Vádat emeltek egy férfi ellen, aki rendőrnek adta ki magát, majd egy vascsővel megverte és kirabolta volt zárkatársa édesanyját - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.
- Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját - értesült a Reuters.
A Fidesz vezetői az utóbbi napokban többször határozottan leszögezték, hogy alapvető politikai kérdésekben a Néppárttal kialakult vita során nem tesznek engedményt. Legutóbbi, a Magyar Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor arról beszélt: a keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, "minden másról lehet beszélgetni".
Cyrus R. Vance New York-i ügyész mintegy 155 ezer, eddig feltáratlan szexuális zaklatási ügy bizonyítékainak vizsgálatára ajánlott fel 38 millió dollárt.
Tizenöt kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy koszovói férfi autójában Röszkén.
Immár harmadik éve, 2018-ban is 100 milliárd forint fölött költöttek filmgyártásra Magyarországon, az összeg 84 százaléka külföldről érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint.
Az összesített nézőszámok alapján tavaly a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmre váltottak a legtöbb jegyet a mozinézők. Az utolsó negyedévben az artmozikban a tizenkét legnézettebb filmből hét volt magyar - közölte az NMHH hétfőn.
Az összegzés felidézi, hogy míg tavalyi 110,1 milliárd forintot költöttek nálunk filmgyártásra, addig ez az összeg 2016-ban 125,4 milliárd, 2017-ben pedig 108,2 milliárd forint volt.
Hétfőtől változik a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának összetétele - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken.
Donald Trump amerikai elnök pénteken Alabamába, a tornádó sújtotta vidékekre utazik - jelentette be kedden a Fehér Házban maga az elnök.
A Párbeszéd írásbeli kérdést intéz a kormányhoz és közérdekű adatigénylést a Magyar Postához, hogy megtudják, mennyibe kerültek a miniszterelnök legutóbbi, a lakosságnak kiküldött tájékoztató levelei, illetve azok kézbesítésére hány munkaórát kellett fordítani.
Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (EASA) tagja lett Szécsi Gábor filozófus és kommunikációkutató, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának dékánja.
A Demokratikus Koalíció (DK) magyarázatot és a felelősök megnevezését várja a kormánytól az esedékes családi pótlék késedelmes utalása ügyében. Rónai Sándor, a párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, családok százezrei nem kapták meg március 1-jén a családi pótlékot. Ez a késedelem nem maradhat következmények nélkül - jelentette
Aggasztó mértékét öltött a kanyarós megbetegedések száma a világban, a növekedés több mint 74 százaléka tíz országban mutatható ki, és több olyan országban jelent meg újra a járvány, amelyet korábban kanyarómentesnek nyilvánítottak - figyelmeztet legutóbbi jelentésében az UNICEF.
Több mint hétszázmillió forintot csalt ki három férfi gazdasági társaságoktól és egy magánszemélytől úgy, hogy feltörte az egymással üzleti kapcsolatban álló külföldi cégek levelezését 2015-ben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.
- A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja által végzett felmérés szerint a többség, ha rajta múlna, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ugyanakkor azt csak kevesen tudják, hogy a hálapénz műtét előtti elfogadása ma már bűncselekmény.
Volt miniszterek és nemzetbiztonsági szakemberek közös közleményben utasították el a Donald Trump által meghirdetett rendkívüli állapotot - hozta nyilvánosságra a kommünikét a The Washington Post amerikai lap internetes felülete helyi idő szerint vasárnap. A közös közleményt 58 volt kormányzati tisztségviselő írta alá.
Ferenc pápa a papság szexuális bűnözéséről szóló csúcstalálkozó utolsó napján tartott beszédében elmondta: akik a reverenda és a templom védelmét kihasználva molesztálnak másokat, azok a sátán eszközei.
- A világszerte előforduló probléma brutalitása egyre nagyobb botrányt kavar a templomokban, mert összeegyeztethetetlen az egyház moráljaival. Itt felszentelt emberek, akiket Isten kiválasztott, hogy vezesse hozzá a lelkeket, hagyják, hogy eluralkodjon rajtuk a gyengeség vagy a perverzió, és így a sátán eszközévé válnak - mondta a pápa a 190 keresztény vezető előtt tartott beszédében.
Ferenc pápa párhuzamot vont az emberáldozatokat bemutató barbár népek és a gyerekek lelkét megrontó papok között, kifejtve, hogy szerinte a tett pontosan ugyanaz, csak a társadalmi kontextus változott.
Az újabb magyar kormányzati kampány miatt ismét felerősödtek a Fidesz kizárását követelő hangok az Európai Néppártban (EPP), de egyesek szerint Orbán Viktor miniszterelnök éppen ezt szeretné elérni - írta a Politico pénteken. A brüsszeli hírportál bennfentes források alapján arról számolt be, hogy noha a konzervatív pártcsalád még nem hozott döntést, az ügy napirenden lesz a jövő heti frakcióülésen és a márciusi csúcstalálkozón is.
Rámutattak, a német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) "elege lett", és ennek most először nyilvánosan hangot is adott, a Fidesz tagságának régebbi ellenzői pedig megpróbálják kihasználni a lehetőséget.
"A rakéta kilövőállásban van" - mondta egy névtelenséget kérő forrás
Több kilogramm drogot foglaltak le a rendőrök egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított bűnbandánál - közölte a rendőrség pénteken honlapján.
- Világbajnoki címe mellé megszerezte az abszolút legjobb egységnek járó Ezüst Sombrero-díjat is a Majthényi Szabolcs, Domokos András duó az új-zélandi Nelsonban, a vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon - írta a Spartacus Vitorlás Egylet honlapja csütörtökön.
Több visszaélés történt a Nemzeti Közművek (NKM) földgázszolgáltatójára hivatkozva az utóbbi időszakban: a csalók szükségtelen műszaki beavatkozások elvégzésére kötnek szerződést az NKM ügyfeleivel, majd nem teljesítik a megbízást - közölte a társaság szerdán.
Az Európai Unió (EU) támogatja a Száhel-övezet úgynevezett G5-országainak - Burkina Faso, Csád, Mali, Mauritánia és Niger - erőfeszítéseit a terrorizmus, a szervezett bűnözés, valamint a biztonságot és a békét fenyegető egyéb veszélyek elleni küzdelemben - szögezték az uniós tagállamok külügyminiszterei Brüsszelben hétfőn kiadott közös közleményükben.