Kultúra

Eredmények megjelenítése 1021-től 1040-ig 1807 találatból.

Győztesek évada a debreceni Kodály Filharmóniánál

Kultúra - 2015-06-08

- Győztesek évada címmel hirdeti meg következő évadát a debreceni Kodály Filharmónia két együttese, a Kodály Kórus és a Kodály Filharmonikusok - jelentette be a filharmónia igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón a cívisvárosban.   A 2015-2016-os szezonban a koncerteknek több olyan közreműködője lesz, akik rangos versenyeken szereztek elismerést, arattak győzelmet, így rájuk alapozva már évadot lehet hirdetni - tette hozzá Somogyi-Tóth Dániel.

Könyvhét - Spiró György új regénye aratta a legnagyobb sikert a Vörösmarty téren

Kultúra - 2015-06-08

A visszajelzések alapján Spiró György új regénye aratta a legnagyobb közönségsikert a hétfőn záródó 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermeknapok központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren. - mondta el Zentai Péter László, a seregszemlét szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.

Seattle-ben kapott fesztiváldíjat a Liza, a rókatündér

Kultúra - 2015-06-08

 Ujj Mészáros Károly első mozifilmje, a Liza, a rókatündér nyerte az Új rendezők versenyprogram nagydíját a 41. Seattle-i Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte a Magyar Filmunió hétfőn.

   Portugália, Belgium, Hollandia, Spanyolország és Brazília után Amerikában is díjazták Ujj Mészáros Károly alkotását.

Könyvhét - Spiró György: több kutatást igényelt ez a könyv, mint a Fogság

Kultúra - 2015-06-07

György Diavolina című regénye a 86. Ünnepi Könyvhétre jelent meg; a Magvető Kiadó kötete Makszim Gorkij életének utolsó szakaszát mutatja be, szerelmének, a cselédből lett orvosnak az elbeszélésében. Az író elmondta: többet kutatott ehhez a mintegy 200 oldalas regényhez, mint a monumentális ókori tablójához, a Fogsághoz.

Perlrott Csaba Vilmos életművéből nyílt kiállítás Szentendrén

Kultúra - 2015-06-07

Perlrott Csaba Vilmosnak (1880-1955), a 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb művészének nyílt életmű-kiállítása pénteken Szenvedély és ráció címmel a szentendrei MűvészetMalomban.Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója megnyitójában úgy fogalmazott: Perlrott tudta, hogy nem kevés bátorság kell ahhoz, ha valaki vissza akar találni a tiszta eszközökhöz, s komolyan vette Matisse tanítását, hogy a vonalat a színnel egyszerre kell konstruálni, nem külön.

Páratlan eszmei értékű iratkiállítás nyílik a gödöllői kastélyban

Kultúra - 2015-06-07

Több mint 1500 darabos iratgyűjteményt vásárolt meg, majd az állagmegóvás után tett kutathatóvá a gödöllői kastélyt üzemeltető társaság. A zömében a királyi család levelezését tartalmazó gyűjtemény egy részét időszaki kiállításon mutatják be a nagyközönségnek.

Könyvhét - Több mint 300 új kötet debütál az idei Ünnepi Könyvhéten

Kultúra - 2015-06-02

Háromszázhuszonkilenc új kötet debütál a csütörtökön kezdődő 86. Ünnepi Könyvhéten és 14. Gyermekkönyvnapokon - mondta el Zentai Péter László, a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója kedden Budapesten.

  Hozzátette: a budapesti Vörösmarty téren, valamint a Váci utca és a Deák Ferenc utca térbe torkolló szakaszán idén 147 pavilonban több mint kétszáz magyarországi és határon túli kiadó várja az érdeklődőket.

Könyvhét - Debrecenben Oravecz Imre lesz a díszvendég

Kultúra - 2015-06-02

Debrecenben "nulladik nappal" indul szerdán a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok programsorozata.

Az idei debreceni rendezvény kurátora Szirák Péter irodalomtörténész, díszvendége Oravecz Imre lesz, aki a megnyitót is tartja csütörtök délután a Csapó utcai sétáló övezetben, majd este a Kölcsey központ báltermében beszélgetésen vesz részt.

Huszonnégy produkció a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Kultúra - 2015-06-01

A sokszínű kísérőprogramok mellett idén 12 budapesti és vidéki kőszínház, valamint utazó társulat 15 sikerprodukcióját, összesen 24 előadást tekinthet meg a közönség a Nagyerdő fái alatt, a tavaly megújult szabadtéri színpadon - jelentette be a programokat szervező Főnix kft. igazgatója. A nyári színházi bemutatók mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a monarchia táncaival, a Recirquel Újcirkusz Társulat a harmincas évek éjszakai Párizsával ismerteti meg a közönséget, de lesz Londonból élő operaközvetítés, több könnyűzenei koncert és kertmozi is - részletezte Bódor Edit.

A Downton Abbey alkotója, Julian Fellowes nemzetközi Emmy-díjban részesül

Kultúra - 2015-05-27

Nemzetközi Emmy-díjban részesül Julian Fellowes, a nagy sikerű Downton Abbey brit tévésorozat alkotója - értesült a The Hollywood Reporter.   A Downton Abbey sorozat a következő, hatodik szezonnal ér véget. Írója, Julian Fellowes munkájáért november 23-án a New York-i Nemzetközi Emmy-gálán az alapítók díjában (International Emmy Founders Award) részesül. Ezt az elismerést korábban Matthew Weiner és J.J. Abrams is átvehette.

