Külföld

Eredmények megjelenítése 3601-től 3620-ig 6886 találatból.

- Hatéves mélyponton a brit munkanélküliség

Külföld - 2014-08-13

Hatéves mélypontra süllyedt a brit munkanélküliségi ráta a júniussal végződött negyedévben, de ezt egyelőre nem kíséri érzékelhető bérnövekedés. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai ismertetése szerint az előző negyedév végén 6,4 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők aránya Nagy-Britanniában; ez 2008 óta a legalacsonyabb ráta. A májussal végződött három hónapban átlagosan 6,5 százalékos volt a munkanélküliség.

A Becsületrend lovagi fokozatával tüntették kii Andor Lászlót

Külföld - 2014-08-12

A legrangosabb francia kitüntetés, a Becsületrend lovagi fokozatát adományozta Francois Hollande francia elnök Andor László uniós biztosnak - közölte az Európai Bizottság .

 A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztos a gazdasági válság hatásainak leküzdésére és az európai szociális modell megerősítésére tett erőfeszítéseiért kapta a rangos kitüntetést.

Külföldi sajtó Magyarországról - Handelsblatt a reklámadóról, a Hospodárské Noviny a tusnádfürdői beszédről

Külföld - 2014-08-12

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről írt kommentárt Ivan Miklos többszörös volt szlovák pénzügyminiszter a szlovák Hospodárské Noviny (HN) gazdasági-közéleti napilapnak.

    A politikus "Orbán Viktor nem liberális országa" című cikkében úgy vélte, "erős kávé" volt a magyar miniszterelnök azon megnyilatkozása, amelyben "nyíltan a nem liberális demokrácia mellett foglalt állást" és annak csaknem minden részletével "könnyen és sikeresen lehetne vitázni".

The Washington Post: az al-Kaida tagjai csoportosan állnak át az Iszlám Államhoz

Külföld - 2014-08-12
Amerikai titkosszolgálati értesülések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni és afrikai fiókszervezeteinek tagjai csoportosan állnak át az Irakban és Szíriában előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoporthoz - olvasható a The Washington Post című amerikai napilap friss elemzésében.

Gázai konfliktus – Elakadtak a kairói tárgyalások, szórványos harcok Dél-Izraelben

Külföld - 2014-08-10

- Kairóban elakadtak a tárgyalások a tartós tűzszünetről, mert Izrael nem hajlandó egyezkedni addig, amíg a Gázai övezetből rakétákkal támadják területét - közölték vasárnap Jeruzsálemben.  Az izraeliek pénteken szüntették be a megbeszéléseket és hagyták el a tárgyalások helyszínéül szolgáló Egyiptomot.

Tíz évre ítélték korrupció miatt Románia egyik legbefolyásosabb üzletemberét és politikusát

Külföld - 2014-08-08

Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti táblabíróság Dan Voiculescut, a román kormánypárti Konzervatív Párt (PC) alapítóját, aki kiterjedt médiabirodalommal és sikeres vállalkozásokkal rendelkezik.

Kritikus orvoshiányra figyelmeztetett az osztrák orvosi kamara alelnöke

Külföld - 2014-08-08

– A fiatal egészségügyi szakemberek tömeges kivándorlása miatti kritikus orvoshiányra figyelmeztetett az osztrák orvosi kamara alelnöke – írta pénteken a Der Standard című osztrák napilap.  A cikk a stájerországi Mariazell városának kórházát hozta fel példaként, ahol az orvoshiány miatt a hét két napján már nem tudnak teljes körű betegellátást biztosítani

 Tovább tombol az ítéletidő Lengyelországban

Külföld - 2014-08-08

Csütörtök éjjel is súlyos károkat okozott a viharos időjárás Lengyelországban. A hirtelen támadt viharok miatt lezúdult esővíz este és a péntekre virradó éjszaka folyamán az ország több részében pincéket és házakat öntött el, helyenként az utak is megrepedeztek. A tűzoltóknak országszerte több mint 340-szer kellett beavatkozniuk.

Irak - Amerikai média: megkezdődött a humanitárius segélyakció

Külföld - 2014-08-08

Az Egyesült Államok Észak-Irakban megkezdte a légi humanitárius segélyakciót az iszlamista militánsok által fenyegetett kisebbségi csoportok támogatására - közölte a CNN hírtelevízióval helyi idő szerint csütörtökön egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselő.

Külföldi sajtó Magyarországról - The Washington Post, Sme, Adevarul

Külföld - 2014-08-07
Miközben Európa aggodalommal szemléli Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre tekintélyelvűbb rezsimjét, gyanakvással kell tekintenie a saját határain belülre is azok után, hogy Magyarország Putyin Oroszországát a liberális nyugati demokráciáknál vonzóbb politikai modellnek kiáltotta ki - olvasható a The Washington Post című amerikai napilap véleményrovatában.

Augustus villájának eddig nem látott részét is megnyitják az évfordulóra Rómában

Külföld - 2014-08-07

- Augustus villájának eddig nem látott termeit is megnyitják a római császár halálának 2000. évfordulóján, amelyről rendkívüli régészeti meglepetésekkel, kiállításokkal és konferenciával emlékeznek meg Rómában. Augusztus 19-én hunyt el Gaius Iulius Caesar Octavianus Augustus a campaniai Nola városában 14-ben.

