Tisztelt Elnök Úr/Aszony!
Azért fordulok Önhoz nyílt levélben, mert fontosnak tartom, hogy minden politikai és civil szervezet, amely polgármesterjelölttel képviselteti magát a soron következő választáson, közösen megállapodjon a jelöltek közötti nyilvános vita lebonyolításának feltételeiről, körülményeirőlA Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium továbbra is úgy véli, hogy a tervezett aranybánya projekt komoly környezeti kockázatot jelent. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium álláspontja nem változott: továbbra is határozottan ellenzi a verespataki aranybánya megnyitását.
Az árverés augusztus 22-én 10-12 óra között a Kossuth téri nagyszínpadon lesz megtartva. Az árverést református kötődésű neves alkotók fölajánlott műveiből rendezi a Szeretetszolgálat.
2006. július 15-én lépett hatályba az egyes szociálisan rászorult családok 2006. évi gázár és távhő-szolgáltatási támogatásáról szóló 138/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet.
A XXXVII. Debreceni Virágkarnevál és az ahhoz kapcsolódó rendezvényeinek zavartalan lebonyolítása érdekében az 1988. évi I .tv. 14.§.(1). bekezdésében biztosított jogánál fogva a Debreceni Rendőrkapitányság Vezetője ideiglenes forgalomkorlátozást rendel el az alábbi időpontokban, illetve helyeken.
Több debreceni jelöltünknek feltették a kérdést, hogy az MDF miként viszonyul a szélsőjobboldalhoz az országos híradásoknak köszönhetően. Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.
A Fidesz szövetségi politikája a jelek szerint végkifejletéhez közeledik. Az 1994-es választási vereséget követően a párt fegyelmezett jobbra át!” -ot hajtva végre, az MDF -fel és a KDNP-vel keresett politikai kapcsolatot.
A debreceni Polgármesteri Hivatal tájékoztatja ügyfeleit, hogy 2006. augusztus 14-én, hétfőn az Új Városházán, az Okmányosztályon közlekedési igazgatási ügyekben – gépjármű átírás, forgalomból kivonás, forgalomba helyezés, forgalmi engedély, törzskönyv ügyek stb. – az ügyfélfogadás és ügyintézés szünetel.
Szociális gázártámogatásra 187 ezer család jogosult - őket a minden lakossági fogyasztónak járó támogatáson felül segíti az állam. A kormány - az igazságosság elveit figyelembe véve - a gázszámlák kifizetéséhez többlettámogatást nyújt a nagycsaládosoknak és a fogyatékkal élőknek.
A sebességhatárokat és korlátozásokat természetesen mindig és mindenkor célszerű betartanunk. Hol és mikor figyeljünk még a szokásosnál is jobban? Augusztusi traffipax-információinkból megtudhatják.
Az utóbbi időben egyre növekvő számban kérik adózóink különböző igazolások kiadását, engedélyezési eljáráshoz, hitel felvételéhez, támogatási pályázatok benyújtásához, iskolai célú felhasználáshoz stb.
Az Ifjúsági Demokrata Fórum elsőként szólalt fel a fer, avagy tandíj bevezetése ellen. Az EFOTT-on (főiskolások, egyetemisták turisztikai találkozója) már aláírásokat is gyűjtünk, amely kezdeményezésünket kiterjesztjük az ország nagyobb városaira, így Debrecenre is.
2006. július 20-án 20.00 órától a Debreceni Oláh Gábor utcai Stadionban kerül megrendezésre a DVSC-AVE Ásványvíz–Fehérvár FC Szuperkupa labdarúgó mérkőzésre, melyet a biztonsági kockázat szempontjából minősítő - külön jogszabályban meghatározott - szakértői bizottság nem minősített kiemelt biztonsági kockázatúnak.
Mindenféle statisztikai elemzés nélkül biztosan állítható, hogy a kerékpárosok a közlekedés egyik leginkább veszélyeztetett rétege. Ez egyrészt abból adódik, hogy az ütközés során semmi nincs járművükön, ami megvédené őket sérüléstől, másrészt sokszor ők sem tesznek meg minden elvárhatót a balesetek elkerülése érdekében.
Az APEH egységes telefonos és e-mailes tájékoztatási rendszerét kiszolgáló Contact Center 2006. július 6-án kezdte meg működését.
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Szívsebészeti Klinikájának felhívása.
A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban ismét egészségi kockázatokkal járó kánikula, 25 Celsius fokot meghaladó napi középhőmérséklet várható.