Kultúra

Eredmények megjelenítése 1081-től 1100-ig 1753 találatból.

A 25 éves Tankcsapda turnézik és őszre új lemezt készít

Kultúra - 2014-05-13

Nyolcállomásos turnét kezd szombaton a Tankcsapda együttes. Az egyik legnépszerűbb, idén 25 éves hazai rockbanda új lemeze októberre készül el.A kemény zenét játszó debreceni együttes kedden tőle szokatlan helyszínen, a Magyar Állami Operaházban tartott sajtótájékoztatón ismertette jubileumi éve eseményeit. Az őszre ígért új stúdióanyag első kislemeze, a Köpök rátok című dal, illetve a hozzá készült klip is kedden debütált, a turné szombaton indul a Hungaroringen és szeptember 13-án zárul a Budapest Parkban.

Cannes - Botránnyal kezdődhet a fesztivál

Kultúra - 2014-05-12

- Nem szűnik a nyilatkozatháború a francia sajtóban a szerda este kezdődő 67. cannes-i fesztivál nyitófilmje, a Grace - Monaco csillaga körül, amelynek bemutatóját már többször is elhalasztották. Az alkotás francia rendezője, Olivier Dahan és az amerikai forgalmazó, Harvey Weinstein között művészi kérdésekben dúl a vita, míg a monacói hercegi család "kitalációnak" minősítette az életrajzi történetet, és a díszbemutató bojkottjára kéri a sajtót.

Cannes - Mundruczó Kornél filmjét meghívták a hivatalos programba

Kultúra - 2014-04-30

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét meghívta hivatalos válogatásába a 67. cannes-i filmfesztivál - jelentették be szerdán a szervezők. Az új Mundruczó-film világpremierje az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programban lesz, amely a hivatalos válogatás második legjelentősebb versenye.

Cannes - Kilenctagú lesz a hivatalos versenyprogram nemzetközi zsűrije

Kultúra - 2014-04-28

- Nyolc világhírű filmrendező és színész kapott helyet Dániából, Dél-Koreából, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Iránból, Kínából és Mexikóból a 67. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjának zsűrijébe, amelynek elnöke a korábbi bejelentésnek megfelelően Jane Campion, Oscar-díjas új-zélandi rendező, forgatókönyvíró lesz - közölték hétfőn a szervezők.

Könyvfesztivál - Csütörtökön nyílik Európa "legnagyobb könyvesboltja"

Kultúra - 2014-04-23

Magyarország európai uniós csatlakozásának 10., az első világháború kitörésének 100., a berlini fal leomlásának 25. és a holokauszt 70. évfordulójáról is megemlékezik a csütörtökön kezdődő XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyen 35 ország több mint hatvan szerzője, valamint mintegy 450 magyar író vesz részt.

Gera Zoltánt választották a nemzet színészének

Kultúra - 2014-04-22

- Gera Zoltán Kossuth-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották meg kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Szabó Gyula helyére - közölte a Nemzeti Színház .

  A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Nemzet Színésze címet viselő művészek döntöttek arról, hogy az április 4-én elhunyt Szabó Gyula helyére Gera Zoltán kerül a testületbe.

Cserhalmi György kapja idén a Gábor Miklós-díjat

Kultúra - 2014-04-14

Cserhalmi György kapja idén a Gábor Miklós-díjat a székesfehérvári Vörösmarty Színház Lear király című előadásának címszerepében nyújtott alakításáért.

 Cserhalmi György kedd este veheti át a díjat a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Bagó Bertalan rendezte előadás után, a közönség jelenlétében - mondta az elismerést odaítélő kuratórium elnöke, Koltai Tamás színikritikus.

A nagymester tarolt a hongkongi filmfesztiválon

Kultúra - 2014-04-14

A hongkongi filmfesztivál tizenkét díját zsebelte be Vong Kar-vaj filmrendező A nagymester című filmje vasárnap este.A Bruce Lee mesterének, Ip Mannak az életét bemutató alkotás a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb színésznő, a legjobb forgatókönyv és operatőr díját is elhozta Ázsia egyik legnagyobb filmfesztiválján. A legjobb színésznőnek választott Csang Csi-jinek ez a kilencedik díja filmbéli alakításának elismeréseként.

Popper-díjat hozott létre a Spinoza Színház

Kultúra - 2014-04-11

- Díjat hozott létre a 2010-ben elhunyt Popper Péter emlékére a Spinoza Színház, ahol a neves pszichológus több mint 100 előadást tartott.Popper Péter könyveivel, előadásaival és egész személyiségével sokat tett a pszichológia népszerűsítéséért - olvasható a színház hírlevelében.A díjra pályázóktól egy rövid esszében "a megadott téma népszerű megvilágítását" várják. A téma évenként változik, 2014-ben a "szorongásaink" címszó alatt várják az esszéket. A díjra szakemberek, továbbá civilek nevezhetnek.

