...kontra

Eredmények megjelenítése 1841-től 1860-ig 2482 találatból.

Mol: 73,7 milliárd forint nettó eredmény az első negyedévben

...kontra - 2012-05-15

A Mol Nyrt. az első negyedévben 73,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 92,7 milliárd forinttal. A porfolio.hu által megkérdezett elemzők az első negyedévre 42,5 milliárd forint nettó profitot vártak. A kedden közzétett konszolidált, nemzetközi számviteli elvek alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a Mol bevétele 1.348,3 milliárd forint volt, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Szatmáry Kristóf: kötelezettségszegési eljárás indul a SZÉP-kártya miatt

...kontra - 2012-05-11

A SZÉP-kártya rendszere miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön Hévízen.

MTA-közgyűlés - Elfogadta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia működéséről az MTA közgyűlése

...kontra - 2012-05-08

A szavazatok hetvenhárom százalékával (266 igennel és 50 nemmel) fogadta el kedden a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) tavalyi tevékenységéről szóló írásos beszámolót az MTA 183. rendes közgyűlése.

 A jelentés szerint a SZIMA 2011. évi teljes évi rendes költségvetése 12,1 millió forint volt, ehhez járult még az MTA 1,5 millió forintos konferenciatámogatása.

Hollande: a franciák a változást választották

...kontra - 2012-05-07

A szocialista Francois Hollande szerint a franciák a változásra szavaztak azzal, hogy őt választották meg köztársasági elnöknek.  "A franciák ezen a május 6-án a változásra szavaztak azzal, hogy engem választottak meg köztársasági elnöknek" - mondta vasárnap este Hollande a választási székhelyének számító Tulle városában. Hozzátette: "Azoknak a választóknak, akik nem nekem adták szavazatukat, azt üzenem, hogy én mindenki elnöke leszek".

Lendületes CDS-áresés, londoni elemzők: az EU "kompromisszumkészebb" Magyarországnál

...kontra - 2012-04-26

- Csütörtökön is folytatódott a londoni piacon a magyar államadósság-törlesztési kockázatra kínált biztosítási tranzakciók árazásának lendületes csökkenése az IMF/EU-tárgyalások megkezdéséhez adott brüsszeli hozzájárulás hatására. Londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki értékeléseikben úgy vélekedtek, hogy az EU-bizottság "meglepő módon" kompromisszumkészebbnek bizonyult a magyar kormánynál a kötelezettségszegési ügyekben.

Széll Kálmán Terv 2.0 - MSZOSZ: elviselhetetlen terhet jelenthetnek az adóemelések

...kontra - 2012-04-24

Az MSZOSZ szerint a Széll Kálmán Terv 2.0. tervezett adóemelései a háztartások egy részének elviselhetetlen terhet jelentenek, miközben a program végrehajtásával nem lesz több biztos munkahely, egyre kevesebben jutnak a tisztes megélhetést biztosító jövedelemhez, a közszolgáltatások pedig drágulnak, vagy nem működnek majd.

 

A francia sajtó a szélsőjobboldal megerősödése miatt aggódik

...kontra - 2012-04-23

A "várt Hollande-Sarkozy párbaj" mellett a francia napilapok hétfőn Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) jelöltje "történelmi" méretű támogatottságának következményeivel foglalkoztak.

Robert Fico nem tartja jó kezdetnek Semjén Zsolt kijelentését

...kontra - 2012-04-18

Robert Fico szlovák kormányfő nem tartja a szlovák-magyar kapcsolatok jó kezdetének Semjén Zsolt arra vonatkozó kijelentéseit, hogy Magyarország nemzetközi jogi lépéseket tesz, ha a szlovák kormány úgy módosítja a kettős állampolgárságról szóló szlovák törvényt, hogy az Magyarországgal szembeni viszonylatában továbbra is érvényben marad.

HÖOK: a tanulmányi eredmény érvényesüljön a támogatásban

...kontra - 2012-04-16

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt javasolja, hogy a hallgatói juttatások odaítélésekor a jövőben fokozottan érvényesüljön a hallgatók tanulmányi teljesítménye. Az átalakításokról szóló kormányrendeletet az MTI információi szerint még tavasszal tárgyalhatja a kabinet.

Obama: fizessenek több adót a gazdagok

...kontra - 2012-04-11

"Helytelen és igazságtalan", hogy a leggazdagabb amerikaiak alacsonyabb rátájú adót fizetnek, mint a középosztály - jelentette ki kedden a floridai Boca Ratonban kampányolva Barack Obama demokrata párti amerikai elnök, aki sürgette, hogy a kongresszus az ún. Buffet-szabály értelmében változtasson ezen.

A Chicago Tribune Schmitt Pál NOB-tagságáról

...kontra - 2012-04-06

Ismét Shcmitt Pál a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból való eltávolítását sürgette csütörtökön a Chicago Tribune internetes kiadásában Philip Hersh.

