Külföld

Eredmények megjelenítése 5941-től 5960-ig 6521 találatból.

Észak-Korea újabb típusú ballisztikus rakétát fejlesztett ki

Külföld - 2007-05-13

Észak-Korea amerikai műholdfelvételek tanúsága szerint egy újabb közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát fejlesztett ki - jelentette vasárnapi számában az Aszahi Simbun című tekintélyes tokiói napilap dél-koreai és japán kormányforrásokra hivatkozva.

Megölték Dél-Afganisztánban az egyik legfőbb tálib parancsnokot

Külföld - 2007-05-13

Megölték Dél-Afganisztánban az egyik legfőbb tálib parancsnokot - jelentette be az afgán kormány. A tálibok cáfolták a hírt. A belügyminisztérium közleménye szerint Dadulla mollát és fivérét egy Hilmend tartományban végrehajtott katonai hadművelet során ölték meg.

Elhunyt a világ legidősebb államfője

Külföld - 2007-05-13

Kilencvennégy éves korában elhunyt a világ legidősebb államfője, a Szamoai Független Állam legutolsó királya, II. Malietoa Tanumafili. Halálhírét a szigetország egyik internetes honlapja jelentette be. A közlés szerint Szamoa fővárosának, Apiának egyik kórházában halt meg. II. Malietoa Tanumafili 44 évig ült trónján.

Robbanás a törökországi Izmir egyik piacán: 14 sebesült

Külföld - 2007-05-12

Robbanás történt szombaton a törökországi Izmir egyik élelmiszerpiacán. A detonációban tizennégyen megsebesültek - közölte az állami Anadolu hírügynökség. A robbanást, amely egy nappal az Égei-tengeri kikötővárosban tervezett kormány-ellenes tüntetés előtt következett be, a rendőrség első jelentése szerint egy kerékpáron a helyszínre szállított pokolgép okozta.

A hívők visszaszerzését szorgalmazta a pápa Brazíliában

Külföld - 2007-05-12

Egymillió hívő visszaszerzésének tervét vázolta pénteken Sao Paulóban brazil püspökök előtt XVI. Benedek pápa, egyúttal ismét elítélte, hogy a klérus részt vesz politikai csatározásokban.

Szerdán az indítóállásba vontatják az Atlantis űrsiklót

Külföld - 2007-05-12

Szerdán a floridai Kennedy űrrepülőtéren lévő indítóállásba vontatják az Atlantis űrrepülőgépet, miután megjavították a jégeső által megrongált külső üzemanyag-tartályát - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

Elindult a Nemzetközi Űrállomásra a Progressz orosz teherűrhajó

Külföld - 2007-05-12

A Progressz M-60 orosz teherűrhajó szombat reggel elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről, fedélzetén több mint 2,5 tonnás szállítmánnyal - közölte az űrrepülőtér. Az űrhajó levált a hordozórakétákról és megkezdte háromnapos útját az ISS-re.

Féléves börtönbüntetést kapott a kiszivárogtató brit köztisztviselő

Külföld - 2007-05-10

Hat hónapos börtönbüntetésre ítéltek csütörtökön Nagy-Britanniában egy brit köztisztviselőt, mert kiszivárogtatott egy bizalmas feljegyzést Tony Blair brit kormányfő és George Bush amerikai elnök 2004. áprilisi találkozójáról.

A külügyminiszter szerint Oroszország Észtország destabilizálását akarja

Külföld - 2007-05-10

Észtország szándékos destabilizálását célzó törekvésekkel vádolta Oroszországot Urmas Paet külügyminiszter a Berliner Zeitungban megjelent nyilatkozatában. A tallinni diplomácia vezetője a mérsékelten baloldali német napilapban hangoztatta, hogy Moszkva megengedhetetlen módon beavatkozik a kis balti állam belügyeibe.

Oroszország és Türkmenisztán új gázvezeték építéséről tárgyal

Külföld - 2007-05-09

Oroszország abban bízik, hogy sikerül megállapodni Türkmenisztánnal egy új gázvezeték megépítéséről Európa felé, amely Oroszország területén halad majd át. A kérdés a legfontosabb téma lesz, amikor a héten Vlagyimir Putyin orosz államfő Türkmenisztánban tárgyal.

