Joe Biden védekezik, állítja, hogy mindig a polgári jogok harcosa volt

...kontra - 2019-06-30

Joe Biden volt amerikai alelnök, a demokraták jelenlegi egyik elnökjelölt-aspiránsa pénteken egy chicagói rendezvényen azt fejtegette, hogy egész életében szót emelt az amerikai feketék polgári jogaiért.

Ez volt Biden első nyilvános megszólalása a csütörtöki elnökjelölt-aspiránsi vita óta, és elemzők védekezésként értékelték. Biden csütörtökön este éles vitába keveredett Kamala Harris, kaliforniai szenátorral a faji előítéletek kérdésében, mivel a politikus kétségbe vonta a polgári jogok iránti maradéktalan elkötelezettségét.

"Meghallgattam, figyeltem és tisztelem Harris szenátort. De mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy egy 30-60 másodperces kampányvita nem alkothat igazságos ítéletet a polgári jogok melletti és egy életen át tartó elkötelezettségről" - fogalmazott Biden.

Harris felemlítette Biden néhány héttel ezelőtti nyilatkozatát arról, hogy évtizedekkel ezelőtt fajgyűlölő törvényhozókkal dolgozott együtt és még nekik is jobb volt a stílusuk, mint a mai politikusoknak. "Én nem hiszem, hogy ön rasszista és egyetértek azzal, hogy nagyon fontos közös álláspontot kialakítani, de engem személy szerint igenis, mélyen megsértett, amikor elismeréssel szólt két szenátorról, aki a hírnevét és a karrierjét a faji alapú szegregációra építette fel" - fogalmazott a kaliforniai szenátor. Harris, aki jamaicai fekete apa és indiai anya gyermeke, felhozta azt is: Biden az 1970-es években vezető szerepet vállalt abban a kezdeményezésben, hogy a fehér és a fekete gyermekeket ne közös iskolabusszal vigyék iskolákba. "Volt akkor Kaliforniában egy kislány, akit másodrendű állampolgárként integrálni kellett az állami iskolába, és minden nap külön busszal kellett iskolába mennie. Én voltam az a kislány" - idézte fel szenvedélyesen az akkori időket Kamala Harris.

Biden pénteken azzal védekezett: ő csak a fekete és a fehér gyermekek kötelező közös buszoztatását ellenezte, de azt nem, hogy a gyermekeket önkéntes alapon egy buszon szállítsák az iskolába. Annak idején is úgy foglalt állást, és most is azt gondolja, hogy nem az egyes tagállamok szegregációs, azaz faji elkülönítésen alapuló politikáját kell szabályozni, hanem ezt a szövetségi kormány szintjén kell megoldani.

Közben a The Washington Post című lap pénteken előbányászta Biden egyik, 1975-ben egy helyi lapnak adott interjúját, amelyben a politikus azt fejtegette: ellenez bármiféle kvótarendszert és éppen a fehér és a fekete gyermekek kötelező közös iskolabuszoztatását tartja rasszistának.

Az amerikai elemzők szinte mindegyike egyetért abban, hogy a csütörtök esti vitajelenet megcsappantotta Joe Biden népszerűségét a fekete amerikaiak körében. Pedig e választói csoport támogatása minden elnökjelölt-aspiráns számára kulcsfontosságú.