Kedden hajnalban a rendőrök elfogták azt a férfit, aki 2010. január 14-én Debrecenben a Honvéd utcán megtámadott egy munkába tartó nőt. A 31 éves nőt berángatta egy kapualjba, megfenyegette, fajtalankodott vele. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szeméremelleni erőszak bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Közel három hét alatt hat rablást követett el az a 14 éves fiú, akit elfogtak a rendőrök. A fiút a Bíróság tegnapdélután előzetes letartóztatásba helyezte. Az áldozatok szinte valamennyi esetben gyermekkorúak voltak. A gyanúsított a rablások többségét Debrecenben a Tócóskert illetve a Fényesudvar városrészekben követte el.
A Debreceni Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 26 éves férfi és ismeretlen társa ellen, akik 2009. augusztus 9-én hajnali 4 órakor Debrecenben a Darabos u. 18.szám előtt bántalmaztak egy férfit, tőle eltulajdonították táskáját, cipőjét, italát, iratait.
Hajdú-Bihar megyében a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma (-16,1%) csökkent. A pozitív tendencia érvényesült a halálos (-8%), a súlyos (-19,4%) és a könnyű (-15,1%) sérüléssel járó események tekintetében is. A közlekedési baleset következtében elhunyt, illetve megsérült személyek száma 276-tal kevesebb, mint az előző évben, azonban a balesetben életüket vesztett személyek számában növekedés következett be (56→57). Ennek oka az, hogy két halálos kimenetelű balesetben összesen 7 személy vesztette életét.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság nyíradonyi rendőrőrse országos körözését rendelte el a Fővárosi Bíróság Büntetés-végrehajtási csoportjának elfogató parancsa alapján Gál István (1977. 04. 30.) sámsonkerti lakos ellen.
A körözött személy – akivel szemben tizenegy elfogató parancsot bocsátottak ki – feltehetően álnéven él.Két 13 éves fiút késsel fenyegetett meg december 29.-én délután egy férfi Debrecenben a Derék utcán a Profi Áruház előtt. A fenyegetés hatására a megrémült fiúk átadták mobiltelefonjaikat. A rabló a fiúknak mobiltelefont valamint petárdát ajánlott megvételre, a fiúk nem akartak vásárolni, ekkor fenyegette meg őket.
A pirotechnikai termékeket illegálisan árusítók kiszűrése érdekében a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai folyamatos ellenőrzéseket hajtanak végre, melynek eredményeként tegnap egy "illegális árust" értek tetten ....
2009. december 10-én éjfél körül lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre miszerint egy fiatal férfi Debrecenben az egyik fényesudvari étterem ablakát betörte, majd a kiszolgáló pulton lévő pénztárgép vezetékét eltépte és a gépet magával vitte.
009. december 10-én a Debreceni Rendőrkapitányságra 17 óra 30 perckor pánikriasztás érkezett a monostorpályi Postahivatal épületéből. A riasztás ellenőrzésére azonnal járőr helyszínre irányítására intézkedtek, a Posta épületét ellenőrizve az egyik alkalmazott hölgyet megkötözve találták fel és az épületben jelentős füstöt észleltek.
A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Gépjármű-felderítési Alosztályának a közelmúltban több notórius gépjárműfeltörőt is sikerült „kivonnia a forgalomból”. Az első esetben lakossági segítséggel, míg legutóbb célirányos bűnmegelőzési portyaszolgálattal.
2009. november 07-én 03.50 óra körüli időben egy 25 éves fiatalember épp szombat éjszakai szórakozásából tartott hazafelé, mikor a Piac –Szent Anna utca sarkánál egy fiatal lány megszólította, s szexuális szolgáltatást kínált neki.A férfi nem kért az ajánlatból, de mikor tovább akart indulni, hirtelen odalépett hozzá az árkádok egyik oszlopa mögül egy fiatal férfi, s számon kérte: „Miért is molesztálja a barátnőjét…”.
A közelmúltban egy 16 éves debreceni fiúval szemben emelt vádat az ügyészség, míg három 18 éves fiatalemberrel szemben a büntetőeljárás megszüntetésre került, miután esetükben a közvetítői eljárás eredményre vezetett. Mindkét esetben alapos nyomozati munkával, széleskörű adatgyűjtéssel, a közterületi járőrszolgálat közreműködésével sikerült az elkövetőket azonosítani.
Mint arról korábban márt hírt adtunk, a közelmúltban két alkalommal is gyermekektől erőszakkal vette el kerékpárjaikat az – akkor még ismeretlen – elkövető.
Az egyik esetben - mely 2009. november 01-én 15 óra 30 perc körüli időben történt Debrecenben a Liget téren – két gyermek kerékpározott, akiket kerékpározás közben megállított egy fiatalember, akivel szóba elegyedtek.
Ma reggel 9 óra körüli időben egy símaszkos férfi pénzt követelt a mikepércsi pénzintézetben. Az ott tartózkodó alkalmazottak nem tudtak pénzt adni, mert a trezor időzáras volt. Ekkor a rabló a pultról néhány tízezer forintot felmarkolva elmenekült. A bejelentést követően a rendőrség azonnal ellenőrző pontokat állított fel.