Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel Hongkongban

...kontra - 2019-06-12

Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel Hongkongban, miután az új kiadatási törvény tervezete ellen tiltakozók többször nekinyomultak a kordonoknak, melyek mögött rendőrsorfal állt fel a kormányzati épületek védelmére - írta szerdán a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.

A rendőrök előbb paprikasprayt vetettek be a felbőszült tüntetőkkel szemben, akik arcmaszkokkal és esernyőkkel védekeztek a maró anyag ellen. A rendőrök táblákon figyelmeztették a demonstrálókat, hogy amennyiben előrenyomulnak, erőszakot fognak alkalmazni velük szemben - jelentette a SCMP.

A paprikaspray azonban nem tántorította el a tiltakozókat, akik rövid hátrálás után újra és újra nekifeszültek a barikádoknak. A tömegből néhányan meg is dobálták a rendőröket.

A rendőrség nem sokkal később több alkalommal könnygázt és vízágyúkat is bevetett, ezalatt pedig már a törvényhozókat sem engedték be a kormányzati épületekbe. A lépést azzal indokolták, hogy a békés demonstráció zavargássá alakult.

Miután néhány tüntető bejutott a kormányzati komplexum egyik épületébe, a rohamrendőrök ott is könnygázt, illetve füstbombákat alkalmaztak.

Az összecsapások jelenleg is zajlanak, a helyszínen készült felvételeken látható, hogy többen megsérültek, de a tömeg még így is kitart, újra és újra előrenyomul.

A demonstrálók kedd éjszaka kezdtek gyülekezni a törvényhozói testület épülete körül, hogy ellehetetlenítsék a szerda délelőttre tervezett ülést, melyen a törvényhozók az új kiadatási törvénytervezetről tárgyaltak volna.

A hongkongi törvényhozás a blokád miatt kénytelen volt elnapolni az ülést, de nem vették le a napirendről a javasolt törvénymódosítást, amelyet a kormányzat június 20. előtt el akar fogadtatni.

A demonstrálók - zömében húszas éveik elején járó fiatalok - rövid ebédszünet után visszatértek az utcákra, mert el akarják érni, hogy a kormányzat tegyen le a törvénytervezetről.

Az új kiadatási törvényt sokan amiatt támadják, mert lehetővé tenné, hogy Hongkong szökevényeket - köztük esetleg politikai menekülteket - adjon ki Kínának, Peking ráadásul régebbi ügyekben is kérelmezhetné egyesek kiadatását. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességességét és átláthatóságát.