Ezzel a címmel jelent meg kedden egy elemzés Magyarországról a Reutersen. Az elemzők várják a költségvetési hiány elérésének lépéseit, és nincsenek meggyőződve arról, hogy kiadáscsökkentés nélkül jó úton járna-e a kormány.
Magyarországnak szilárd 2011-es költségvetéssel kell rendelkeznie, hogy előmozdítsa a piac bizalmát. Nyáron az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok kibillentették a piacokat az egyensúlyból, végül a kormány beadta a derekát, és a GDP 3 százaléka alá vágja a költségvetés hiányát 2011-ben – írja a Reuters.
A 2009-es görög költségvetési hiány még magasabb lehet, mint eddig várták. Az idei deficitcélt mégis tartja a kormány. A tavalyi görög költségvetési hiány még magasabb lehet az eddig megállapítottnál. A deficit 15,1 százalékon alakulhat a GDP százalékában görög pénzügyminisztériumi forrás szerint – tudósít a DPA hírügynökség.
Az Euromoney című szaklap „Emerging Markets” elnevezésű kiadványa az idén a Magyar Nemzeti Bank elnökét választotta az év jegybankárának a felzárkózó európai régióban. Simor András a díjat Washingtonban vette át.
Az Emerging Markets a Euromoney Institutional Investor Plc kiadványa, a pénzügyi döntéshozók egyik legfontosabb szaklapja. Az újság évről évre közgazdászok, elemzők, bankárok véleményét összesítve dönt a világ legjobb jegybankelnökeiről
Az IKEA befagyasztotta egy új oroszországi projektjének megvalósítását, köztük Európa legnagyobb bevásárló központjának építését Moszkva közelében - jelentette a Vedomosztyi orosz üzleti lap csütörtökön.
A moszkvai regionális kormányzat még 2010 áprilisában jelentette be, hogy egymilliárd dolláros befektetéssel építik fel a Mega-4 bevásárló központot, amelyre az IKEA csoport 50 hektáros földterületet kapott Mitiscsiben, Moszkvától északkeletre.A Honda bemutatta a Fit hibrid verzióját, ezzel a cég az első olyan japán gyártó, amelyik a kompakt szegmensben is rendelkezik hibrid autóval.
Az egyes piacokon, többek között nálunk is Jazz néven forgalmazott Fit Hybrid 1,59 millió jenes áron (3,8 millió forint) kerül a hazai kereskedőkhöz, ezzel olcsóbb minden Japánban értékesített hibridnél – írja a The Wall Street Journal.
Hollandia egészségügyi és népjóléti szolgáltatásainak kiadásai 2011-ben várhatóan 3,3%-kal emelkednek és elérik a 63 milliárd eurót.
A holland Egészségügyi, Népjóléti és Sport Minisztérium szerint a költekezés növekedése a szakorvosok, a fogorvosok, a kórházak, a gyógyszerköltségek és a krónikus betegségek általános biztosításának (AWBZ) költségnövekedése okozza.
A Federal Reserve kamatpolitikája devizapiaci egyenetlenségeket okoz, és az eszközök árbuborékának kialakulási kockázata is növekedett – mondta Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász.
„A Fed politikájának célja az Egyesült Államok gazdaságának élénkítése lett volna” – nyilatkozta a Columbiai Egyetem professzora. A monetáris könnyítés azonban nem ért el semmit” – tette hozzá.
A szlovákiai Kia autógyárban 58 százalékkal több négykerekű gördült le a gyártósorokról az év első kilenc hónapjában az előző év ugyanazon időszakához képest – közölte a Kia Motors Corp. A tekintélyes növekedés elsősorban a sportos típusok iránti kereslet bővülésének köszönhető.
A dél-koreai gyártó Zilinában összesen 163225 gépjárművet gyártott, szemben a tavaly első kilenc hónapjában regisztrált szeptemberi 103131-el. Szeptemberben rekordkibocsátásról számolnak be: múlt hónapban csaknem 23 ezer autó gördült ki a gyárból.
A júliusi 25 százalékos bércsökkentés ellen tiltakozva vonult a kormány épülete elé több ezer pedagógus október 5-én Romániában. Bukaresten május óta ez a második nagyszabású akció, azóta körülbelül kétezer pedagógus mondott fel vagy kért fizetetlen szabadságot a bércsökkentések és az oktatásban tapasztalt körülmények miatt.
Komoly kihívás elé állítja Nagy-Britannia anyagi nehézségekkel küzdő felsőoktatását az elmúlt években megnövekedett jelentkezői szám, mely helyzet orvoslására az egyetemek finanszírozásán kíván változtatni a kormány - olvasható az eduline.hu-n. A hírek szerint a diplomaadó helyett a tandíjak emelését javasolja gyógymódként a még tavaly felállított bizottság.
A svéd Hennes & Mauritz AB üzleti évének harmadik negyedéves adózott eredménye 23 százalékkal javult az előző év ugyanazon időszakához képest. Ám Európa második legnagyobb ruházati vállalatának eredményei még így is elmaradtak az elemzők által várttól.
Szombattól várja a Paris Motor Show a látogatókat, a világsajtó már hetek óta szellőzteti az előzetes információkat: milyen modellek is várhatók Európa idei legnagyobb szalonján.
Földrészünk autókiállításainak három állócsillaga ugyanis Svájban, Németországban és Franciaországban van. A genfi szalont minden tavasszal megtartják, októberben azonban a két óriás, Frankfurt és Párizs váltja egymást. Ezeket a megaszalonokat csak minden második évben rendezik meg.
Miközben a recesszió utáni gyengélkedés a világ legnagyobb gazdaságát a vártnál messze jobban gyötri, az Egyesült Államokban egyre többen dörzsölik a szemüket a Németországban lejátszódó konjunkturális tűzijáték láttán.
A németországi boom egyik napról a másikra az amerikai média sztorijává lépett elő, mindenekelőtt a német export vált ki csodálatot.
A három vezető világmárka sorrendje változatlan tavalyhoz képest, az Interbrand besorolása szerint továbbra is a Coca-Cola az első, amelyet az IBM, és a Microsoft követ. Az üdítőital óriás 2 százalékot javított eredményén a múlt évhez képest, míg a második, és harmadik helyezettek 7-7 százalékot erősítettek.
Ennek köszönhetően 2011-ben a munkanélküliek száma 3 millió alá csökkenhet. Ez a legalacsonyabb érték lenne 1992 óta. Az N24 német hírtévé által ismertetett tanulmány szerint, amelyet a nürnbergi Institut für Arbeitsmarkt und Berufsforschung (IAB) készített - jövőre a munkát keresők száma átlag 2,96 millió lenne, ez 18 évi mélypontot jelentene.