Az eredetileg tervezettnél ötszázmillió forinttal jutna több a 2011-es költségvetésből a határon túli magyar oktatási célokra. A tervezet eddig 2,2 milliárd forintos összeget határozott meg, melyet 2,7 milliárdra emelne egy elfogadott módosító indítvány - olvasható az MTI híre alapján a hvg.hu-n. A bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az uniós elnökségi felkészülés jegyében találkozott Philip Hammond brit közlekedési miniszterrel 2010. december 9-én, Londonban.Völner Pál látogatásának célja a magyar elnökségi program ismertetése és az együttműködési lehetőségek feltárása volt az uniós közlekedési ügyek sikeres továbbvitele érdekében.
Az RMDSZ javaslatát fogadta el szerdán a kormány a gyereknevelési szabadságot illetően: marad a két év - olvasható a Manna oldalán.
Az elmúlt héten történt bejelentést követően, mely szerint Ioan Botiş munkaügyi miniszter egy évre csökkentette volna a gyereknevelési szabadságot, az RMDSZ kormányzati tisztségviselői következetesen kiálltak a két éves periódus megmaradása mellett.
Megőrizte első helyét 2010-ben is a francia HEC Paris a Financial Times által idén is elkészített legjobb európai üzleti iskolák rangsorában - olvasható a hvg.hu-n. Az elmúlt évekhez hasonlóan a második helyen a London Business School, a harmadikon pedig a francia-szingapúri Insead végzett. A 75 legjobb európai üzleti iskola között nincs magyar intézmény, a mezőnyben a britek a legjobbak 21 intézménnyel.
A Moody’s két kategóriával minősítette le a magyar adósság besorolást, BAA1-ről BAA3-ra negatív kilátással a növekvő strukturális költségvetési hiány, vagyis a nem fenntartható szerkezet miatt. A Moody’s indoklása szerint a kormány gyors, meggondolatlan lépésekkel próbálja a költségvetési hiányt fedezni, ám hiányoznak a strukturális reformok, így az államháztartás e formájában nem fenntartható.
Németországban a Bundesbank előrejelzése szerint 1990 óta nem látott mértékben növekszik a gazdasági aktivitás az idei évben.
A német jegybank prognózisa szerint az idei gazdasági növekedés 3,6 százalékot tesz ki, amelyet jövőre 2 százalékos, 2012-ben 1,5 százalékos emelkedés követ. Ha a mai várakozások beigazolódnak, Németország az 1990-es újraegyesítés óta nem látott mértékben növekszik az idei évben - jelenti az AFP.
Az UNICEF firenzei kutatóközpontjának jelentése szerint a gazdag országok hagyják lemaradni a legszegényebb gyerekeket.Az UNICEF Innocenti Kutatóközpontjának most kiadott jelentése rávilágít arra, hogy sok gazdag európai országban és az USA-ban nagyobb az egyenlőtlenség a gyermekek között, mint számos kevésbé iparosodott országban.
Az európai baloldal az MSZP mögött áll - ezt Martin Schulz (S&D) Európai Parlament Szociáldemokrata frakciójának a vezetője és Poul Nyrup Rasmusssen, Európai Szocialisták Pártjának elnöke, volt dán miniszterelnök mondja abban a videóüzenetben , amelyet az MSZP november 27-i évértékelő nagygyűlésére küldtek el.
A pápa egy jövő héten megjelenő könyvből, részletek kerültek nyilvánosságra a Vatikánban. A könyvből a Szentszék napilapja, az l′Osservatore Romano közölt ismertetést. A katolikus egyházfő egy német újságírónak, Peter Seewaldnak adott több interjút, és a beszélgetések könyv formájában jelennek meg.
A katolikus egyház régóta ellenzi az óvszert, mint a mesterséges fogamzásgátlás egyik módját. A Szentszéket élesen bírálták az AIDS-kérdésben elfoglalt álláspontja miatt.
Már a jövő év elején dönthetnek a francia adórendszer reformjáról – jelentette ki Nicolas Sarkozy államfő egy televíziós interjúban azt követően, hogy a hétvégén átalakította kormányát.Sarkozy szerint a cél az lesz, hogy a francia adórendszert a némettel hozzák összhangba, ezzel is hozzájárulva a két ország közötti versenyképességi szakadék kisebbítéséhez.
A Nissan bejelentette, hogy összesen 605 ezer gépkocsit rendel vissza a kormánymű, illetve az akkumulátor esetleges meghibásodása miatt.
Az érintett Frontier, Xterra és Sentra modellek 85 százalékát az Egyesült Államokból rendeli vissza a japán gyártó, de az akcióban részt vesz Mexikó, Kanada, Argentína és Brazília is – jelenti a Reuters.
A G20 ugyan kiadta a várt közös nyilatkozatot, de az elemzők szerint a dokumentum gyakorlatilag semmilyen előrelépést nem jelent.
A G20-ak szöuli csúcsértekezletén a megállapodtak arról, hogy a részt vevő országok elkerülik a "versenyt szolgáló leértékelést". Ehelyett úgy nevezett "indikatív irányelvekkel" állnak majd elő, hogy megbirkózzanak a kereskedelemi egyensúlyhiánynak negatív hatásával.Jean-Claude Trichet figyelmeztetett: a gazdasági növekedés lassú lesz. Az Eurostat pénteken alátámasztotta ezt: az eurózóna és az EU-27 a harmadik negyedévben 0,4 százalékkal növekedett az előző negyedhez képest.
Akkor még a kilábalás jelei mutatkoztak, a növekedési ütem 1 százalékon állt. Görögország a legnagyobb vesztes, 1,1 százalékos negyedéves és 4,4 százalékos éves visszaeséssel.