A PG Csoport és Halmos Béla együttműködése még 2008-ban kezdődött a Debreceni Őszi Fesztiválon, ahol nagy sikert aratott Halmos Béla szívmelengető hegedűjátéka a közösen előadott akusztikus PG dalokban.
2009. decemberében Halmos Béla és a PG Csoport együtt szerepelt Rómában, ahol a dalok továbbgondolása és a közös munka meghozta gyümölcsét: a Római Magyar Akadémián adott évadzáró műsorban együtt léptek fel.
A római koncert sikerén felbuzdulva 2010. első felében elkészült a "Megyek a hegyen" c. DVD és CD, - képben és hangban is rögzítésre kerültek a dalok, Budapesten az A38 hajón.
A nyár folyamán, a "Megyek a hegyen" c. koncertműsor bemutatkozik többek között a Debrecenben a Nagyerdőn, a Campus Fesztivál nagyszínpadán, a Kaláka Fesztiválon -a diósgyőri várban (a 40 éves Kaláka előtt), és a Nyírbátori Szárnyas Sárkány Fesztivál főműsorában is.
A részletes koncertlista, illetve további információk a www.pgcsoport.hu oldalon található meg.
Néhány információ a fellépőkről:
• Halmos Béla (Prímás, népzenekutató, a zenetudományok kandidátusa, a Sebő együttes alapító tagja, a Magyar táncházmozgalom
egyik elindítója)
• PG Csoport: (Csokonai-díjas zenekar, az 1995-ös "Marlboro Rock in" fesztivál
győztese)
Tagjai:
Jantyik Zsolt (eMRton-díj-szövegíró)
Jantyik Csaba
Fazekas László
Kiss Attila