A korábbi évekhez hasonlóan idén is rendeznek filmklubot a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). A vetítéssorozat keretében április 11-től június 1-ig nyolc alkalommal mutatnak be egy-egy ismeretterjesztő filmet a közönségnek - közölte az MTA.
"Mi hajtja az ITER fúziós erőművet, és mi a magyar fizikusok szerepe minden idők legnagyobb fizikai kísérletében? Milyen titkokat rejt Európa legnagyobb és leglátványosabb hidrotermális barlangja, a Molnár János-barlang? Áruló volt-e Görgei Artúr?" Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak azok, akik ellátogatnak az április 11-én kezdődő Filmklub az Akadémián programjaira.
A programot április 11-én Mila Aung-Thwin: Let there be light című ismeretterjesztő filmje nyitja, amely a dél-franciaországi fúziós erőművet, az ITER-t mutatja be. A vetítés utáni beszélgetés vendégei Szabolics Tamás és Veres Gábor, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai lesznek.
A filmklub április 18-án Lerner Balázs: Budapest inferno című munkájának vetítésével folytatódik. A film Európa legnagyobb és leglátványosabb hidrotermális barlangjának, a főváros alatt található Molnár János-barlangnak a feltárását mutatja be. A vetítés után pedig Lerner Balázzsal és Herczeg Gábor egyetemi tanárral beszélgethet a közönség.
Ezt követően április 25-én, Simon Judit: Isten veled, Görgei! című munkáját láthatják a nézők Görgei Artúr életéről.
A film mellett a vetítés utáni beszélgetés témája lesz Prágay János alezredes magyar nyelven korábban soha meg nem jelent, A magyar forradalom című kötete, valamint a Hermann Róbert által sajtó alá rendezett Görgei Artúr válogatott írásai. A beszélgetés vendégei ezúttal a filmrendezőn kívül Katona Csaba, Hermann Róbert és Csikány Tamás történészek, valamint Tóbiás Krisztián költő, szerkesztő lesznek.
Május másodikán vetítik Richly Zsolt: Luther című, a reformáció kezdetének 500. évfordulója tiszteletére, az evangélikus egyház által készíttetett rajzfilmsorozatát Luther Márton életéről. A vetítés utáni beszélgetés vendégei a rendező, valamint Csepregi Zoltán egyháztörténész lesznek.
Május 9-én Sipos József: Bartók című munkáját láthatja a közönség, amelyben a zeneszerző fia, Péter mesél édesapjáról. A film gazdag válogatást mutat be Bartók levelezéséből és soha nem látott fotóiból, művei kritikai fogadtatásából. A vetítés után a rendezővel és Vikárius László zenetörténésszel hallhat beszélgetést a közönség.
Ezután május 16-án vetítik Szekeres Csaba: Gravitáció, avagy a kötődés természete című filmjét, amely a gravitációs hullámok észlelésének történetét ismerteti.
Május 23-án Vojtkó Ferenc: Csodálattal és hálával című munkáját vetítik, amely Szent-Györgyi Albert életéről szól. Végül június elsején, Olma Frigyes: Gemenc - az árterek világa című alkotását láthatja a közönség a Magyar Tudományos Akadémián. Az MTA közleménye szerint a programokon ingyenes a részvétel, de előzetes regisztrációhoz kötött, amit a http://mta.hu/filmklub oldalon tehetnek meg az érdeklődők.