A Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter vezette Keresztényszociális Unió (CSU) kapta a legtöbb szavazatot, de elveszítette többségét a Bajorországban vasárnap tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.
A CSU a szavazatok 35,5 százalékát szerezte meg, szemben az előző, 2013-ban tartott Landtag-választáson szerzett 47,7 százalékkal.
A német tartományt 1962 óta egy ciklus kivételével (2008-2013) egyedül kormányzó párt így várhatóan elveszíti abszolút többségét a müncheni tartományi gyűlésben, és koalícióra kényszerül.
A második helyen a Zöldek végeztek, az ARD német országos köztelevízió adatai szerint 18,5 százalékkal, a ZDF országos köztelevízió adatai szerint 19 százalékkal.
Nem lesz állami egyház Ukrajnában, és garantálják a szabad vallásgyakorlást mindenkinek az országban - szögezte le vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök.
Az államfő Kijevben a Zsófia téren az Ukrajna védőinek napján rendezetett hivatalos állami ünnepségen beszélt erről az után, hogy a héten a konstantinápolyi ortodox szinódus úgy határozott, folytatódjon az ukrán nemzeti ortodox egyház megteremtésének, az orosz egyháztól történő különválásának folyamata.
Az EP döntése a Sargentini-jelentésről nem "ítélet" és nem is "bizonyíték" Magyarország ellen, hanem lehetőség egy párbeszéd elkezdésére és a kifogások kivizsgálására - nyilatkozta Sebastian Kurz osztrák kancellár egy vasárnapi német lapinterjúban.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lapban közölt interjúban arra a felvetésre, hogy a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló Sargentini-jelentés európai parlamenti (EP-) elfogadásával kezdeményezett eljárással kapcsolatban az EPP-ben egyesek a Fidesz kizárását sürgetik, ő pedig kilátásba helyezte a tagság felfüggesztésének lehetőségét, elmondta, hogy a helyes eljárás a folyamatok pontos szemrevételezése és a kedvezőtlen fejlemények elkerülése. Az európai uniós pártcsaládok tagjai pedig "nagyon is tudnak hatni egymásra informálisan, ahol ez szükséges" - jegyezte meg az EPP-hez tartozó Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke.
Mindenekelőtt csökkenteni kell a feszültséget az ukrán-magyar viszonyban, és a feleknek hatékonyabbá kell tenniük a párbeszédet a kárpátaljai magyar oktatás és a kettős állampolgárság problémáiról - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szombaton Ungváron, ahol felszólalt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) rendkívüli választmányi ülésén.
A kárpátaljai magyarságot érő támadások és provokációk megszaporodása miatt összehívott tanácskozást követő sajtótájékoztatón az ukrán diplomácia vezetője megköszönte a KMKSZ-nek, hogy kifejthette álláspontját az ukrán kormány nevében, és meghallgathatta a kárpátaljai magyarság képviselőinek véleményét.
Hozzátette: nem ért egyet a kárpátaljai magyarok azon véleményével, hogy Ukrajnában magyarellenes médiakampány folyna központi orgánumok részvételével. Szerinte az ukrán sajtó a napirenden szereplő témák miatt érdeklődik fokozottan a kárpátaljai magyarság és Magyarország iránt.
Kétnapos tanácskozást kezdtek a szlovákiai Csorbatón a visegrádi négyek csoportját (V4) alkotó országok államfői csütörtökön.
A találkozó fő témái az Európát érintő aktuális kihívások: a migráció, az unió jövője és a bővítés kérdései. Az államfők tárgyalnak szociálpolitikai kérdésekről is, és megvitatják a technikai fejlődés, a foglalkoztatottság növelése és az életszínvonal emelésének kérdéseit.
- Csehországban is kémkedett Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettősügynök és lánya, Julija Szkripal után az a két orosz állampolgár, akiket a brit hatóságok az ő megmérgezésükkel gyanúsítanak - jelentette szerdán a közszolgálati cseh rádió.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nem vonhatja felelősségre a kettős állampolgárságú tisztviselőket - közölte Olena Hitljanszka, az SZBU szóvivője, az UNIAN ukrán hírügynökséggel."Az ukrán törvények alapján nem vonhatók felelősségre a kettős állampolgárok" - mondta Hitljanszka azzal kapcsolatban, hogy a Mirotvorec (Béketeremtő) nacionalista ukrán szervezet hétfőn több mint 300 kárpátaljai ukrán-magyar kettős állampolgár tisztviselő és helyi önkormányzati képviselő személyes adatait tette közzé weboldalán.