Elemzők: a piacok strukturális kiadáscsökkentésen alapuló programnak örülnének

...kontra - 2012-04-05

Eltérően értékelték az MTI által megkérdezett elemzők Matolcsy György adózási elképzeléseit, akik szerint a piacok elsősorban egy strukturális kiadáscsökkentésen alapuló csomagot látnának szívesen.

 A Heti Válaszban csütörtökön megjelent írásában a nemzetgazdasági miniszter egyebek mellett pénzügyi forgalmi adó bevezetése, és ötkulcsos áfa-rendszer mellett foglalt állást.

Külföldi sajtó Magyarországról

...kontra - 2012-04-03

    Schmitt Pál esetleges utódjáról közölt fejtegetést a Hospodárské Noviny cseh napilap. Martin Ehl úgy vélte, "tekintetbe véve Magyarország nem túl vidám helyzetét Európában, a miniszterelnöktől okos húzás lenne, ha egy párton kívüli és ráadásul nemzetközileg ismert nem politikus személyiséget választatna meg".

KIM: a járási hivatalok kizárólag államigazgatási ügyeket vesznek át, nem önkormányzati feladatokat

...kontra - 2012-04-02

A járási rendszer kialakításával a kormány nem államosít, mindössze szétválasztja az önkormányzati és államigazgatási feladatokat - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.

 

    Szabó Erika Lamperth Mónika MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus azt mondta: az MSZP szerint drasztikus államosítást készít elő a járások kialakításának előkészítéséről szóló, a parlamentnek pénteken benyújtott kormányjavaslat.

Stadionszagú kölni a drukkereknek, Schwarzenegger amerikai elnök lehet - április elseje van

...kontra - 2012-04-01

Stadionszagú kölnit dobnak piacra Nagy-Britanniában, valóságshowban keres új tanácsadót a brit kormány, amerikai elnök lehet Arnold Schwarzenegger - egyebek között ilyen hírekkel viccelte meg a brit és német tömegtájékoztatás vasárnap olvasóit, nézőit a bolondozások napja okán.

 Az Arsenal futballcsapat drukkerei örülhettek egy pár óráig annak a hírnek, amely a The Sun bulvárlap hasábjain tudatta, hogy a londoni klub kölnit dob piacra, amelynek olyan szaga van, mint a csapat stadionjának

Cozma-gyilkosság - Raffael Sándor magára vállalta a gyilkosságot

...kontra - 2012-03-30

Magára vállalta Marian Cozma megölését az utolsó szó jogán felszólalva Raffael Sándor pénteken a Győri Ítélőtáblán.

 

    "Nagyon sajnálom, ami történt, senkinek nem akartam a halálát" - mondta a férfi, akit az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság tavaly júniusban életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 30 év múlva szabadulhat. Hozzátette: "én vagyok egyedül felelős Marian Cozma haláláért".

Máltai Szeretetszolgálat: a szervezet nem folytat semmiféle politikai tevékenységet

...kontra - 2012-03-29

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat valamennyi dolgozójától elvárja, hogy munkaidejét feladatai ellátására, a rászoruló emberek és gondozottai támogatására, ellátására fordítsa; a szervezet semmilyen politikai tevékenységet nem folytat - közölte a karitatív szervezet csütörtökön az MTI-vel annak kapcsán, hogy az LMP megdöbbenésének adott hangot a párt egyik aktivistájának elbocsátása miatt.

Schmitt-jelentés - Az államfő lemondását sürgeti, különben tüntet a DK

...kontra - 2012-03-28

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy mondjon le tisztségéről, ellenkező esetben egy hét múlva tüntetésen próbálják erre rábírni. Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke kedden sajtótájékoztatón azt mondta: bár az államfő plágiumgyanús kisdoktori disszertációját vizsgáló egyetemi tényfeltáró bizottság mentegetni próbálja a köztársasági elnököt, a jelentésből így is kiderül, hogy Schmitt Pál "tudományos értelemben lopott, és jogellenesen jutott doktori címéhez".

Toulouse-i lövöldözés - A francia külügyminiszter vizsgálná a titkosszolgálatok felelősségét

...kontra - 2012-03-22

A francia külügyminiszter szerint "fényt kell deríteni arra", hogy a titkosszolgálatok követtek-e el hibát a Toulouse-ban és Montaubanban elkövetett merényletek feltételezett tettesének megfigyelése során.

 

    "Megértem, hogy felmerül a kérdés, vajon történt-e hiba vagy sem. Miután én nem tudom, hogy volt-e hiba, és nem is tudom megmondani, hogy milyen hiba lehetett, fényt kell az egészre deríteni" - fogalmazott csütörtökön Alain Juppé az Europe 1 kereskedelmi rádióban.

Toulouse-i lövöldözés - Evakuálták a házat, tárgyalnak a merénylővel

...kontra - 2012-03-21

Saját kérésükre evakuálták annak a toulouse-i háznak a lakóit, amelyben a francia rendőrség elit alakulata szerda hajnalban körülzárta a toulouse-i merényletek feltételezett tettesét. A férfi egy első emeleti lakásban van, túszt nem ejtett, és azt mondta, délután megadja magát.