Átadták a megújult Brunszvik-kertet Martonvásáron

Kultúra - 2018-10-25

Átadták a megújult Brunszvik-kertet csütörtökön Martonvásáron, ahol jövő év elején tudománykommunikációs látogatóközpont is nyílik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csaknem tízmilliárd forintos agrártudományos projektje részeként.

Fontos, hogy a társadalom lássa, hogyan zajlik egy tudományos kutatás, mi a módszertana, mik az eredményei - fogalmazott köszöntőjében a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a jövő év elején nyíló Agroverzum Tudományos Élményközpont jelentőségére utalva.

Lovász László elmondta, hogy a Martonvásárra tervezett, agrártudományi kutatásokat összefogó, 2020-ra megvalósuló Agrárinnovációs Centrum célja az MTA agrárkutatási kapacitásainak koncentrálása és korszerűsítése. Az új kutatási tömb a legmodernebb infrastruktúrát kínálja mindehhez.

A martonvásári Brunszvik-kastély felújított angolkertje az átadás napján, 2018. október 25-én. MTI/Illyés Tibor

A magyar agrárkutatásnak a világban is fontos szerepe van - fogalmazott az akadémia elnöke. A kutatási területek közül példaként említette a korábbi hibrid kukorica termesztésével, nemesítésével kapcsolatos kutatásokat, a poloskainvázió elleni fellépés segítését, de beszélt a lisztérzékenyek számára megoldást jelentő csökkentett allergéntartalmú búzafajták nemesítéséhez szükséges alapkutatásokról, valamint a klímaváltozás hatásaihoz alkalmazkodó gabonafajták nemesítéséről, illetve az állat- és növénybetegségek elleni védekezésről is.

Tessely Zoltán, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője köszönetet mondott a projekt megvalósítása érdekében tett összefogásért, Szabó Tibor, Martonvásár fideszes polgármestere pedig jó példának nevezte a beruházást, mely állami támogatással, a tudomány közreműködésével hoz létre innovációt a településen.

Szekeres Zsolt projektmenedzser elmondta, hogy a mintegy tízmilliárdos projekt részeként mintegy egymilliárd forintból valósul meg a most átadott, csaknem kéthektáros közpark, a Brunszvik-kert és környezetének megújítása, valamint az Agroverzum Tudományos Élményközpont megépítése. Az akadémia elsőként létrehozott tudománykommunikációs intézménye egy újonnan épült 1100 négyzetméteres kétszintes épületben ismeretterjesztő központként és tudományos játszóházként működve évente 35-40 ezer látogatót lesz képes fogadni.

Az Agrárinnovációs Centrum infrastrukturális beruházásainak megvalósítására hatmilliárd, míg az eszközbeszerzésekre mintegy hárommilliárd forintot biztosítanak a projektből. A tervek szerint 2020-ra megvalósuló új centrumnak egy 16 ezer négyzetméter alapterületű újonnan épített háromszintes épület ad majd helyet modern környezetet biztosítva mintegy 250 kutatónak.