Orbán éve címmel közölt kommentárt kedden a Der Standard című liberális osztrák napilap.
A cikk alcímében a szerző, Paul Lendvai publicista, újságíró megállapítja: a magyar miniszterelnök számítása "nemzeti és nemzetközi szinten is teljes egészében bevált".
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a magyar és az osztrák kormány viszonyáról közölt írást szerdai számában. A Lemaradás a válogatott mérkőzésekben című írásában Stephan Löwenstein kiemelte, hogy Ausztria és Magyarország a menekültek elosztásáról "veszekedik, részben durva összeesküvés-elméletekkel".
Helyi járatú autóbusz és öt személygépkocsi ütközött össze Debrecenben a Kishegyesi és Pesti út kereszteződésében kedd délelőtt, a balesetben hárman megsérültek - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság.
A három sérültet a mentők kivizsgálásra kórházba vitték.A buszon huszonöten utaztak, közülük senki nem sérült meg.
- Magyarországon is minden idők legnézettebb és legtöbb jegybevételét hozó nyitóhétvégéjét tudhatja maga mögött a Star Wars új része, Az ébredő Erő.
Korábban soha nem látott érdeklődést váltott ki a magyar rajongókból a Star Wars - Az ébredő Erő: a film decemberi nyitóhétvégéjének alig három napja alatt 282 ezer 265 nézőt vonzott a mozikba, akik mintegy 412,5 millió forintot hagytak a jegypénztáraknál
- Telt ház előtt, nagy sikerrel vendégszerepelt a budapesti Spinoza-ház Herzl című darabja a Cameri Színházban Tel-Avivban szerdán este.
A Spinoza-ház alapítói és vezetői, Sándor Anna és Forgách András író által jegyzett darabban két Budapesten született újságíró kávéházi beszélgetéseikben jut el a zsidó állam gondolatához. A szöveget Mijám Popper fordításában, kivetítőn olvashatta a közönség magyarul nem beszélő része.
A tervezett Hóman Bálint-szobor körüli vitákról közöl elemzést budapesti tudósítója, Andrew Byrne tollából a Financial Times.
A londoni gazdasági napilap online kiadásán megjelent írás szerint Hóman Bálint csodálói azt szeretnék, ha Hómanra az utókor olyan tanult politikusként emlékezne, aki a magyar törzsek Kárpát-medencei betelepülésének történetét tanulmányozta.
- Üdvözölték a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front vereségét a regionális választások második fordulójában a hétfői francia napilapok, amelyek "mindenki számára vereségként", és "győztes nélküli választásként" értelmezték az eredményt.
- A világon elsőként alkalmaztak sikerrel lombikeljárást kutyáknál amerikai szakemberek, akik a PLoS One című folyóiratban számoltak be az évtizedek munkáját dicsérő tudományos áttörésről.
Az öt beagle-t és két beagle-spániel keveréket pótanya hozta a világra. A kutyusok egy alomból valók, de három pár szülőjük van.
- Szobor egy antiszemita értelmiséginek címmel közölt tudósítást a tervezett Hóman-szobor körüli polémiáról a Le Monde honlapja. A francia balliberális lap szerint miközben Magyarország nagyon alaposnak mutatkozik a sztálini korszak feldolgozásában, nagyon engedékeny azokkal szemben, akik kollaboráltak a hitleri Németországgal, és támogatták annak antiszemita politikáját.
Hamarosan a kávé, a narancs, a banán és a mogyoró elérhetőségének és árának változásában is érezhetőek lesznek a klímaváltozás hatásai a Természetvédelmi Világalap (WWF) jelentése szerint.
A szervezet Vihar előtti csend néven kiadott jelentése a világszerte fogyasztott négy mezőgazdasági termék példáján keresztül mutatta be a klímaváltozás drasztikus hatásait
A liberális hátterű román Adevarul című lap "Magyar-orosz partnerség és a vitatott paksi erőmű - Miért hallgat Románia" címmel közölt kedden szerkesztőségi cikket, a Fekete-tenger Egyetemi Alapítvány két kutatójának Dan Dungaci elnöknek és Petrisor Peiunak, a közgazdasági intézet vezetőjének tanulmányát összegezve.
Debrecen belvárosában szinte minden megújult az elmúlt években - mondta a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
Papp László közölte: a belvárosi funkcióbővítő városrehabilitáció első üteme 1,9 milliárd forintba került, a most befejeződött második ütemben pedig 2,7 milliárd forint európai uniós forrást használtak fel.
- Debrecenben csütörtökön felavatták az egyetem sporttudományi oktatóközpontját, a komplexum 1,8 milliárd forint európai uniós támogatással valósult meg.A sportcentrum átadását megelőzően az épület előtt leleplezték Buzánszky Jenőnek, az Aranycsapat januárban elhunyt hátvédjének az egész alakos bronzszobrát.
Drogdílert fogtak el és helyeztek előzetes letartóztatásba Debrecenben, három kábítószer fogyasztó ellen szabadlábon hagyásuk mellett folyik a nyomozás - közölte Dobó Dénes a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
A rendőrök Debrecen külterületén, a Bayk András kertben két házkutatást is tartottak, ahol egy 25 éves férfitől közel 9 kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
A Die Welt című konzervatív német lap a keddi számában a terrorfenyegetettségről közölt vezércikkében foglalkozott Magyarországgal.
A földárverések elleni tiltakozásul egy teherkocsinyi trágyát borított Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő hétfő délelőtt Kaposváron egy kormányhivatali épület elé, ahol aznap kezdték el a somogyi földek árverését.
A politikus a maga vezette billenőplatós járműről két-három köbméternyi tárgyát borított le az úttestre és a járdára.
Szerbia és Macedónia korlátozta a beáramló migránsáradatot, és csak a szíriai, iraki és afgán bevándorlókat engedi át - közölte csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) belgrádi irodája.
A DVSC a szerdai visszavágón 3-0-ra legyőzte a másodosztályú Szegedet a labdarúgó Magyar Kupában, így bejutott a nyolc közé.
- Fontos, hogy a parlamentnek benyújtott egészségügyi törvénymódosítás részleteiben, garanciákat is nyújtva szabályozza a ritka betegségekben szenvedők méltányossági támogatását - mondta a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A francia hatóságok 23 embert állítottak elő és 31 fegyvert foglaltak le, valamint 18 helyen találtak kábítószert a rendkívüli állapot keretében hétfőre virradó éjjel országszerte végrehajtott razziákban - közölte délelőtt Bernard Cazeneuve belügyminiszter.
Elmondta, hogy a rendőrök és a csendőrök 168 házkutatást hajtottak végre.