- Több mint negyven fiatal vesz részt idén a klasszikus gitárosok debreceni találkozóján, amelyet péntektől rendez meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara és a Canticum Novum Alapítvány - közölte a találkozó művészeti vezetője.
Adrovicz István gitárművész tájékoztatása szerint a résztvevők között lesznek teljesen kezdő gitárosok, zeneiskolás, szakközépiskolás fiatalok és egyetemisták egyaránt.
- A londoni múzeumok a legkeresettebbek a Google keresőmotorjában egy kedden ismertetett felmérés eredményei szerint. A világ múzeumai közül a Google felhasználói a brit főváros Tudománytörténeti Múzeumára kerestek rá a legtöbbször - derült ki az internetes óriás és a londoni városháza kutatásából. A második és a harmadik helyen is londoni intézmény, a Természettudományi Múzeum és a British Múzeum áll.
A negyedik legkeresettebb a New York-i Metropolitan Múzeum, míg az ötödik a washingtoni Smitshonian Múzeum.
Olvasók millióinak dolgát könnyítették meg brit kutatók azzal, hogy megfejtették Agatha Christie regényeinek titkát: állításuk szerint könnyedén kiszámítható, ki a gyilkos a világhírű brit író bűnügyi történeteiben.
- Kiírta a pályázatot a Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Centrál Színház és a József Attila Színház ügyvezető igazgatói posztjára a Fővárosi Önkormányzat, a megbízatások ötéves időtartamra szólnak. A négy, nonprofit kft. formában működő színház jelenlegi ügyvezetőjének megbízatása 2016. január 31-én jár le. Az előadóművészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására pályázatot kell kiírni - a szakmai munka folytonossága érdekében - legalább hat hónappal korábban.
Vasárnap hajnalban véget ért Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei eseménye a debreceni Campus Fesztivál. A Nagyerdei Stadion környezetében, több mint húsz hektáron elterülő rendezvényt nem véletlenül nevezték el a látogatók és a szervezők, az „ország egyik legkomfortosabb” fesztiváljának.
Életének 85. évében, helyi idő szerint kedden New Yorkban meghalt Edgar Lawrence Doctorow amerikai író. A tüdőrákban szenvedő író halálhírét a The New York Times jelentette az író fiára hivatkozva.
Doctorowot a legjelentősebb kortárs amerikai írók között tartották számon. Világhírnevét az 1975-ben megjelent Ragtime című regényének köszönheti. Ez a műve 1979-ben magyarul is megjelent. Milos Forman rendezésében film is készült belőle, amely nagy sikert aratott.
Negyven országból több mint 4 ezer énekes részvételével pénteken veszi kezdetét az Europa Cantat nagyszabású kórustalálkozó - 1988 után másodszor - a baranyai megyeszékhelyen
A kórusfesztiválra csak Magyarországról több mint 1400 énekes érkezik, összesen 136 koncertet tartanak a kilenc napos esemény alatt és minden este közös éneklésre hívják az embereket.
Értékes leletekre bukkantak a szolnoki régészek a Tiszapüspöki és Törökszentmiklós határában zajló megelőző feltáráson, ahol a Kr.u. 5. századi, mintegy kilencven sírból álló gepida temetőre bukkantak - közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze.
Kovács Péter elmondta: a második hete dolgozó szakemberek nyolcezer négyzetméter átkutatása során a Kr.u. 5. századi, mintegy kilencven sírból álló gepida temetőre bukkantak Tiszapüspöki határában, míg a helyszínen tavasszal végzett próbaásatáson két gepida sírt találtak.
Évről évre nagyobb az érdeklődés a Campus Fesztivál iránt: a tavalyi 70 ezer után az idén 80 ezer látogatót várnak Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiváljára július 22. és 26 között a debreceni Nagyerdőbe - közölték a szervezők a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón hétfőn.
Megnyílt a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató kiállítás a budai Várban vasárnap este.
A Honvéd Főparancsnokság felújított épületében megrendezett tárlatot, amelyen Csontváry csaknem 100 festménye és grafikája látható, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyitotta meg.
