Bogányi Gergely a saját maga által fejlesztett zongorán ad szólóestet az MVM Koncertek - A Zongora-sorozatban szerdán a budapesti Zeneakadémián. A szólóesten Schubert f-moll impromptu és az A-dúr szonáta, valamint Schumann Karnevál című műve hangzik el - közölték a szervezők.
Bogányi Gergely 1974-ben született Vácott, négyévesen kezdett zongorázni, majd 10 évesen nyert felvételt a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, de tanulmányokat folytatott a Helsinki Sibelius Akadémián, majd a bloomingtoni Indiana Universityn is Baranyay László, Esztó Zsuzsa, Matti Raekallio és Sebők György tanítványaként. Legjelentősebb versenygyőzelme az 1996-os Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen elért első helyezés volt. Repertoárjából kiemelkedik Chopin, akinek összes szólózongorára írott művét két nap alatt eljátszotta a Müpában, de Liszt és Mozart műveinek előadása is jelentős súllyal szerepel életművében. Érdemei elismeréseként 2008-ban Junior Prima Díjban, 2011-ben Prima Díjban részesült.
A 2019-es év további hangversenyein is világsztárok sora lesz A Zongora-sorozat vendége, szólóestet ad többek között Jevgenyij Kiszin, Grigorij Szokolov, Arkagyij Volodosz, Vladimir Ashkenazy és Nyikolaj Luganszkij is. Már megvásárolhatók a 2020-as év zongorabérletei is, 12 kiváló zongoraművész közreműködésével.