Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője hangsúlyozta: a maratoni távra - amelyen a hazai legjobbak az országos bajnoki címért is küzdenek - csaknem hétezer indulót várnak, és a futóhétvége versenyeire 84 országból érkeznek résztvevők.
Fut a város, fut az ország - mondta a versenyigazgató, kiemelve, hogy Budapest minden kerületéből neveztek, s Magyarország 1000 településéről jönnek futók. Hozzátette, ezek az adatok is alátámasztják, hogy Budapest Európa egyik futófővárosa. A 42,195 kilométeres távon a legidősebb résztvevő egy 78 éves olasz futó lesz.
"Ha kedvező lesz az időjárás, akár 30 ezer fölött is lehet az indulók száma" - jelentette ki Kocsis Árpád.
Jövő szombaton a rövidebb távok versenyeire kerül sor a Városligetben, lesz V4 váltó, családi futás és öt kilométeres minimaraton. A 32. SPAR Budapest Maraton vasárnap 9.30 órakor rajtol a Hősök teréről. Az indulók az Andrássy út után a Lánchídon jutnak át Budára, az útvonal a főváros legszebb részein halad keresztül, négy hidat érint, és idén a Margitszigeten is átfutnak a maratonisták. Ezen a napon még maratonstafétát, valamint 10 és 30 kilométeres versenyt is rendeznek.
A futófesztiválon több híresség is indul, így a kétszeres világbajnok evezős Pető Tibor, valamint Kulifai Tamás olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó, Váczi Eszter énekesnő, Novák Katalin család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, vagy Németh Balázs, az M1 műsorvezetője, aki első maratonjára készül.
A szervezők a 12 frissítőállomáson többek között 33 ezer banánnal, 60 ezer liter vízzel és 300 kg szőlőcukorral várják a futókat.