- A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 19 éves diákkal szemben.
A diák tavaly ősszel, előre eltervezett "ölési szándékkal", legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába, majd végül az egyik óra előtti szünetben késsel támadt rá egyik iskolatársára.
Az LMP szerint miközben az összeomlás felé tart Magyarországon az ivóvízellátás, a kormány egyetlen célja, hogy idegen gazdasági szereplőknek szolgáltassa ki a magyar vízkincset.
Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke kedden pécsi, online is közvetített sajtótájékoztatóján úgy értékelt: miközben a kormány ivóvízhálózat-fejlesztési programról beszél, a rendszer karbantartásához szükséges források nem szerepelnek sem az idei, sem a jövő évi költségvetésben. Az idei évben mindössze néhány milliárd forintot szánnak erre és a jövő évben sem fognak semmilyen "országos szinten értelmezhető munkát elkezdeni".
Jelentős összegektől esnek el a vállalkozások, ha nem gondoskodnak a csak pár napig vagy hétig szabad pénzeszközeik lekötéséről. A bankokbőven kétszámjegyű kamatot fizetnek a vállalati betétekre - erről írt szerdán kiadott elemzésében a Bankmonitor.
A rövidebb időtávra szabad likviditások befektetésének elhagyása - bár nem jelenik meg a pénzügyi kimutatásokban - éppen úgy eredményrontó tétel, mintha a vállalkozás drágán venne alapanyagot, vagy nem hajtana be egy jogos követelést. A likvid források rendkívül egyszerűen és gyakorlatilag költségmentesen elhelyezhetők rövid távra is a szinte minden banknál elérhető vállalati betétkonstrukcióknak köszönhetően.
- Vádat emeltek egy férfi ellen, aki brutálisan bántalmazta és megpróbálta megölni a saját fiát, korábban pedig a nevelőanyját fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy különböző kölcsönöket vegyen fel és adja át neki - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön.
Az amerikai Képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni, és ez akár az elnök eltávolítására irányuló eljárást is eredményezhet.
A spanyol konzervatív Néppárt (PP) jelentős többséget nyert a parlament felsőházában (szenátus) a vasárnap megrendezett általános választásokon.
A szavazatok 98 százalékot meghaladó feldolgozottságánál az eddigi legnagyobb ellenzéki párt 120 képviselői helyet szerzett meg a közvetlenül választott 208 szenátusi helyből, 37-tel többet korábbi mandátumainál.
Ausztriához hasonlóan kapjon olyan kiemelt státuszt a Fertő-tó Magyarországon, hogy ott ne lehessen természetromboló beruházásokat végezni
.- mondta a Demokratikus Koalíció (DK) környezetvédelmi ügyekért felelős politikusa a Fertő tó partjáról közvetített, a párt egyik helyi politikusával közösen tartott online sajtótájékoztatóján vasárnap.
Kocsis-Cake Olivio a Fertő tavat "Magyarország legértékesebb természeti kincsének" nevezte.
- Vádat emeltek két férfi ellen, akik 23 éve vonatbalesetnek próbáltak beállítani egy gyilkosságot - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken.
A második negyedévben a vártnál kevésbé nőtt a kínai bruttó hazai termék (GDP) éves bázison a nemzeti statisztikai hivatal, az NBS hétfői jelentése alapján.
- Vádalt emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette miatt három férfi ellen, akik öt fuvarral 79 migráns szállításában vettek részt - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szerdán.
A Fertő-tavi beruházásokról kérdezi Lázár János építési és közlekedési minisztert az MSZP.
Gurmai Zita, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján közölte: a legfrissebb hírek szerint a kormány ökoparkot kíván létesíteni a lakosság és a civil szervezetek bevonásával, ezért Molnár Zsolttal, az MSZP pártigazgatójával írásbeli választ igénylő kérdést nyújtottak be Lázár Jánosnak.
A jövőfelélés költségvetésének nevezte a 2024-es büdzsét Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteken, a jogszabály elfogadása előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint a jogszabály-javaslat túl korán lett benyújtva, megalapozottsága így megkérdőjelezhető, sőt az abban szereplő számok tarthatatlanok lesznek- Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy aranykereskedelemmel foglalkozó budapesti bűnszervezet tagjai és a hozzájuk kapcsolódó további gyanúsítottak ellen.
Leszavazta az Országgyűlés a DK által benyújtott alternatív költségvetést, amelyet még az Árnyékkormány dolgozott ki.
Orbán Viktor ezzel elárulta magát: nem akarja emelni a béreket, nem akarja emelni a nyugdíjakat, inkább folytatja a megszorításokat, az áremeléseket, az adóemeléseket, fokozza az orbáni inflációt és mélyíti a megélhetési válságot.
Az LMP arra kéri a főváros XXIII. kerülete, vagyis Soroksár polgármesterét, hogy kezdeményezzen helyi népszavazást arról: akarnak-e az ott élők vegyianyag-elosztót a kerületükben.
- Az Európai Unió Külügyek Tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el arról, hogy 3,5 milliárd euróval megemeli az Európai Békekeret (EPF) teljes pénzügyi keretének felső határát - közölte az uniós tanács hétfőn.
- Új pszichoaktív anyaggal, "biofűvel" kereskedő bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Szekszárdon - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség hétfőn.
A Szekszárdi Járási Ügyészség 16 ember ellen emelt vádat néhány nappal a rendőrségi vizsgálat befejezése után, összesen 79 év szabadságvesztés kiszabását indítványozza - áll a közleményben.
A 10 férfiből és 6 nőből álló bűnszervezet tagjai többen rokonai egymásnak, és néhányan kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak. A bűnszervezet vezetője, egy 34 éves férfi más ügyben tölti jogerős börtönbüntetését.
A vádirat szerint a férfi - az elsőrendű vádlott - és élettársa 2018. októbertől 2020 tavaszáig alkalmilag, majd ezután rendszeresen kereskedett új pszichoaktív anyagokkal; 2020. októbertől a 2021. júniusi elfogásukig bűntársaikkal szervezetten kereskedtek szekszárdi házukban a tiltott szerekkel.
A feketepiacon "varázscigi", "varázsdohány", "vicces cigi", "biofű", "zen" néven értékesítették cigarettákba töltve az új pszichoaktív anyaggal átitatott dohányt, amelyet ők és társaik készítettek el. A cigaretta darabját 1000 forintért adták. A vádlottak a 18 évesnél fiatalabbakat is kiszolgálták. A drogért nemcsak pénzzel, hanem élelmiszerrel, csokoládéval is lehetett fizetni.
Az uniós parlament szerint a képviselői helyek számának bővítését az indokolja, hogy a 2019-es választások óta az EU-ban bekövetkezett demográfiai változásokat tükröznie kell a képviselői helyek elosztásának.
Az M1-es autópálya egyik pihenőjében fogtak el a zalai rendőrök koordinálásával három férfit és egy nőt.
Az illetők Zalaegerszegtől Békéscsabáig számos városban több millió forintot zsákmányoltak idős emberek kifosztásával, amelyről csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon (ZVRFK) számoltak be.
A jövőre esedékes nagy-britanniai parlamenti választásokat a skót kormány Skócia függetlenségének előmozdítására kívánja használni - mondta vasárnap Hamza Yousaf skót miniszterelnök.