Gazdag évad van a Csokonai Nemzeti Színház társulata mögött - hangsúlyozta Ráckevei Anna, a teátrum igazgatója a hétfői évadzáró társulati ülésen, kiemelve: a színház 340 előadást tartott Debrecenben, 19 tájelőadást játszottak, és mintegy 93 ezer nézőjük volt a szezonban.
Ráckevei Anna hozzátette: a jegyekből származó bevételük meghaladta a százmillió forintot, de sikeres volt iskolapedagógiai programjuk is, amit folytatnak a következő évadban.
Szívszorító alakítást nyújt a tavaly nyáron elhunyt Robin Williams a Boulevard című filmben eljátszott utolsó drámai szerepében.
Az Észak-Amerikában július 10-én a mozikba kerülő produkció csütörtökön megjelent reklámfilmjéből kiderül, hogy Williams hatvanéves házasembert alakít, akinek az élete alapjaiban rendül meg, mikor rájön, hogy beleszeretett egy meleg prostituáltba - írta a BBC News.
Százötven éves a debreceni Csokonai Nemzeti Színház: a jubileumi évadban 15 bemutatóval, köztük 7 nagyszínpadi, 5 kamara- és 3 stúdió-előadással, illetve jubileumi beszélgetésekkel várják a közönséget - közölte a színház igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
Ráckevei Anna elmondta: augusztus 28-án a Hitel Csokonai Színházról szóló számának bemutatójával, a hozzá kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel, illetve a magyar színjátszás jövőjéről szóló konferenciával indítják az évadot, augusztus 29-én pedig Debrecen lesz a helyszíne az országos évadnyitónak is.
Kiemelkedően sikeres évadot zárt a Vígszínház - mondta Eszenyi Enikő igazgató, aki a hétfői évadzáró társulati ülésen ismertette: a színház 617 előadását mintegy 353 ezer néző látta. A most záruló évad 617 előadásából 254-et a Vígben, 255-öt a Pestiben és 108-at a Házi Színpadon játszottak, összesen 352 973 nézőjük volt, ez 928 nézővel több mint tavaly - mondta az igazgató.
A Thália Színház szeptember 7. és 13. között ismét megrendezi a Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében hét nap alatt nyolc előadást láthat a közönség.
Az immár hagyományosan megszervezett évadnyitó program szeptember 7-én, hétfőn a Békéscsabai Jókai Színház produkciójával, Federico García Lorca Bernarda Alba háza című spanyol drámájával kezdődik.
Nemes Jeles László Saul fia című, cannes-i nagydíjas filmje képviseli Magyarországot a 2015. évi "legjobb idegennyelvű film" kategóriában az Oscar-díjra nevező bizottság szerdai döntése értelmében - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön.
A Játékszín a negyedik szezonját kezdi magánszínházként ősszel: a teátrum A szőke ciklon, A napsugár fiúk, a Virágot Algernonnak és a Hűtlenség ára című darabot tűzi műsorra - mondta Németh Kristóf igazgató a színház szerdai sajtótájékoztatóján.
Németh Kristóf felidézte, hogy a Játékszín 2012. október 30-án, az épület 100. születésnapján kezdte meg magánszínházként a működését.
Több mint 50 ország filmforgalmazói vásárolták meg a Saul fia jogait Cannes-ban, ezzel a film már a mozipremier előtt visszahozta az árát - írta közleményében a Magyar Nemzeti Filmalap. Nemes Jeles László Saul fia című alkotása a filmtörténeti jelentőségű cannes-i sikerein túl - a zsűri Nagydíja, a kritikusok FIPRESCI-díja, Francois Chalais-díj, továbbá a legjobb hangmérnöki munkáért Zányi Tamásnak odaítélt a Vulcain-díj - gazdaságilag is kiemelkedő siker lett.
A világ legdrágábban elkelt szobrát, Alberto Giacometti A mutató ember (L′Homme au doigt) című alkotását Steven Cohen amerikai milliárdos befektető és műgyűjtő vette meg májusban a Christie′s aukcióján.
A kilétét most felfedő licitáló 141,3 millió dollárt (39 milliárd forint) fizetett a szoborért, melyet a svájci művész 1947-ben készített - írta a The Daily Mail.