- Az átmeneti bezárások után új kiállítás- és programkínálattal nyitnak újra a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) tagintézményei szombaton.
Az MNM pénteki közleménye szerint sikeresen teljesítették, sőt többszörösen túlteljesítették a kormány által előírt energiafelhasználás-csökkentést. A tagintézmények átmeneti bezárása a fűtési időszakban nem érintette a szakmai munkát, a múzeumi munka zavartalanul folytatódott.
- A Szépművészeti Múzeum többek között nagyszabású Csontváry- és Renoir-kiállításokkal, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) pedig egy Gulácsy-életműtárlattal várja a közönséget 2023-ban.
Tavaly a Szépművészeti történetének legerősebb évét zárta, négy világszínvonalú életmű-kiállítással. Cezanne, Bosch, Matisse és El Greco kiállításainak köszönhetően a múzeumba rekordszámú, 750 ezer látogató érkezett, sőt a Magyar Nemzeti Galériával együtt az intézmény egymilliósnál nagyobb közönséget fogadott - tekintett vissza 2022-re keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
- Október végi megnyitása óta már több mint százezren látogattak el a Szépművészeti Múzeum El Greco-kiállítására. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a múzeum szombatonként és vasárnaponként egy órával korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit a látogatók előtt.
Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, november 1-jén zár a Matisse-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban - közölte a fővárosi intézmény vasárnap.
Az Henri Matisse. Gondolatok színe. Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlatot a június végi megnyitása óta eddig már több mint százezren látták. A több mint 150 művet felvonultató bemutató az első átfogó, reprezentatív kiállítás Magyarországon a francia mester műveiből - áll a közleményben.
Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket országszerte és a határon túl a 20. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozat alkalmával november közepéig; az idei év fő kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz Szolnokon.
Jövő nyárig a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításának új szekciójában lesz látható a július közepén bezárt, Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa című tárlat egyik fő műve, a Földi gyönyörök kertje-triptichon középső részének legkorábbi, fatáblára készült másolata
Az idén júniusban elhunyt Molnár Sándor Kossuth-díjas festőművész, a magyar neoavantgárd absztrakt festészet egyik legnagyobb alakjának művészetét mutatja be péntektől a Műcsarnok kiállítása Molnár Sándor: Festőjóga címmel.
- A 20. első felének egyik legnépszerűbb festője, Vaszary János nemrég előkerült, eddig soha be nem mutatott képeiből is válogat a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Vaszary - Az ismeretlen ismerős címmel szerdától látható, hetven alkotást felvonultató kiállítása.
"Vaszary állócsillaga a magyar festészetnek", fantasztikus virtuozitással megáldott alkotó, aki máig a magyar közönség egy kedvence - mondta el a kiállítás keddi sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
Baán László emlékeztetett arra, hogy az MNG 2007-ben rendezett nagykiállítást a festő életművéből, de "a Vaszary-láz azóta sem csillapodottKortárs kiállításoknak ad helyet a Nagyházi Galéria és Aukciósház új tere, a Nagyházi Contemporary, amely street art művészek urban art hétfőtől látogatható kiállításával nyílt meg Budapesten.
A járványhelyzet miatt ideiglenesen bezárt összes kiállítás látogatható lesz július 7-től a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, ahol pop-up tárlat is nyílik magyar fotográfusok koronavírus-helyzetre reflektáló munkáiból.
Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával történő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton - jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője kedden a részeredményekről tartott videokonferencián.
A vizsgálatot május 1-jén kezdte el az SE vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal.
Merkely Béla ismertette: e részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma.
Az átfertőzöttek száma az első 1524 mintából 9. Amennyiben ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor a 14 évnél idősebb lakosságra vonatkoztatva az átfertőzöttség gyakorisága (95 százalékos biztonsággal) 2,7 ezrelék és 1,1 százalék között lenne, vagyis 22 399 és 92 624 között lenne a fertőzésen átesettek száma - közölte.
- Nincs fertőzésgyanús eset sem a gondozottak, sem a dolgozók között a debreceni Szávay Gyula utcai idősek házában - közölte az intézmény vezetője csütörtökön, miután befejeződött a hajdú-bihari kormányhivatal egészségügyi ellenőrzése a helyszínen.
Kiállításon mutatják be péntektől a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum néprajzi és helytörténeti gyűjteményeinek legérdekesebb új darabjait.
A festészet és az üvegművészet új metszéspontjait mutatja be az Üveg-tér-kép címmel a szentendrei MANK Galériában szerdán nyíló kiállítás.
A tárlat az üvegművészek fiatal generációjának innovatív technikai sokszínűségét, friss látásmódját mutatja be, miközben rávilágít arra a jelenségre is, amit a fények és rétegek megjelenítésének módja jelent a különféle képzőművészeti ágakban
Hofi Géza emlékének szenteli Bohém hangulat című idei, sorrendben huszadik karikatúra-kiállítását a debreceni Konzervatórium Galéria. A tárlat vasárnap nyílt meg a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának épületében.
- Fém-üveg-fotó címmel látható szombattól a Bohus-Lugossy művészcsalád alkotásaiból kiállítás Budapesten, a Józsefvárosi Galériában - közölték a szervezők.
A világ legismertebb graffitiművésze, Banksy munkáiból nyílik kiállítás szombaton a budapesti Tesla Loftban.
A Kazinczy utcai kiállítóhelyen egy utazó tárlattal találkozhat a közönség, amely igyekszik átfogó képet adni a rejtőzködő street art művész világáról. A budapesti tárlatot a Godot Galéria szakmai segítségével rendezte meg a TulipánTündér Produkció - mondta el a kiállítás pénteki sajtóbemutatóján Illés Gabriella, a szervezőiroda vezetője.
Több mint százezer látogatót vonzott a Szépművészeti Múzeum Rubens, van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítása, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel a hét minden napján, így hétfőn is látogatható - közölte az intézmény hétfőn.A február közepéig látogatható kiállítás utolsó három hétvégéjén - péntektől vasárnapig, január 31-től kezdődően - este nyolc óráig áll nyitva a múzeum.
Munkácsy-kiállítás nyílik szombaton Pákh Imre New York-i üzletember Munkácsy-gyűjteményének darabjaiból a mosonmagyaróvári Cselley-házban