Nem zuhant le a sárkányrepülő?

Kékhírek - 2006-08-24

Tegnap este érkezett a bejelentés, hogy Bánk felett egy motoros sárkányrepülőt láttak, amely az erős szélben, furcsa spirális mozgást végzett, füstölt és zuhanni kezdett.

A bejelentést később két környéken lakó személy is megerősítette. 20 óra körüli időben a Monostorpályi úton lakók ebből az irányból jelző rakéta fényét vélték látni. A bejelentés hitelesnek tűnt és a Polgári Légügyi Hatóság sem tudta kizárni azt, hogy valóban légi jármű balest történt ezért a keresés az adott területen megkezdődött. Rendőrök, katonák, tűzoltók és társadalmi segítők egészen éjfélig, míg a látási viszonyok ezt lehetővé tették, folytatták a kutatást. Ma reggel egy motoros sárkányrepülő is átnézte az adott területet, de a keresés nem járt sikerrel. Eközben a rendőrség munkatársai felvették a kapcsolatot a különböző légi szervezetekkel, egyesületekkel, ellenőrizve azt, hogy tudnak-e légi jármű eltűnéséről, illetve ellenőrizték azokat a személyeket, akik legálisan sárkányrepülést végeznek. Ma délelőtt újabb információk merültek fel, hogy a keresett sárkányrepülő tovább repült Hosszúpályi irányába. Ezt szemtanúk is megerősítették. A keresést egyelőre felfüggesztették, folyik a sárkányrepülő személyének beazonosítása, hogy a baleset bekövetkezte teljes mértékben kizárható legyen.

 

Kapcsolódó anyag:

Lezuhant sárkányrepülőt keresnek Debrecenben