Joseph Haydn Az évszakok című oratóriumával kezdődik a 2018-as classic.Esterházy programsorozat Kismartonban.A 2018. január 27-i hangversenyen közreműködik Christina Landshamer szoprán, Mark Padmore tenor, Rudolf Rosen basszus, a Purcell Kórus és az Esterházy-kastély rezidens zenekara, a Haydn Filharmónia Nicolas Altstaedt vezényletével.
A szervezők hangsúlyosabbá szerették volna a szomszédos Magyarországgal való kulturális együttműködést, így több magyar vendégművész mellett először lép fel a Budapesti Fesztiválzenekar is. Haydn muzsikáját Magyarországról, Olaszországból és Németországból érkező együttesek állítják különböző kontextusokba olyan dirigensek és szólisták mellett, mint Marc Minkowski, Sir Roger Norrington, Avi Avital, Marlis Petersen és Sir Schiff András - közölték a szervezők.
A programsorozatban szerepel a közkedvelt Anyák napi hangverseny, a nyári piknikkoncertek és a gyerekeknek, fiataloknak szánt zenepedagógiai programok. Érdekes meglepetést ígér a francia Quatour Arod vonósnégyes februári fellépése is
A nyár egyik csúcspontjának Mozart Figaro házassága című vígoperájának félszínházi előadása ígérkezik júliusban. Joseph Haydn eddig beteljesületlen álma valósul meg ezzel, mivel a komponista 1790-ben szerette volna barátja, Mozart darabját a későbbi Haydn Teremben színre vinni, de a herceg halála megakadályozta ebben. René Jacobs, a neves dirigens és a historikus előadások mestere, a Freiburger Barockorchester kamarazenekar, valamint nemzetközileg elismert énekesek garantálják a magas színvonalú produkciót.
A zeneszerző Gottfried von Einem (1918-1996) születésének 100. évfordulója alkalmából a classic.Esterházy Lotte Ingrisch és Gottfried von Einem gyermekoperáját, a Tulifantot is műsorára tűzi.
A 2018-as programsorozatban havonta legalább egyszer muzsikával telnek meg az Esterházy-kastély történelmi terei, a Haydn Terem és az Empire-terem.