A Bartók teremben 2010. október 24-én J. S. Bach Máté passiója csendül fel a Debreceni Kodály Kórus, a Purcell kórus, a Capella Savaria és az Orfeo Zenekar élőadásában, Vashegyi György vezényletével.
"Johann Sebastian Bach Máté-passiója az európai zenetörténet felmérhetetlen jelentőségű és súlyú kompozíciója, az egész bachi életműben is talán elsőszámú Opus Magnum. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy e művet, a "Nagy Passiót" 2006 áprilisában a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar elsőként szólaltathatta meg itt, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Azóta előadtuk itt Bach szinte valamennyi fennmaradt nagy oratorikus művét, a h-moll misét, a János-passiót, a Karácsonyi, Húsvéti, Mennybemeneteli oratóriumokat: a Máté-passió mostani előadásában a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar partnere lesz két kiváló vendég-együttes is, a Debreceni Kodály Kórus és a szombathelyi Capella Savaria. A magyarországi régizenei koncertek történetében e négy együttes közös fellépésére eddig még nem volt példa: e ritka találkozás remélhetőleg különleges inspirációt nyújt majd mindannyiunknak" – fogalmazta meg Vashegyi György
Az Orfeo Zenekart 1991-ben Vashegyi György alapította Budapesten, amely nevét Monteverdi L′Orfeo-jának első teljes magyarországi előadása után vette fel.
A zenekar hivatásos zenészekből áll, akik más hazai és külföldi zenekarokban is fontos szerepet töltenek be zenekari tagként vagy hangszeres szólistaként.
Az Orfeo Zenekar a legkiválóbb autentikus megszólaltatója a régi zenei kompozícióknak hazánkban. Vashegyi György vezénylete alatt több ízben születtek hazai "ősbemutatók" korabeli hangszereken előadva. Az Orfeo Zenekar és Vashegyi György saját koncertsorozatán 2002 és 2007 között Haydn első 80 szimfóniáját is megszólaltatja az Esterházy-Kastélyban (a 18. század óta első ízben korabeli hangszereken) azzal a hangszeres létszámmal, mellyel Haydn Eszterházán évtizedeken át ugyanebben a teremben adott koncerteket.
A Purcell Kórust 1990-ben Vashegyi György alapította Budapesten, az angol barokk szerző Dido & Aeneas c. operájának koncertszerű előadására.
Az akkor még a Zeneakadémia karmesterképzős növendéke nem is sejtette, hogy 15 évvel később a magyar zenei élet elsőszámú régi zene együtteseként tartják majd számon kórusát.
A kiváló fiatal énekesekből álló kórustagok mindegyike képzett muzsikus, énekes és hangszeres zenész. Emellett sokuk énekel más kórusban, vagy szólistaként más együttesekkel is.
A Purcell Kórus repertoárja gerincét a Gesualdotól Mozartig terjedő periódus zenéje alkotja, de számos alkalommal megszólaltatnak későbbi kompozíciókat is.
Rendszeres fellépői a Fertőd-Eszterházán rendezett historikus Haydn-Fesztiválnak, ennek keretében 2004 szeptemberében a Purcell Kórust - a Capella Savaria kíséretében - Nicholas McGegan vezényelte e fesztiválon.