Ma kezdődik a Zempléni Fesztivál

Programajánló - 2016-08-12

Komolyzenei koncerteket, operát, operettet, színházi és táncelőadásokat, dzsesszkoncerteket, kirándulásokat, kiállításokat, családi és gasztronómiai programokat kínál a látogatóknak a Zempléni Fesztivál, amelyet 25. alkalommal rendeznek meg, és amelyet ma este a sárospataki várban nyit meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

    A tájékoztatás szerint az augusztus 21-ig tartó rendezvény fókuszában a komolyzene szerepel, de a dzsessz kedvelői is számos program közül választhatnak.

    Zemplén több településén - egyebek mellett Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, Tokajban, Szerencsen - mintegy hatvan rendezvény várja az érdeklődőket.

    A nyitókoncertet a Budafoki Dohnányi Zenekar tartja a sárospataki Rákóczi-vár udvarán: Mozart kettősversenyében Kokas Katalin és Kelemen Barnabás lesz a szólista, és a Bartók-év keretében a zeneszerző A kékszakállú herceg vára című operája is felcsendül.

    A fesztiválalapító Liszt Ferenc Kamarazenekar augusztus 14-én szintén a Rákóczi-várban lép színpadra, és szerepel a rendezvényen Vashegyi György vezetésével a Purcell Kórus, valamint a 25 éves Orfeo Kamarazenekar is. A zárókoncerten 21-én Haydn A teremtés című oratóriuma lesz hallható.

    Az egyik legnagyobb szabású eseményt augusztus 19-én a közelmúltban átadott Tokaj Fesztiválkatlanban tartják, Rossini A sevillai borbély című operáját Káel Csaba állítja színre.

    A fesztivál idején rendezik meg - Hollerung Gábor irányításával - ifjú muzsikusok számára a Dohnányi Nyári Zenekari Akadémiát, valamint gasztronómiai és családi programok is várják a látogatókat.