- Az amerikai hírszerzés vezetői szerdai kongresszusi meghallgatásukon elhárítottak minden kérdést, amely a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott beszélgetéseiket feszegette, beleértve a tavalyi elnökválasztási kampányba történt esetleges orosz beavatkozás témáját is.
- Az Egyesült Államok új vízumkérő lapjai nagyon részletes adatokat kérnek az országba beutazni kívánóktól a biztonság érdekében, egyebek közt öt évre visszamenő "internetmúltjukról" is beszámoltatják az igénylőket.
Az amerikai külügyminisztérium szerdán jelentette be, hogy a világ valamennyi országára érvényes új vízumkérő lapokat vezetnek be, amelyeknek kitöltése után nagyon szigorú ellenőrzésnek vetik alá a beutazni kívánókat. A külügyminisztérium nemzetbiztonsági okokkal indokolta a szigorítást.
Ma együtt gyászolunk, holnap pedig együtt harcolunk azok ellen, akik el akarják pusztítani európai életstílusunkat - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden, reagálva a 22 halálos áldozatot követelő előző napi manchesteri robbantásra.
A kormányzó brit Konzervatív Párt csütörtökön nyilvánosságra hozott választási programja szerint az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésével egy időben kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról és a vámunióból is.
A három hét múlva esedékes előrehozott parlamenti választásokra kidolgozott programot - amely a "Forward, Together" (Előre, együtt) címet viseli - csütörtök délután hozták nyilvánosságra.
A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan a nyaralópiac is emelkedő pályára került - állapítja meg az Ingatlan.com legfrissebb elemzése.
A nyaralók piacán az élénkülést mutatja, hogy az idei első negyedévben a kínálat 5 százalékkal nőtt, a kereslet pedig nagyobb mértékben, 9 százalékkal emelkedett.
Nem voltak veszélyben a lakossági felhasználók adatai és eszközei a múlt pénteken világszerte észlelt kibertámadás sorozatban, a Telenor előfizetői változatlanul használhatják készülékeiken az internetet - mondta Sárvári Richárd, a Telenor megbízott műszaki vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, a mobilszolgáltató társaság új tarifacsomagjait bemutató sajtótájékoztató után.
A texasi törvényhozás döntését a "menedékvárosok" betiltásáról más szövetségi államokban is követhetik, sajtóinformációk szerint Florida és Louisiana lehet a két következő szövetségi állam.
A déli Texas állam törvényhozásának döntését vasárnap este írta alá és iktatta törvénybe Greg Abbott republikánus párti kormányzó.
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron megválasztott francia államfőnek
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem mond le hivataláról, a nap folyamán azonban levélben javasolni fogja az államfőnek, hogy mentse fel tisztségéből Andrej Babis kormányfőhelyettest és pénzügyminisztert, akinek tisztázatlan pénzügyei szerinte a kormányválság okát jelentik.
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága egyelőre nem terjeszt elő újabb törvényjavaslatot oroszellenes szankciókról.A döntésről Bob Corker, a szenátusi bizottság vezetője nyilatkozott a Politico című lapnak.
Corker, aki Tennessee állam szenátora, elmondta, hogy a bizottság rangidős demokrata párti politikusával, a marylandi Ben Cardin szenátorral egyeztetve, kétpárti megállapodás született erről. A szenátorok egyetértettek abban, hogy egy új törvényjavaslattal próbálják meg ellensúlyozni Oroszország vélt európai befolyását.
A Financial Times című londoni gazdasági napilap Meg kell mutatni Magyarország illiberális vezetőjének, hol húzódnak a határok címmel megjelent írása szerint Orbán Viktor miniszterelnök "egyre inkább illiberális demokráciája az EU értékeinek meggyalázása".
A brit lap szerint úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány a nyitottság és a tolerancia uniós értékeinek semmibevétele mellett most már közvetlenebb módon megpróbálja az Európai Unió támogatottságát is aláásni.
Francois Hollande francia államfő a szerdai kormányülésen azt kérte a kormányától, hogy "teljesen kötelezzék el magukat az elnökválasztási kampányban annak érdekében, hogy Marine Le Pen eredménye a lehető legalacsonyabb legyen" a május 7-i második fordulóban - közölte szerdán a kormányszóvivő.
- A bal- és jobboldal közötti törésvonalra épülő politikai berendezkedés meghaladása a közös elem a francia elnökválasztás második fordulójába bejutott centrista Emmanuel Macron és a radikális jobboldali Marine Le Pen programjaiban. Ezenkívül azonban radikálisan eltérő elképzelésük van Franciaország jövőjéről.
Tíz újdonság, köztük Kerékgyártó István, Kötter Tamás és Gyurkovics Tamás regényei, Szilágyi Zsófia tanulmánykötete Kosztolányiról és Bibó István összegyűjtött írásai szerepelnek a Kalligram Kiadónak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is elérhető kötetei között.
Kerékgyártó István A rendszerváltó című regénye az elmúlt negyven év történetét mutatja be a késő Kádár-kortól kezdve a jelenig, Vidra Milán életét követve. A korszakregénynek nevezhető mű nem tragizál, nem szépít, mulatságos, groteszk helyzetekkel, történetekkel fűszerezve mutatja be hőse sorsának alakulását - mondta el Mészáros Sándor, a Pesti Kalligram Könyvkiadó és Könyvterjesztő Kft. ügyvezető igazgatója.
- A "valódi politikai" tárgyalások a június 8-ai brit előrehozott választás után kezdődhetnek meg az Egyesült Királyság uniós kiválásáról (Brexit) - tolmácsolta szerdán Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker szavait.
Recep Tayyip Erdogan török államfőt az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás hivatalos végeredményének kihirdetése után az általa is alapított kormánypárt meghívja soraiba, hogy ismét csatlakozzon ahhoz - jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) keddi parlamenti frakcióülésén.
- Földi László szerint nincs vallásháború Egyiptomban, hanem egy olyan ideológiai összecsapásról, várhatóan hosszú távon jelen maradó politikai élethelyzetről van szó, amit Európába is importáltunk.
A titkosszolgálati szakértő az M1 aktuális csatornán annak kapcsán beszélt erről hétfőn, hogy a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett az egyiptomi elnök.
- A nemzeti konzultáció internetes honlapja minden tekintetben megfelel a szigorú törvényi előírásoknak - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap az MTI-vel. Több ellenzéki párt ugyanakkor vizsgálatot követelt, hogy kiderüljön, történt-e jogosulatlan adatkezelés.
Már a 200 ezredik jegyet is eladták szerdán a legendás versenylóról, Kincsemről szóló filmre. Herendi Gábor filmje ezzel az idei toplistán a második legnézettebb filmmé lépett elő a magyar mozikban. Olyan produkciókat előzött meg a három hete játszott Kincsem, mint az Utazók vagy a Logan - Farkas. A Fórum Hungary közleménye szerint a Kincsem az utóbbi tíz év legsikeresebb magyar filmjévé lépett elő.
A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchont találták a tévénézők a legmeggyőzőbbnek a franciaországi elnökválasztás mind a 11 jelöltjének részvételével kedd este megtartott négyórás televíziós vitában - derül ki az Elabe közvélemény-kutató intézet gyors felmeréséből.
A szerdai lapok szerint a szokatlan formájú vita az újdonsága ellenére kaotikusnak bizonyult, és nem az esélyes jelölteket szolgálta.