Ádámok és Évák ünnepe

Programajánló - 2017-04-07

A Csokonai Színház debreceni oktatási intézményekkel együttműködve 2011-ben indította útnak A mi színházunk elnevezésű projektet, melyet legtöbben Ádámok és Évák ünnepe néven ismernek (az első rendezvény témájául Az ember tragédiája szolgált). A program célja, hogy a tanulók egy-egy adott témában önállóan létrehozzanak egy rövid előadást, amelynek megalkotása közben nem csak bővül a látókörük, fejlődik az érzékenységük és a kreativitásuk, de közelebb kerülnek a színház világához is.

Idén, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére Szabadság, szerelem címmel választhattak témát a csoportok. Öt középiskolai csoport kezdte meg a felkészülést (Tóth Árpád Gimnázium, Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Abigél Többcélú Intézmény, Ady Endre Gimnázium), a diákok munkáját 2017. április 8-án (szombaton) 18 órától láthatják az érdeklődők a Csokonai Színház Nagyszínpadon.

A résztvevők többféle módon is bővíthették színházi élményeiket és ismereteiket a program során. Egyes intézmények – miután jelezték igényüket – színészsegítséget kaptak. Vranyecz Artúr és Bakota Árpád látogatott el az iskolákba a felkészülési idő során. A gálaest előtt minden csoportnak lehetősége volt egy rövid terepszemlére, próbára a Csokonai Színházban, ismerkedhettek a környezettel, az előadások létrejöttének praktikus oldalával.

Az ingyenesen látogatható gálaesten az előadásokat követően Gemza Melinda, Mészáros Ibolya és Bakota Árpád tart szakmai értékelést, így nyújtva segítséget és adva visszajelzést a diákoknak. A mi színházunk nem verseny, hiszen a különböző intézményekből érkező színjátszó csoportok tapasztalatai és rutinja, az iskolák profilja meglehetősen eltérő; a program lényege, hogy a felkészülés során a diákok magas színvonalú irodalmi alkotással találkozzanak, s miközben csapatban dolgoznak, egyszerre fejlesszék kreativitásukat és ismereteiket.