    A császárról és koráról egész nyáron az Augustus-fórumon rendezett multimediális előadás emlékezik meg.

Skót népszavazás - Egy felmérés és a sajtó szerint az uniópárti Darling nyerte a tévévitát

Külföld - 2014-08-06

- Az uniópárti, függetlenségellenes kampány vezetője, Alistair Darling nyerte a skóciai függetlenségi népszavazásról rendezett keddi televíziós vitátegy szerdai közvélemény-kutatás, illetve a skót sajtó szerint.

Külföldi sajtó Magyarországról - A Hospodárské Noviny a Lukoil-kutakról, a Die Welt az Érpatakon történtekről

Külföld - 2014-08-06

Több szerdai írásában is foglalkozott Magyarországgal a Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap, amely bővebben a Lukoil szlovákiai benzinkúthálózatának a magyarországi székhelyű Norm Benzinkút Kft. általi megvásárlásáról cikkezett.

Zsidóellenes kijelentésekért kiutasítanak Olaszországból egy imámot

Külföld - 2014-08-06

Halált kért a zsidókra az északkelet-olaszországi San Dona di Piave imámja, akit ezért kiutasítottak az országból - jelentették a szerdai olasz napilapok.

A 28 éves, marokkói származású Raoudi Albdelbart a terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) emberei vitték el az otthonából kedden. Csak annyi időt kapott, hogy egy bőröndöt összecsomagoljon. Számítógépeit, telefonjait lefoglalták - értesült a Corriere della Sera című napilap.

Skót népszavazás - A fontról és az EU-tagságról vitázott a két tábor vezetője

Külföld - 2014-08-06

A font megtartása és Skócia EU-tagságának sorsa állt a közelgő skóciai függetlenségi népszavazásról rendezett kedd esti televíziós vita középpontjában.

    A 350 fős közönség előtt, Glasgowban rendezett első ilyen nyilvános vitán a függetlenségpárti erőket Alex Salmond skót miniszterelnök, a uniópárti tábort pedig a skót függetlenségellenes kampány vezetője, Alistair Darling, a Munkáspárt vezette előző brit kormány volt pénzügyminisztere képviselte.

Újabb forrásból szivárognak ki amerikai nemzetbiztonsági információk

Külföld - 2014-08-06

- Az amerikai kormány arra következtetésre jutott, hogy valóban egy újabb forrásból kezdtek el kiszivárogni titkos nemzetbiztonsági iratok - jelentette kedden a CNN hírtelevízió. A The Intercept, Glenn Greenwald amerikai újságíró februárban alapított híroldala ugyanis hivatalos közlések szerint olyan iratokat szellőztetett meg kedden, amelyek forrása már nem lehetett Edward Snowden, a diplomáciai iratok kiszivárogtatásával világra szóló botrányt okozó amerikai informatikus.

Külföldi sajtó Magyarországról - A Handelsblatt az RTL-ről

Külföld - 2014-08-05

- A Handelsblatt című német üzleti lap az online kiadásában az RTL Group (RTL csoport) helyzetéről közölt elemzést, amelyben kitért a magyarországi reklámadóra.

A Digitális átalakulásban az RTL című írásban a szerző, Hans-Peter Siebenhaar úgy vélekedett, hogy "Magyarországon a reklámbevételekre kivetni tervezett különadó (az RTL csoport számára) súlyos teher lesz, amely a nyereségre is hatást gyakorol".

Több mint kétezer éves királymauzóleumot tártak fel kínai régészek

Külföld - 2014-08-05

- Műkincsekkel teli, több mint kétezer éves királymauzóleum feltárását fejezték be kínai régészek a kelet-kínai Csianghszu tartományban.

  A kínai archeológiai szaklap beszámolója szerint szakemberek csaknem ötéves munkájának köszönhetően az időszámítás előtt 128-ban elhalálozott Liu Fejnek, Csiangtu királyának sírját sikerült feltárniuk.

Elmarad az olasz nyugdíjreform, mert nincs rá fedezet

Külföld - 2014-08-05

Elmarad az olasz kormány által tervezett nyugdíjreform, egyes szakmákban a korhatárok csökkentésének terve Olaszországban, mivel nincsen rá költségvetési fedezet. Négyezer pedagógus nyugdíjazását is elhalasztották - erősítette meg kedden Marianna Madia, a közigazgatási reformért felelős államtitkár.

Ukrán válság - Brüsszel az orosz-ukrán gázártárgyalások felújítását javasolja

Külföld - 2014-08-05

- Az Európai Bizottság az uniós közvetítéssel elkezdett orosz-ukrán gázártárgyalások felújítását javasolja - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung.Günther Oettinger energiaügyi biztos a német lapnak elmondta, hogy augusztus végén Moszkvába látogat, ahol találkozik Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszterrel és Alekszej Millerrel, a Gazprom orosz állami energetikai cég vezérigazgatójával, és javasolja a júniusban megfeneklett tárgyalási folyamat újraindítását.