is történt. A kamion rakterében a rakomány között elbújva négy iraki állampolgár volt.
2009. november 09-én 15.00 óra körüli időben Debrecenben, egy Piac utcai élelmiszerüzletben egy pénztárosnő épp pénzt adott vissza az egyik vásárlónak, amikor a pénztár másik oldalánál egy ismeretlen bőrdzsekis fiatalember belenyúlt a kasszába és az 500 Ft-os bankjegyekből emelt ki, összesen 6500 Ft-ot.
2009. október 09-én 22.45-23.00 közötti időben a Nap-Kossuth utca sarkán egy 5 fős, huszonéves fiatalemberekből álló társaság körbevette az arra közlekedő 18 éves – épp buliba tartó - fiatalembert, és felszólították, hogy adja át részükre márkás ruházatát, valamint a nála lévő egyéb értékeket, mert ha nem teszi, „baj lesz”.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés vétség megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, 2009. október 7-én, mivel aznap 00:24 órakor a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság ügyeletére egy ismeretlen személyazonosságú, magyarul beszélő férfi telefonált, hogy " másfél óra múlva robban a parlament".
A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen személlyel szemben, aki az idáig rendelkezésünkre álló, illetve tudomásunkra jutott információk, adatok szerint 2009. október 05-én 13.56 körüli időben eltulajdonította a Vásárcsarnok egyik üzletében árusító férfi autóstáskáját a bolt személyzeti részéből. A táskában 700.000 Ft készpénz is volt.
A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) Műveleti csoportjának 2009. évi ellenőrzési terve alapján a „European Operation Truck” közlekedésbiztonsági ellenőrzés európai szintű végrehajtására 2009. negyvenegyedik hetében kerül sor, mely a tehergépjárművek átfogó ellenőrzésére terjed ki.
2009. szeptember 26-án 14 óra 45 perc körüli időben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, sötét színű - feltehetően – terepjáróval közlekedett Debrecen felől Haláp irányába.
2009. szeptember 24-én éjjel 02.00 óra körüli időben egy Toyota Corolla típusú személygépkocsival közlekedett egy 60 éves debreceni férfi Debrecenben a Pallagi úton a Móricz Zsigmond utca felől a Nagyerdei körút irányába. Haladása során a Pallagi út 9. szám előtti útszakaszon nekiütközött egy ismeretlen okból és módon az úttestre került mintegy 150 cm hosszú fagerendának.
2009. szeptember 12-én éjfél körüli időben egy Bajcsy Zsilinszky utcai szórakozóhely előtt nézeteltérés alakult ki egy - a barátnőjével és lányával a szórakozóhelyre igyekvő - férfi illetve egy másik társaság között. Az előzetes szóváltást követően a társaság egyik tagja az apát pofon ütötte, míg másikuk a ruhájánál fogva rángatta, míg a segítségére siető barátnőjét az ott parkoló egyik autónak lökték.