Denevérek éjszakája lesz szombaton Felsőtárkányban

Programajánló - 2015-08-28

Szombaton rendezi meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a Denevérek éjszakáját a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban.

 Gombkötő Péter, a BNPI zoológiai szakreferense elmondta: a nemzetközi denevéréjhez kapcsolódó hagyományos program nagy népszerűségnek örvend, elsősorban családok vesznek részt az előadásokból és gyakorlati foglalkozásból álló rendezvényen.

A szakember hangsúlyozta: a Magyarországon élő 28 denevérfajból 27 bizonyosan megtalálható a Bükkben, de a 28. is nagy valószínűséggel fellelhető itt. A Bükk nagyon fontos élőhelye a denevéreknek, hiszen több faj országos állományának fele-harmada itt él - mutatott rá.

    Gombkötő Péter szavai szerint a rendezvénnyel igyekeznek felhívni a védett és igen veszélyeztetett denevérek hasznosságára a figyelmet.

    Egy-egy denevér súlya felének megfelelő mennyiségű rovart eszik meg egy este - tette hozzá. Azt is elmondta: a 100-150 évvel ezelőtti viszonyokhoz képest ma már a denevérek - fajtától függően - mindössze 1-5-10 százaléka él Magyarországon. Ebben közrejátszanak a nem körültekintően elvégzett épületfelújítások és a nem "denevérbarát" erdőgazdálkodás is.

    A Denevérek éjszakáján Forrásy Csaba természetfotós diavetítést, Gombkötő Péter előadást tart, majd speciális hálóval denevéreket foghatnak a látogatók, akik egy ultrahangdetektort is kipróbálhatnak. A program 17 órakor kezdődik.