Kékhírek

Eredmények megjelenítése 1601-től 1620-ig 1630 találatból.

Elrabolták a Római fürdő bevételét

Kékhírek - 2006-07-10

Két férfi vasárnap a strand zárását követően - 19 óra körül - elrabolta a III. kerületi Római fürdő bevételét, majd elmenekült - közölte a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

Kerékpáros rablók Debrecenben

Kékhírek - 2006-07-08

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat ismeretlen elkövetőkkel szemben rablás vétség megalapozott gyanúja miatt.

Heti vám-körkép

Kékhírek - 2006-07-07

A Vám-és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnoksága felügyelete alá tartozó vámhivatalok az elmúlt héten több mint 90 millió forint pénzbírságot szabtak ki a jogsértőkre.

Akcióban a debreceni rendőrök

Kékhírek - 2006-07-07

Július 1-jén, szombaton 20.00 és hajnali 4 óra közötti időben a Debreceni Rendőrkapitányság két helyi rendőrőrse, valamint a Nyírábrányi Határőrség állománya közös közrendvédelmi, valamint közlekedési akciót tartott.

Rendőrségi felhívás: TOP 10-es körözési lista

Kékhírek - 2006-07-07

A Debreceni Rendőrkapitányság elkészítette a legfajsúlyosabb bűncselekmények miatt körözött személyek listáját. A rendőrség célja a listán szereplő személyek tartózkodási helyének megállapítása, a körözött személyek elfogása. Ehhez kérik a lakosság segítségét!

15 milliós cigarettafogás

Kékhírek - 2006-07-06

Csütörtök hajnalban az ártándi vámhivatalnál kívánt belépni Magyarország területére egy román kamion, amely okmányai szerint fűrészárut szállított volna Kolozsvárról Angliába.

Rendőrségi felhívás: TOP 10-es körözési lista

Kékhírek - 2006-07-06

A Debreceni Rendőrkapitányság elkészítette a legfajsúlyosabb bűncselekmények miatt körözött személyek listáját. A rendőrség célja a listán szereplő személyek tartózkodási helyének megállapítása, a körözött személyek elfogása. Ehhez kérik a lakosság segítségét!

Tízezreket akartak becsapni Debrecenben.

Kékhírek - 2006-07-06

Visszakapják pénzüket a becsapott debreceniek, akiktől újságelőfizetés címén gyűjtöttek pénzt. A csalók bankszámláját zárolták, így a károsultak visszakaphatják a befizetett összeget.  

Rendőrségi felhívás: TOP 10-es körözési lista

Kékhírek - 2006-07-05

A Debreceni Rendőrkapitányság elkészítette a legfajsúlyosabb bűncselekmények miatt körözött személyek listáját. A rendőrség célja a listán szereplő személyek tartózkodási helyének megállapítása, a körözött személyek elfogása. Ehhez kérik a lakosság segítségét!

Rendőrségi felhívás: TOP 10-es körözési lista

Kékhírek - 2006-07-04

Kékhírek - 2006-07-03

Rendőrségi felhívás:TOP 10-es körözési lista

Kékhírek - 2006-07-02

A Debreceni Rendőrkapitányság elkészítette a legfajsúlyosabb bűncselekmények miatt körözött személyek listáját. A rendőrség célja a listán szereplő személyek tartózkodási helyének megállapítása, a körözött személyek elfogása. Ehhez kérik a lakosság segítségét!

Megtalálták az elmebeteg férfit

Kékhírek - 2006-06-29

Lakossági bejelentés nyomán indult azonnali rendőri intézkedéseknek köszönhetően megtalálták a tudathasadásos elmezavarban szenvedő férfit – adta hírül Vezendi Jánosné sajtóreferens.

Aki látja, azonnal értesítse a rendőrséget!

Kékhírek - 2006-06-28

Ön- és közveszélyes elmebeteg férfi megtalálásához kéri a rendőrség a lakosság segítségét – tájékoztatta szerkesztőségünket Dr. Sóvágó Sándor kapitányságvezető.

Vám-körkép

Kékhírek - 2006-06-23

A Vám-és Pénzügyõrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnoksága felügyelete alá tartozó vámhivatalok a héten 44 millió forint pénzbírságot szabtak ki a jogsértőkre – tájékoztatta az indexdebrecen.hu-t Szabó Károly regionális parancsnok.

Kamerát loptak az áruházból

Kékhírek - 2006-06-23

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat ismeretlen elkövetővel szemben lopás vétség alapos gyanúja miatt – tájékoztatott Juhászné Kiss Katalin sajtóreferens.

Fejenként csaknem 6 ezer forint bírság

Kékhírek - 2006-06-20

A múlt héten fokozott ellenőrzést tartott a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság. A nagyszabású rendvédelmi akció során 201 fővel szemben 1.176.500 Ft helyszíni bírság kiszabására került sor, így átlagosan 5.853 Ft-ot kell a megbüntetett személyeknek bírság gyanánt befizetniük.

Csempészfogócska húszezer doboz cigarettáért

Kékhírek - 2006-06-20

Tegnap hajnalban az ártándi Vámhivatalnál kívánt belépni Magyarország területére egy német utas az általa vezetett lakóautóval. A lakókocsi átvizsgálása során kiderült, hogy a jármű házilag csempészetre van átalakítva.

Rablás miatt keresik

Kékhírek - 2006-06-19

A Debreceni Rendőrkapitányság eljárást folytat rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt a mellékelt grafikai rajzon látható ismeretlen kilétű fiatalemberrel szemben – tájékoztatott Dr. Sóvágó Sándor kapitányságvezető.

"Döglött ügyet" oldottak meg a Tolna megyei rendőrök

Kékhírek - 2006-06-12

"Döglött ügyet" oldottak meg sikeresen a Tolna megyei rendőrök - hangzott el a hétfő délelőtt Szekszárdon tartott sajtótájékoztatón. A rendőrök még 2004 januárjában gyanúsítottak meg egy 17 éves fiút emberöléssel, de akkor az ügyészség bizonyíték hiányában nem emelt vádat.