A költészet napja - Ismét megrendezik a Debreceni Költészeti Fesztivált

Kultúra - 2014-04-09

A 12. alkalommal megrendezendő Debreceni Költészeti Fesztivál programjaival azt szeretnék elérni, hogy "az óvodásoktól az egyetemistákig, a könyvtárlátogatóktól az utca emberéig érezze mindenki: érdemes verseket olvasni, kedves verseinket felidézni" - mondta Szirák Péter irodalomtörténész, a rendezvény kurátora szerdán Debrecenben, ahol a programokról tartottak sajtótájékoztatót.

Fischer Iván: szárnyal a Budapesti Fesztiválzenekar

Kultúra - 2014-04-04

Meghirdette a 2014/15-ös évadjának programját a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ). Fischer Iván zeneigazgató, karmester az együttes pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: úgy érzi, hogy zenekara szárnyal, zeneileg a csúcson van. Fischer Iván az Andrássy úti lakásszínházában (gyerekkori otthonában) tartott beszélgetésen hozzátette: annak ellenére, hogy nagyon sokat turnéznak a következő szezonban is, a legfontosabb számukra a hazai koncertsorozat és az itthoni törzsközönségük szolgálata.

Új Michael Jackson lemez jön májusban

Kultúra - 2014-04-01

- Xcape címmel új Michael Jackson-lemez jelenik meg májusban, amely a néhai előadó archívumának nyolc, korábban meg nem jelent számát tartalmazza - közölte hétfőn a BBC News.

 

    Az album számait az Epic Records elnöke, LA Reid válogatta össze, aki négy évtized demóit és kihagyott számait pörgette végig Jacksontól.

BTF - Átriumklorid - Ősbemutató az Átrium Film-Színházban

Kultúra - 2014-03-29

Átriumklorid (avagy a színész ötször) címmel ősbemutatót tartanak április 2-án az Átrium Film-Színházban: Parti Nagy Lajos darabját a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében láthatja a közönség.

 Parti Nagy Lajos új szövege öt kétszereplős jelenetből áll, amelyben egymástól teljesen független történeteket mesél el.

Snétberger-központ: fejlesztés egymillió eurós dán támogatással

Kultúra - 2014-03-27

Hangstúdiót és karrierirodát létesítenek a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban, a dán Velux Alapítványok ehhez mintegy egymillió eurót (300 millió forintot) biztosítanak. Az építkezés októberben kezdődik, a megnyitó 2015. június 15-én lesz.

Magyarország visszaszerezte a Seuso-kincs hét darabját

Kultúra - 2014-03-26

Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű, páratlan Seuso-kincs hét darabját.

    "Magyarország családi ezüstjének" visszaszerzési költsége 15 millió euró volt, az 1990-es kikiáltási ár mai értékének egyharmada. A tizennégy darabos dísztárgyegyüttesnek a fele került most haza, köztük a legfontosabb darab, a névadó Seuso-tál.

Tennessee Williams eddig ismeretlen novellája látott napvilágot

Kultúra - 2014-03-25

- Tennessee Williams Pulitzer-díjas drámaíró eddig ismeretlen novellája látott napvilágot első ízben a The Strand irodalmi magazin tavaszi kiadványában.

  A Crazy Night (Őrült éjszaka) című elbeszélést egy diákkori szerelem ihlette: az író rövid ideig randizgatott egy Anna Jean O′Donnell nevű lánnyal, mialatt a Missouri Egyetemre járt.

Megnyílt a DESZKA Fesztivál Debrecenben

Kultúra - 2014-03-22

Megkezdődött pénteken Debrecenben a kortárs magyar drámáknak szentelt DESZKA Fesztivál, amelyen idén mintegy 30 produkciót láthat a közönség magyarországi és határon túli színházak előadásában. A megnyitón a szervezők a közelmúltban elhunyt, a Csokonai Nemzeti Színház házi szerzőjének tekintett Borbély Szilárd író emlékének ajánlották a találkozót.

Titanic Filmfesztivál - Kilenc film a versenymezőnyben

Kultúra - 2014-03-18

Kilenc film, köztük hat debütáló rendező munkája verseng az április 4-én megnyíló 21. Titanic Filmfesztivál Hullámtörők-díjáért - ismertették kedden a szervezők.

  A versenyprogramba norvég, svéd, francia, izlandi, török, bolgár, kanadai, amerikai és chilei alkotást válogattak be. A fesztivál közleménye szerint egzisztenciális kérdések, szexualitás, társadalmi feszültségek és faji ellentétek jellemzik az idei filmek témaválasztását.

Az idén Debrecenben lesz a Kórusmuzsika Európa Nagydíja verseny

Kultúra - 2014-03-17

- A kórusmuzsika egyik legfontosabb megmérettetésének tekintett Kórusmuzsika Európa Nagydíja versenynek az idén Debrecen ad otthont március 21-én és 22-én - jelentette be a cívis város kulturális alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.

Párizsi kiállításon mutatják be az abu-dzabi Louvre gyűjteményét

Kultúra - 2014-03-16

Kiállításon mutatják be az Abu-Dzabiban épülő Louvre múzeum számára vásárolt gyűjtemény több mint 160 alkotását májusban Párizsban.

 Az Egy múzeum születésű című kiállítás a párizsi Louvre-ban, a közel-keleti múzeum partnerintézményében lesz látható május 2. és július 28-a között - jelentette be az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb sejkségének turisztikai és kulturális hatósága.