Franciaország 132 embernek adja meg a menekültstátuszt az Aquarius és a Lifeline mentőhajók utasai közül - jelentette be kedden Pascal Brice, a francia menekült- és hontalanügyi hivatal (OFPRA) vezetője.
Az Aquarius és a Lifeline az a két - nem kormányzati szervek által működtetett - illegális bevándorlókat mentő hajó a Földközi-tengeren, amelyeket júniusban Olaszország nem engedett a partjainál kikötni. Az Aquarius végül Spanyolországban, a Lifeline pedig Máltán köthetett ki több száz emberrel a fedélzetükön.
Tárgyalásra érdemesnek tartja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének belső vitáját lezáró menekültügyi javaslatcsomagot - tudatták kedden az SPD részéről. A szociáldemokraták nyitottsága a CDU/CSU megállapodásában szereplő új intézménnyel, a tranzitközponttal kapcsolatban alapvető változást jelent 2015-höz képest, amikor egy hasonló, tranzitzóna elnevezésű intézményről tárgyalni sem akartak.
Csaknem 45 ezer sertést semmisítenek meg Romániában egy Tulcea megyei kereskedelmi farmon, ahol afrikai sertéspestis járvány ütötte fel a fejét - közölte hétfőn a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság.
Az állatokat négy mobil tetemégetőben pusztítják el, amelyeket a dél-kelet-romániai Tulcea megye hatóságai Temes megyétől kaptak kölcsön.
Börtönnel büntetik az antiszemita megnyilvánulásokat ezentúl Romániában, annak a bukaresti képviselőházban csaknem egyhangúlag - egyetlen tartózkodás mellett - elfogadott törvénynek az alapján, amelyet hétfőn hirdetett ki Klaus Iohannis államfő.
Angela Merkel német kancellár szerint elégségesek az Európai Unió (EU) brüsszeli csúcstalálkozójának eredményei az általa vezetett Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Horst Seehofer belügyminiszter vezette bajor testvérpárt, a Keresztényszociáis Unió (CSU) menekültügyi vitájának lezárásához, a politikus erről egy vasárnapi televíziós interjúban beszélt.
A ZDF német országos köztelevízióban vasárnap este adásba kerülő interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint kiemelte, hogy "meglehetősen jó" eredményeket sikerült elérni a EU-csúcson, és ez a CSU érdeme is, mert a testvérpárttal folytatott vita ösztönzőleg hatott a brüsszeli tárgyalásokon.
A Der Spiegel című független hírmagazin és hírportálja, a Spiegel Online az Európai Unió (EU) brüsszeli csúcstalálkozójával, illetve a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
A Spiegel Online Európa orbanizálja magát címmel közölt összeállítást, amely szerint az EU-csúcs "szinte kizárólag arról szólt, hogy az EU bezárkózik, kerül amibe kerül", így "a migránsok és a menekültek jogai már alig számítanak".
A többi között hozzátették: Orbán Viktor "meglepően visszafogott volt", már az Európai Néppárt (EPP) hagyományos előkészítő ülésén sem vesztegetett egy szót sem a migránsokra, de nem is volt miért felszólalnia, hiszen "számára minden a legjobban alakul".
http://www.spiegel.de/politik/ausland/fluechtlinge-eu-setzt-bei-migration-und-asyl-auf-abschottung-a-1215874.html
A Der Spiegel a szombati számában Tehetetlenül Orbánnal szemben közölt cikket az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában a jogállamiság magyarországi helyzetéről elfogadott különjelentéssel kapcsolatban.
Ezzel a címmel közölt összeállítást a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap szombati számában az EU-csúcsról, kiemelve: "ismert, hogy Orbán Viktor szükség esetén nagyon sármos tud lenni", de nem szabad megtévesztenie senkit az Angela Merkel előtt kézcsókra hajló magyar kormányfőről szóló felvételeknek, ugyanis "jottányit sem engedett" a számára belpolitikai okokból is fontos kérdésben, így nem kell kötelezően menekülteket átvenni az EU külső határán fekvő tagállamoktól.
Az erre irányuló törekvések elhárítására Orbán a visegrádi négyekkel (V4) "egyfajta védelmi frontot" hozott létre, a csúcstalálkozó eredményeiről a V4 fővárosaiból érkező kommentárok pedig úgy hangzanak, mintha a csapatuk kiütéses győzelmet aratott volna a labdarúgó-világbajnokságon.
Orbán Viktor és a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) kapcsolatával foglalkozott egyik pénteki cikkében a Politico, amely szerint a magyar miniszterelnök sokak tiltakozása dacára megszilárdította a helyét a konzervatív pártcsaládban.
A brüsszeli hírportál arról számolt be, hogy sok néppárti politikusnak annyira elege lett mára "az illiberális demokrácia keresztapjának" számító Orbánból az EU-ellenes retorikája és a jogállamisági aggályok miatt, hogy ki akarják zárni a Fideszt a pártcsaládból, ehhez azonban nincs meg a kellő támogatottságuk.
