Egész nyáron Kultkikötő Balatonföldváron

Programajánló - 2013-07-19

Kern András koncertje és a Jadviga párnája című zenés színpadi játék szerepel pénteken és szombaton a Kultkikötő - Balatonföldvári Szabadtéri Színház műsorán, amelyen a színházi előadások és koncertek mellett filmek, stand-up produkciók és gyerekprogramok is megtalálhatóak.

    A nyolcéves Kultkikötő az idén négy hónapon át, szeptember végéig tartja nyitva kapuit. A programsorozat a gyerekelőadásokkal már június elején elkezdődött, az esti színházi előadások és koncertek pedig június vége óta szerepelnek a műsoron - olvasható a szervezők az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

    Mint írják, a Kultkikötő műsorkínálata évről-évre bővül és a helyszín is megújul. Péntek-szombat esténként vendégelőadások és koncertek láthatóak, csütörtökönként rendhagyó koncertszínházi előadások és stand-upok, szerdánként pedig ingyenes PartMozi és borkóstoló várja az érdeklődőket. A szombat és a vasárnap délelőtt a gyerekeké, a báb- és meseelőadások mellett a kicsik kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

    Július végén és augusztusban a Kultkikötő vendége lesz többek között Vári Éva, Kulka János, Nagy Ervin, Udvaros Dorottya, Hernádi Judit, Kern András, Ónodi Eszter, Koltai Róbert, Rúzsa Magdi és a Quimby. Könnyed nyáresti komédiák, zenés színházi előadások és komolyabb hangvételű színpadi művek sorából válogathat a közönség a koncertek és táncelőadások mellett. Látható lesz többi között a Jadviga párnája, a Meseautó, A szív hídjai, A kaktusz virága, a Római vakáció vagy például az Esőember című előadás.

    A közlemény Nagy Viktor ügyvezető igazgatót idézi, aki elmondta: az idén közel hetven színházi előadásuk lesz. "Elszántságunk leginkább annak köszönhető, hogy a város elvárásai egyre erősödnek" - fogalmazott az igazgató.

    A részletes műsor a www.kultkikoto.hu oldalon található meg.