Összetűzések törtek ki Franciaországban az elnökválasztás éjjelén

Külföld - 2007-05-07

Összetűzések törtek ki a párizsi Bastille téren két órával Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt elnökválasztási győzelme után a Sarkozy-ellenes tüntetők és a rohamrendőrök között. A tüntetők, akiknek a száma 100 és 300 között mozgott, és akik közül többen sállal takarták el az arcukat, megdobálták a rohamrendőröket, akik könnygázgránátokkal és vízágyúval válaszoltak.

Lapértesülés szerint Tony Blair lehet a Világbank új elnöke

Külföld - 2007-05-07

A hamarosan leköszönő Tony Blair brit miniszterelnök veheti át júliustól a Világbank elnöki tisztét - állította a szervezet belső forrásaira hivatkozva a Le Journal du Dimanche című francia lap. A vasárnap megjelenő párizsi újság szerint a "feltételezésnek van hitele".

Bush minden korábbinál népszerűtlenebb

Külföld - 2007-05-07

Minden korábbinál mélyebbre, 28 százalékosra zuhant George Bush amerikai elnök népszerűségi mutatója a Newsweek magazin legfrissebb felmérése szerint; a lap szerint Bush magával rántja az elnökségre pályázó republikánus politikusokat.

Gül bejelentette, hogy visszalép a török elnökjelöltségtől

Külföld - 2007-05-06

Abdullah Gül török külügyminiszter bejelentette, hogy visszalép az államfőjelöltségtől, miután pártjának, az iszlám gyökerű, kormányzó Igazság és Fejlődés Pártnak (AKP) az aznapi parlamenti szavazáson sem sikerült biztosítania az elnökválasztáshoz szükséges létszámot

Tizenöten meghaltak bányaszerencsétlenségben Kínában

Külföld - 2007-05-06

Tizenöt bányász meghalt, amikor gázrobbanás történt az észak-kínai Sanhszi tartomány egyik szénbányájában - jelentette vasárnap az új Kína hírügynökség. A robbanás még szombaton történt Kocseng város Puteng nevű bányájában, a detonáció idején 125 bányász dolgozott a mélyben.

Bulgáriában két miniszterhelyettest menesztettek korrupció miatt

Külföld - 2007-05-06

Menesztettek két miniszterhelyettest, a gazdasági és energiaügyi minisztert pedig szabadságra küldik egy korrupciós ügyben folyó vizsgálat keretében Bulgáriában. Kornelia Ninova gazdasági és energiaügyi miniszterhelyettest és Delian Peevszki katasztrófavédelmi miniszterhelyettest, akiknek a neve egy korrupciós botránnyal kapcsolatban szerepelt a sajtóban, menesztették.

8 beteg halálát okozhatta a hibás lélegeztetőkészülék egy olasz kórházban

Külföld - 2007-05-05

Nyolc gyanús haláleset ügyében nyomoz a csendőrség a Puglia régióbeli Castellaneta kórházában, ahol az intenzív osztályon kezeltek vélhetően a lélegeztetőkészülék meghibásodása, emberi mulasztás miatt hunytak el.

Kisiklott egy japán hullámvasút, egy ember meghalt, 21 megsérült

Külföld - 2007-05-05

Egy ember meghalt, 21 megsérült egy japán vidámparkban, ahol egy óránkénti 75 kilométeres sebességgel haladó hullámvasút szombaton kisiklott és vaskorlátnak ütközött. Az oszakai rendőrség tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy nő, a sebesültek közül két ember állapota súlyos.

Tornádó pusztított egy kansasi kisvárosban, egy halott

Külföld - 2007-05-05

Tornádó pusztított helyi idő szerint péntek éjjel az egyesült államokbeli Kansas állam Greensburg városkájában, és a forgószél tombolása egy halálos, illetve több tucatnyi sérült áldozatot követelt. A mentők szombaton házról-házra járva kutattak esetleges további áldozatok után.

Hat palesztin rakéta csapódott be Dél-Izraelben

Külföld - 2007-05-05

Palesztin területről indított hat rakéta csapódott be szombat reggel a dél-izraeli Szderót településen, egy épületet találat ért, de személyi sérülés nem történt - jelentették helyi rendőrségi források és rádióállomások. Szderót, amely a Gázai övezet határán fekszik, korábban gyakori célpontként szolgált az onnan indított rakétatámadásoknak.