Kész lesz kijelenteni Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy Oroszország nem avatkozott be az amerikai választásokba az amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal megtartandó csúcstalálkozón - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.
A görög miniszterelnök hajlandó olyan megállapodást kötni Angela Merkel német kancellárral, amely megkönnyítené Németországnak a menedékkérők visszajuttatását Görögországba.
Alekszisz Ciprasz a Financial Times című londoni gazdasági napilap csütörtöki számának nyilatkozva kijelentette: ha ez segít, Athén "nem csinálna belőle gondot", ha "néhányan" visszatérnének Németországból.
- Migrációról és környezetvédelemről is beszélt Ferenc pápa Emmanuel Macron francia elnökkel a Vatikánban kedden - közölte a Szentszék. Ferenc pápa és a francia elnök négyszemközti megbeszélése a pápai könyvtárszobában majdnem egy óráig tartott.
Hivatalosan is érvénybe lépett kedden a brit EU-tagságot rögzítő törvény visszavonását célzó jogszabály, miután II. Erzsébet királynő az előírt formális uralkodói aktussal jóváhagyta és kihirdette.
- Angela Merkel német kancellárnak ugyan nem hozta meg az áttörést a minicsúcsként emlegetett vasárnapi brüsszeli találkozó, de a 16 európai uniós (EU-) tagország vezetőjének részvételével folytatott tanácskozás mégis alapvető fordulatot jelez a közösség és Németország menekültügyi politikájában - állapította meg hétfőn két tekintélyes német lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) más hatóságokkal együttműködésben az elmúlt évek alatt összesen 3244 embert szabadított ki a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok fogságából - közölte Vaszil Hricak, az SZBU vezetője egy hétfői kijevi sajtótájékoztatón, amelyet Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel közösen tartott.
A román médiában megszólaltatott elemzők és a pénteki lapokban megjelent véleménycikkek szerzői pártszimpátiáiktól függetlenül egyetértenek abban, hogy a bíróság által első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt, az ország legbefolyásosabb politikusának tartott Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök nem fog lemondani, hanem "ellentámadásba" lendülve próbál majd jogerős felmentéséért és hatalma megőrzéséért harcolni.
Az Európai Unió új költségvetési céljait nem valósíthatják meg a kohéziós és az agrárpolitika rovására - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követő sajtóértekezleten.
Morawiecki teljességgel azonosnak minősítette a 2020 utáni uniós keretköltségvetés céljaira vonatkozó lengyel és magyar álláspontot a "régi szakpolitikák", a kohéziós és az agrárpolitika folytatását illetően. Más célokat - a védelmi politikát, az innovációk támogatását, a migráció kezelését - nem valósíthatják meg az eddigiek rovására - hangsúlyozta.A lengyel politikus elmondta azt is, hogy Varsó és Budapest álláspontja azonos a migráció és a bevándorlás témájában is, ezt az eheti szófiai EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozón is képviselni fogják.
Brit jogi szakértők szerint kártérítésre számíthatnak a Nagy-Britanniából hajléktalanságuk miatt kitoloncolt külföldi EU-állampolgárok. A BBC televízió vasárnapi riportjában elhangzott, hogy brit ügyvédi irodák jelenleg 45 olyan felperes ügyét készítik elő bírósági tárgyalásra, akiket az elmúlt években - jórészt Theresa May jelenlegi miniszterelnök belügyminiszteri időszaka alatt - azért utasítottak ki Nagy-Britanniából, mert a szabad ég alatt aludtak.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint történelmi esemény az amerikai nagykövetség hétfőre meghirdetett áthelyezése Jeruzsálembe - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.
A kormányfő a város keleti és nyugati fele egyesítésének évfordulóján tartott "Jeruzsálem-napon" a Biblia földjének múzeumában rendezett ünnepélyes kormányülésen méltatta a washingtoni döntést.
"Ezen a héten egy történelmi esemény áldásában részesülünk: barátunk, a világ legnagyobb hatalma, Amerika döntésében, amikor Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét" - mondta Netanjahu.
Recep Tayyip Erdogan államfő mellett öt másik jelölt indulhat az előrehozott elnökválasztáson Törökországban a kormányzati közlönyben vasárnap megjelent végleges névsor tanúsága szerint.
A jelöltek listájának nyilvánosságra hozatalával hivatalosan is megkezdődött a kampányidőszak.
Kártérítés megfizetésére kötelezte Oroszországot a hágai választott bíróság a Krím félsziget elcsatolásával ukrán vállalatoknak okozott veszteségek kompenzálására - hozta nyilvánosságra az UNIAN ukrán hírügynökség csütörtökön a bíróságtól kapott sajtóközleményre hivatkozva.