Óriási sikert aratott a Budapesti Fesztiválzenekar Párizsban

Kultúra - 2015-05-27

Óriási sikert aratott Párizsban a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével kedden este.

  A magyar együttes a francia főváros legújabb koncerttermében, a januárban felavatott Philharmonie hangversenypalotában lépett fel. A teltházas koncert végén a 2400 néző ovációval, hosszú perceken át ünnepelte a zenekart.

Cannes - Jacques Audiard filmje kapta az Arany Pálmát, Nemes Jeles László műve a Nagydíjat

Kultúra - 2015-05-25

Jacques Audiard francia rendezőnek a párizsi külváros erőszakos világával szembesülő Srí Lanka-i tamil menekültekről szóló alkotása, a Dheepan kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este. Nemes Jeles László első nagyjátékfilmjét, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fiát a zsűri Nagydíjával tüntették ki.

Világsikerek a Thália Színház következő évadában

Kultúra - 2015-05-25

Stephen Sondheim Félúton a Fórum felé című zenés komédiáját mutatja be június elején a budapesti Thália Színház, amely a jövő évadban négy saját bemutatót tervez: az Alul semmi, a Rövid a póráz, az Amerikai bölény és A nagy kézrablás című darabot tűzi műsorra.

június 12-én mutatják be Stephen Sondheim Félúton a Fórum felé című zenés komédiáját Hamvai Kornél fordításában.

Krasznahorkai László kapta az idei Nemzetközi Man Booker-díjat

Kultúra - 2015-05-20

Krasznahorkai László újító szellemű magyar írónak ítélték oda kedd este az idén hatodik alkalommal kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat a londoni Victoria és Albert Múzeumban tartott díjkiosztó gálán.

Krasznahorkait a világ több országából összeválogatott, kimagasló jelöltek közül választotta ki a zsűri - írta a legrangosabb angolszász irodalmi díj honlapja.

Cannes - Az egyik legnagyobb amerikai forgalmazó megvette a magyar versenyfilmet

Kultúra - 2015-05-17

Az egyik legjelentősebb amerikai forgalmazó, a Sony Pictures Classics megvette Nemes Jeles László Saul fia című filmjének észak-amerikai forgalmazási jogait - tudta meg vasárnap a Variety című filmes szaklap.

    Az alkotást két nappal ezelőtt mutatták be a 68. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.

Elhunyt B.B. King, a blues királya

Kultúra - 2015-05-15

Meghalt B.B. King amerikai bluesgitáros. A blues királyaként emlegetett legendás zenész, 15-szörös Grammy-díjas gitárművész 89 évesen, egy Las Vegas-i kórházban hunyt el csütörtökön este. Álmában érte a halál, csöndesen ment el - mondta el lánya, Patty King a CNN-nek. A zenész cukorbetegséggel összefüggő kiszáradás miatt a hónap elején került kórházba.

Gazdag kortárs festménykínálat a BÁV tavaszi árverésén

Kultúra - 2015-05-12

Az ékszerek és műtárgyak mellett a kortárs festőművészek közül Mácsai István, Bukta Imre, Gyémánt László vagy ef Zámbó István alkotásait, valamint Mednyánszky és Vaszary festményeit is kínálja a BÁV háromnapos művészeti aukciója május 19-től május 21-ig a fővárosban.  Tűzkő Péter műkereskedelmi üzletág vezető a keddi budapesti sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a BÁV következő, őszi aukcióját "kényelmesebb körülmények között" a MOM Kulturális Központban tartják novemberben.

Újra együtt a Munkácsy-trilógia Debrecenben

Kultúra - 2015-05-12

- Megérkezett Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című festménye kedden Debrecenbe, így hamarosan ismét együtt látható a híres Krisztus-trilógia a Déri Múzeumban.Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere még február 26-án jelentette be, hogy a magyar állam megvásárolta a képet a kanadai Hamilton Galériától.

    A Debrecenbe kedd délelőtt megérkezett nagyméretű alkotást a kupolán keresztül daruval emelték be a Déri Múzeumba.

Pénteken vesznek végső búcsút Kóti Árpád színművésztől

Kultúra - 2015-05-06

Pénteken vesznek végső búcsút Kóti Árpádtól, a nemzet színészétől; a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészét 13 órakor a debreceni Nagyerdei Köztemető 2. számú ravatalozójából kísérik utolsó útjára - tette közzé a színház szerdán a honlapján.

  A Kossuth- és Jászai Mari-díjjal kitüntetett érdemes és kiváló művészt, Debrecen díszpolgárát életének 81. évében április 26-án érte a halál.

Francis Ford Coppola nyerte el az Asztúria Hercegnője-díjat

Kultúra - 2015-05-06

Francis Ford Coppola amerikai filmrendező, producer, forgatókönyvíró nyerte el a spanyol Nobel-díjként emlegetett Asztúria hercegnője-díjat művészet kategóriában 2015-ben, amellyel azokat az alkotókat díjazzák, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak az emberiség kulturális örökségéhez - jelentette be döntését a zsűri szerdán Oviedóban.