Megkezdődött a kereskedés a Wizz Air részvényeivel szerdán a londoni tőzsdén, a magyar kötődésű légitársaság részvényének jegyzése 1200 penny-ről indult. A bevezetés napján Londonban Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója nyitotta meg a kereskedést, majd ünnepélyes keretek között aláírták a megállapodást a londoni tőzsdével. A kereskedés első félórájában közel kétezer kötést regisztráltak, az árfolyam 42 pennyt emelkedett.
A Befektető-védelmi Alap (Beva) 20 ezer euróig, azaz nagyjából 6 millió forintig kártalanítja a fizetésképtelenné vált befektetési szolgáltatók ügyfeleit, erre azonban csak az érintett cég felszámolásának megkezdése után kerülhet sor.
A Buda-Cash Brókerház esetében egyelőre nincs közvetlen teendője az alapnak, de természetesen tájékozódnak az ügy fejleményeiről.
A jegybank azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélés-gyanús esetek miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden reggel.
Az ügy kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB hétfőn az illetékes rendőr-főkapitányságnál büntető feljelentést tett.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 170 millió forint adózás utáni veszteséget könyvelt el a nemzetközi pénzügyi jelentési standardok (IFRS) szerint 2014-ben, szemben az előző évi 201 millió forintos veszteséggel - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
A K&H bankcsoport tavaly 29,1 milliárd forint veszteséget könyvelt el amiatt, mert 70,9 milliárd forint adózás előtti egyszeri céltartalékot képzett a devizahitelek árfolyamrésének korrekciójára, és az egyoldalú kamatmódosításokra - mondta Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a csoport sajtótájékoztatóján.
A magyar állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a megállapodás aláírását követően a Parlamentben. Andreas Treichl, az Erste Bank vezérigazgatója azt közölte, hogy az EBRD és a magyar állam is 15 százalékos tulajdonrészhez jut tőkeemeléssel.
Online kereskedési platformon szolgáltatást nyújtó befektetési vállalkozásokat vizsgált a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely több céggel szemben intézkedett szerdai határozataiban, rendkívüli adatszolgáltatást rendelt el 22 befektetési vállalkozásnál, négynél pedig helyszíni vizsgálatot is végzett - közölte az MNB.
A jegybank az elmúlt hónapokban témaelemzést és témavizsgálatot végzett a befektetési vállalkozások körében az online kereskedési platformokról, azok magas kockázata miatt.
A négy lakástakarék pénztár 1,2 millió szerződést kezel, de további félmillió szerződésre számíthatnak - derült ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. piackutatásából, ami ezer fős mintán történt.
A felmérés szerint mintegy félmillió háztartás tervezi, hogy 1-3 éven belül legalább egy lakástakarék szerződést köt és erre - átlagosan - havi 11 700 forint áll rendelkezésükre.
- Február 1-től hatályos a devizahitelek forintosítása, az átváltási árfolyamot a jogszabály a svájci frank esetében 256,47, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forinton határozta meg. Szintén vasárnap lépett hatályba a fair bankokról szóló törvény, amely szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket.
Több száz magyar céget érinthet kedvezően a ciprusi pénzügyminisztérium januári rendelete, amely újra kereskedelmi banki hatáskörbe helyezi a nagyobb összegű külföldi átutalások engedélyezését - hívja fel a figyelmet keddi közleményében a Baker Tilly Hungária adótanácsadó és könyvvizsgáló cég.
A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal való tárgyalást tanácsolja a nehéz helyzetbe jutott devizaalapú autóhitellel rendelkezőknek.
Varga Mihály a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel kijelentette: a bankoknál vannak programok a nehéz helyzetbe került hitelesek megsegítésére, ilyen eszköz lehet például a futamidő meghosszabbítása a törlesztő részletek emelkedésének kivédésére.
A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a svájci frank árfolyamának rendkívüli erősödése mintegy 250 ezer devizaalapú járműfinanszírozási szerződést érint, a szövetség várakozásai szerint a havi törlesztőrészletek összege nagyságrendileg az árfolyam elmozdulásának mértékével növekszik - közölte a lízingszövetség csütörtökön.
A svájci jegybank csütörtök délelőtt váratlanul eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét. A bank szerint az árfolyamküszöb "komoly károktól óvta meg" a svájci gazdaságot, de a fenntartása most már nem indokolt.
Az euró árfolyama 2012 januárja óta folyamatosan a 1,20 frankos szint körül mozgott, de délelőtt pár perc alatt 0,917 frankra zuhant a jegybank döntésének bejelentése után.
Ötmillió forintra bírságolta a Business Telecomot (BTel) a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), továbbá a társaság részvényeit a standard kategóriába sorolja vissza január 15-től - közölte a BÉT pénteken a honlapján.
A tőzsde arra is felszólította a kibocsátó társaságot, hogy rendezze a tőzsde felé fennálló tartozásait. A BTel 5 millió forint bírságot nem fizetett be, továbbá több mint 1,9 millió forint forgalombantartási díjjal, és 384 ezer forint közzétételi díjjal is tartozik a tőzsdének.
Németország és Hollandia után Belgium és Ausztria is megvizsgálja, hogyan vihetné haza Londonból aranyrúdjait, ugyanis egyre több ország szeretné tisztázni, megvan-e még a külföldön tárolt aranya. agy port vert fel, amikor a német Bundesbank 2012-ben bejelentette, hogy - engedve az eurózóna válsága miatti belpolitikai nyomásnak - a New York-i Federal Reserve-nél lévő 1528 tonnás készleteiből 300 tonnát 2020-ig hazaszállíttat, ez a mennyiség a teljes német tartalék közel felére rúg.
- Tizennyolc bank ment csődbe tavaly az Egyesült Államokban, ami azt jelenti, hogy folytatódik a bezárások csökkenésének évek óta tartó trendje, miután egy évvel korábban 24 banknak kellett lehúznia a rolót
Leminősítette az euróövezet átmeneti pénzügyi mentőrendszere, az EFSF (European Financial Stability Facility) garanciával kibocsátott hosszú lejáratú adósságállományát a Fitch Ratings, Franciaország minapi leminősítésével indokolva a lépést: az eddigi "AA plusz"-ról egy fokozattal "AA"-ra rontotta az új hiteleket már nem folyósító, de a meglévő kinnlevőségeket még kezelő EFSF hosszú távú besorolásait, egyben levette az osztályzatot a negatív figyelőlistáról.