Mellár Tamás: még egyszer az adósságválságról - válasz Surányi Györgynek

• Természetesen a magyar válság nem olyan, mint amilyen a görög válság volt, már csak azért sem, mert a miénk még ki sem tört. Én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy közel állunk egy nagyságát és súlyosságát tekintve a göröghöz mérhető válsághoz. Hogy ez bekövetkezik, vagy sem, azt senki nem tudja megmondani most 2024 év végén.
• Mivel az Európai Bizottság megalapozatlannak és ezért elfogadhatatlannak értékelte a magyar kormány középtávú költségvetési programját, ezért úgy gondolom, hogy talán mégsem vagyok „rémhírterjesztő”, aki merő rosszindulatból mond ilyen csúnya dolgokat, aláásva ezzel a gazdaságunk nemzetközi megítélését. És remélem, hogy Surányi György sem gondolja azt, hogy az Európai Bizottság Soros György befolyása alatt áll, és pusztán ezért dobta vissza a költségvetésünket.
• Érdemes lenne továbbá azt is megnézni, hogy vajon miért is romlott ilyen erőteljesen a forint árfolyama az elmúlt két hónapban (egy euró 390-ről 415 forintra). Talán a nemzetközi pénzügyi világ is érzékeli a magyar gazdaság válságos helyzetét.
• Az elmúlt 4 évben rendre olyan költségvetéseket készített a Pénzügyminisztérium, amelynek az alapszámai nagyon nem teljesültek (például 4 százalékos növekedési cél helyett mínusz 0,8 vagy 2,9 százalékos államháztartási hiány helyett 6,7 százalékos deficit stb.). Mindebből én arra következtettem, hogy a gazdaságpolitika nem ura a hazai gazdasági folyamatoknak, azok a szándékaiktól igen eltérően alakulnak.
• 2020 után minden esztendőben igen magas lett az államháztartási hiány (rendre: 7,4%, 7,1%, 6,2%, 6,7%, 4,5%). Kiújult a magyar gazdaság Gyurcsány-kormány idején megismert betegsége, a fiskális alkoholizmus (copyright by Kopits György). S talán még nem volt túl régen, hogy ne emlékeznénk rá, hogy mi lett annak a vége: IMF-EU óriáshitel felvétele a fizetésképtelenség elkerülése érdekében (pedig akkor sem volt több, mint 80 százalék az adósság/GDP hányados).
• Bár nem különösen magas az adósság/GDP hányadosunk, mostanában 75 százalék körül van (különösen, ha Görögországhoz hasonlítjuk, ahol 162 százalék), mégis a magyar állam fizette GDP-arányosan a legnagyobb adósság utáni kamatot az EU országok közül az Eurostat legutóbbi közleménye szerint. Ez a tény arra is rávilágít, hogy önmagában az adósság/GDP hányados nagysága nem perdöntő jelentőségű az adósságcsapda kialakulása szempontjából, ez attól is függ, hogy miként viszonyul egymáshoz a gazdaság növekedési üteme és az államadósság után fizetendő átlagos kamatláb. És mi ebben az összehasonlításban igen rosszul állunk.
• Az adósság/GDP hányados a kormány hivatalos közleményei szerint továbbra is csökkenő pályán van és a tervek szerint marad is. Tegyük hozzá, hogy igen kismértékben csökken a hányados, csak tized százalékokat. De ezt is csak úgy tudta elérni a Pénzügyminisztérium, hogy például a 2024-es évre egy valószínűtlenül magas (8 százalékos, miközben a fogyasztói árindex 3,7 százalék) GDP-deflátor alakult ki A tényleges adósság-teherről pontosabb képet kapunk a kamatfizetési kötelezettségek alakulása alapján.
• Az idei (2024) esztendőben az adósság utáni kamatfizetési kötelezettség a GDP 4,8 százalékára rúgott. Jövőre (2025-ben) a tervek szerint csak 3,7 százalék lesz, tehát ha minden jól megy csökkenni fog. Csakhogy ennek az alacsonyabb kamatfizetésnek nincs meg a forrása az elfogadott költségvetési tervben, mert a tervezett 3,2 százalékos növekedést teljes egészében ki fogja meríteni a tervezett 3,8 százalékos fogyasztás és 5,1 százalékos felhalmozás-bővülés. Tehát, ha minden jól, a tervek szerint fog alakulni, akkor is szükséges lesz újabb hiteleket felvenni a kamatfizetési kötelezettség teljesítésére.
• A kormány 2025-re 3,7 százalékos hiánycélt tűzött ki, amely a maastrichti kritérium felett van. Persze ez utóbbi „nem számít”, hiszen úgyis a túlzott deficiteljárás alá vonták az országot már júliusban. A GDP-arányos pénzforgalmi hiány azonban még ennél is magasabb, 4,7 százalék lesz a tervek szerint, és jó okunk van feltételezni, hogy ez lesz a mérvadó, mert a költségvetésbe beállított uniós források valószínűleg nem fognak bejönni (a Költségvetési Tanács és az ÁSZ szerint sem).
• A 3 százalék feletti 2025-ös gazdasági növekedés teljesülése szerfelett bizonytalan (s nemcsak én látom így, hanem a Költségvetési Tanács is), mivel hiányoznak a források, nincs elég tőke (az elmúlt két évben a beruházások 7,9 és 9,9 százalékkal csökkentek), nincs elég munkaerő és nincs elég kereslet a gazdaság húzóágazatának számító járműipar számára.
• 2025 az országgyűlési választásokat közvetlenül megelőző év, tehát joggal lehet arra számítani, hogy a megelőző választásokhoz hasonlóan a kormány újra komoly pénzszórásba fog majd kezdeni, de ehhez hiányozni fognak a források, mert se komoly növekedés nem lesz, se EU-s többletforrások. Marad tehát a hitelfelvétel Kínától és Közel Keletről, magas kamatok és rossz feltételek mellett.

XXX

Röviden ezek lennének azok a tényezők, amelyek egy (1986-89 és 2006-2008 utáni) újabb adósságválság felé viszik az országot. Ha a volt jegybankelnök urat nem is, de talán az olvasókat meggyőzhetik ezek a tényadatok arról, hogy nem megalapozatlanul, a tényeket figyelmen kívül hagyva alakítottam ki az álláspontomat.

Hogy lesz-e válság, és ha igen, akkor az mennyire lesz súlyos (lesz-e olyan hosszú és súlyos, mint a görög válság), azt nem tudom. De látva a magyar gazdaság előtt tornyosuló nehézségeket és kedvezőtlen körülményeket, én erkölcsi kötelességemnek éreztem azt, hogy felhívjam a figyelmet erre a veszélyre. Még nem késő, még lehet változtatni a helyzeten, persze komoly áldozatok árán.

Surányi Györggyel ellentétben engem nem nyugtat meg az, hogy az Orbán-kormány elkerülheti az adósságcsapdát és a pénzügyi válságot, „csak” hosszú és fájdalmas stagnálásra és további leszakadásra kell számítanunk.