Emmanuel Macron francia államfő legalább a hétvégéig elhalasztotta a kormányátalakítást, amelyet a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondását követően tartott szükségesnek, az átalakítást a sajtó a hét elejére várta.
- A 24 török hírtelevízió a hatósági nyomozással párhuzamosan szerdán bemutatott több videofelvételt a múlt hét elején Isztambulban eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyével kapcsolatban.
- Az Európai Unió és az Európa Tanács minden körülmények között és minden esetben határozottan elítéli a halálbüntetést, mert sérti az emberi méltóságot, és olyan kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódot jelent, amely ellentétes az élethez való joggal - jelentette ki az Európai Unió (EU) külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európa Tanács (ET) főtitkára kedden.
- Kárpátalján a hatóságok több száz állami tisztviselőt és önkormányzati képviselőt fognak átvilágítani kettős állampolgárság ügyében annak a több mint 300 fős listának az alapján, amit a Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán portál tett közzé hétfő este magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai lakosokról - közölte Jaroszlav Halasz, Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója.
A török hatóságok átkutatják Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusát, miután nyomozást folytatnak a múlt hét elején Isztambulban rejtélyes körülmények között eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - tudatta keddi közleményében a török külügyminisztérium szóvivője.
- A török hatóságok engedélyt kértek Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusának átkutatására, miután nyomozást folytatnak a múlt hét elején Isztambulban rejtélyes körülmények között eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - jelentette hétfőn az NTV török hírtelevízió.
- A lengyel és a magyar kormánypártok vezetői, Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski nem "hunexitet vagy polexitet" akarnak, hanem alapvető partnerséget várnak el uniós partnereiktől - állapítja meg hétfői kommentárjában a DoRzeczy című lengyel konzervatív hetilap.
Emmanuel Macron francia államfő új lapot kíván nyitni a kormányzásban a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondását követően, ezért előrehozza a jövő tavaszra tervezett kormányátalakítást - értesült a Le Journal du dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap.
Biztosan megerősíti pártelnöki tisztségében Angela Merkel német kancellárt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) a decemberi kongresszusán - jelentette ki a CDU egyik legtekintélyesebb politikusa, Wolfgang Schäuble egy vasárnapi interjúban.
A pedofiliára nem a papai cölibátus eltörlése a megoldás, de a szexuális visszaélések botránya vezethetne igazi reformhoz a katolikus egyházban - mondta a Vatikánban zajló szinóduson résztvevő Marx Reinhard bíboros, müncheni érsek, a német katolikus pürpöki konferencia elnöke.
Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyásznak és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivistának ítélte oda az idei Nobel-békedíjat a norvég parlament által kinevezett bizottság - jelentették be pénteken Oslóban. A jelöltek "a nemi erőszak mint háborús fegyver alkalmazása elleni" küzdelmükért kapták meg a díjat - olvasható a bizottság indoklásában.
Ősi, a viking kor előtti időkből származó kardot talált egy svédországi tóban egy nyolcéves kislány. A svéd-amerikai kislány, Saga Vanecek a Tannőben lévő Vidöstern-tóban nyáron bukkant az 1500 éves ereklyére.
"Kint voltam a víznél, botokat és köveket dobáltam, hogy lássam, milyen messzire jutnak, aztán valamilyen furcsa botot találtam. Felvettem és vissza akartam dobni, de aztán láttam, hogy nyele van, kicsit hegyes a vége és mindenütt rozsdás" - mondta a TheLocal.se című hírportálnak.
Legfeljebb másfél év alatt megépül Genova új hídja - jelentette be Marco Bucci, az északkelet-olaszországi város polgármestere, akit az olasz kormány pénteken nevezett ki az augusztus 14-én leomlott híd helyén építendő új hídért felelős rendkívüli biztosnak.