Campus Fesztivál - Két nagyszínpad, kártyás fizetés, Jess Glynne először a debreceni Nagyerdőben

Programajánló - 2016-07-18

A legnépszerűbb hazai előadók mellett a Grammy-díjas Clean Bandit, Jess Glynne brit énekesnő, az északír rockerekből álló Therapy?, illetve a holland indie-rock Kensington is ott lesz az idei Campus Fesztiválon, amely szerdán kezdődik a debreceni Nagyerdőben - közölte a fesztivál sajtófőnöke hétfőn.

    Bakó Csaba a Campus Fesztivál idei újdonságai közül kiemelte, hogy most először két nagyszínpadot állítanak fel, készpénz helyett pedig kártyás fizetési rendszert vezetnek be, a programkínálat viszont az elmúlt évekhez hasonlóan változatos lesz, hét külföldi sztárzenekar mellett csaknem 200 hazai banda szórakoztatja a közönséget.

    Mellettük ugyanannyi nem zenei program várja a látogatókat, és az eddigieknél jóval nagyobb programhelyszínt kap a Debreceni Egyetem is - tette hozzá.

    Debrecen az ország turisztikai régióinak egyik központja, a Campus Fesztivál pedig az ország egyik legnépszerűbb nyári könnyűzenei eseményévé vált: tavaly több mint 85 ezren buliztak a négy nap alatt, ezzel a Campus ma már Debrecent erősítő márka lett nemcsak a régióban, hanem a határokon túl is. Évente jelentős azon látogatók száma, akik a környező országokból érkeznek - sorolta.

    A Campus Fesztivál a Nagyerdei Stadionban és környékén egyedülálló infrastruktúrával várja a látogatókat. A szervezők a megnövekedett látogatói számmal arányosan folyamatosan fejlesztenek, az idei újdonságok ismét jelentős területeket érintenek.

    A Campus Fesztivál nyolc év után váltja le fizetési rendszerét, és áttér a készpénzmentes fizetési módra. Ezentúl bármelyik bank paypass kártyájával vagy "HelloPay" fesztivál kártyával lehet a rendezvény területén belül fizetni, és bevezetik a "jattcsúszkát", ami akkor aktív, ha a vendég vásárol, így egy monitor segítségével döntheti el, kíván-e borravalót adni, ha igen, akkor mennyit - magyarázta Bakó Csaba.

    Tájékoztatása szerint a fesztiválon tizennyolc programhelyszín lesz, két nagyszínpad működik majd. A négy nap alatt 198 zenei programmal, 192 magyar és 7 külföldi zenekar fellépésével, további 200 nem zenei programmal, dumaszínházzal, közéleti és irodalmi beszélgetésekkel várják a közönséget.

    Fontos résztvevője a fesztiválnak a Debreceni Egyetem, az egyetlen olyan hazai felsőoktatási intézmény, amelyhez egy - elsősorban - fiatalokat megszólító fesztivál ilyen szervesen kötődik. Az Egyetem Tér programhelyszín évről évre nagyobb területet foglal el: idén már mintegy 1000 négyzetméteres területen, rögtön a fesztivál főbejáratánál kap helyet.

    Több mint harmincféle gasztronómiai stand is lesz majd a Campuson, több száz féle pálinkát, 50-60 féle bort is kínálnak majd, több mint 25 vállalkozás települ ki a fesztivál területére. A fesztiválhelyszínen ezer férőhelyes kerékpártárolót alakítanak ki, a városi közlekedési társaság pedig éjszakai villamos és buszjáratokat közlekedtet a Nagyerdő és a város különböző pontjai között.