Sport

Eredmények megjelenítése 1001-től 1020-ig 1653 találatból.

Bocskai emlékverseny - Szellő remekelt az első napon

Sport - 2013-02-07

A magyarok közül az esti programig a 91 kilós Szellő Imre nyújtotta a legjobb teljesítményt a Debrecenben zajló 57. Bocskai István ökölvívó emlékverseny első, szerdai napján.A 81 kg-ban korábban Eb-bronzérmes bokszoló ezúttal nehézsúlyban kissé álmosan kezdett, elbukta az első menetet, de aztán egy jobb egyenessel úgy megrendítette fehérorosz riválisát, hogy az kénytelen volt feladni a küzdelmet.

Magyar Kupa - Gólparádéval jutott tovább a Debrecen

Sport - 2013-02-06

A címvédő Debrecen - az idegenben aratott kétgólos győzelmét követően - hazai pályán nyolccal verte szerdán a harmadosztályú Létavértest a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, ezzel elsőként bejutott a legjobb négy közé.

Szávay Ágnes visszavonult

Sport - 2013-02-06

- Bejelentette visszavonulását Szávay Ágnes, aki legjobbjaként 2008 áprilisában a 13. helyen állt a női tenisz-világranglistán.

 

    A 24 éves játékos egyesben öt, párosban két WTA-tornán diadalmaskodott, s egészségi problémákkal indokolta mostani döntését.

Bundabotrány - A Liverpool-Debrecen BL-meccs is érintett

Sport - 2013-02-05

A 2009-es Liverpool-Debrecen Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés is érintett a nemzetközi bundabotrányban az angol sajtó értesülése szerint.A Daily Mail című lap internetes kiadásában megjelent cikk arról számol be, hogy a Liverpool által 1-0-ra megnyert találkozó egyike annak a 380 futballmeccsnek, melyet az Europol hétfői bejelentése szerint a nemzetközi bűnszervezet - a gyanú alapján - az Európai Unió országaiban manipulált.

Bundabotrány - Ötven gyanúsított Magyarországon 33 meccsel kapcsolatban

Sport - 2013-02-04

Magyarországon ötven embert gyanúsítottak meg 33 labdarúgó-mérkőzés eredményének manipulálása és az ezzel kapcsolatos fogadási csalás ügyében abban a nemzetközi bundabotrányban, amelyben egy nemzetközi bűnszervezet a gyanú szerint az Európai Unió országaiban mintegy 380, Európán kívül pedig további 300 futballmérkőzést bundázott meg - hangzott el az öt ország nemzetközi nyomozócsoportjának közös tevékenységét ismertető sajtótájékoztatón hétfőn.

Olimpiai ciklus nyitánya lesz a Bocskai István emlékverseny

Sport - 2013-02-01

A magyar ökölvívás számára az új olimpiai ciklus kezdete miatt kiemelten fontos felmérő lesz a jövő héten Debrecenben az 57. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny - mondta el Kovács László szövetségi kapitány a hajdúsági városban tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Indul a felsőoktatási sportkoncepciót átfogó Hajós Alfréd Terv

Sport - 2013-01-31

Társadalmi és szakmai egyeztetésekkel idén indul a felsőoktatási sport szakmai és fejlesztési programját 2020-ig átfogó Hajós Alfréd Terv.

    A sportkoncepció három fő iránya: a versenysport és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése élsportolók hazai egyetemeken történő felkészítésével és versenyeztetésével, az egyetemi tömegsport javítása az általános testnevelés kötelezettségének felsőoktatásba való bevezetésével és az infrastruktúra fejlesztése - ismertette Fábián István, a Debreceni Egyetem (DE) rektora csütörtökön sajtótájékoztatón.

Kővágó-ügy - A svájci legfelsőbb bíróságon folytatódik a vita

Sport - 2013-01-30
    A helsinki Eb-n harmadik versenyzőt, aki a londoni olimpiára éremesélyesként utazott volna, egy 2011 augusztusi eset miatt büntette a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) közvetlenül a játékok előtt kétéves eltiltással, mert ítélete szerint a sportoló kivonta magát a doppingellenőrzés alól.

Australian Open - Novak Djokovic megvédte címét

Sport - 2013-01-27

A világelső és Melbourne-ben címvédő szerb Novak Djokovic győzött férfi egyesben az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, ahol a vasárnapi döntőben a britek olimpiai bajnokát, Andy Murrayt késztette megadásra négy játszmában.  Djokovic az első teniszező, akinek sorozatban harmadszor sikerült nyernie Australian Opent, összesen pedig - 2008-as elsőségével - négy melbourne-i tornagyőzelmet vallhat a magáénak.

Australian Open - Viktorija Azarenka megvédte címét

Sport - 2013-01-27

A címvédő fehérorosz Viktorija Azarenka nyerte a női egyes küzdelmeit az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a szombati döntőben kiélezett mérkőzésen, három játszmában győzött a kínai Li Na ellen.

  Azarenka pályafutása második Grand Slam-sikerét aratta, és egyben megtartotta első helyét a világranglistán.

Férfi kézilabda-vb - Éhes a sikerre a válogatott

Sport - 2013-01-22

A magyar férfi kézilabda-válogatott azzal, hogy bejutott a spanyolországi világbajnokság szerdai negyeddöntőjébe, már teljesítette a célkitűzést, ugyanakkor Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint csapata változatlanul éhes a sikerre.

 A következő ellenfél a legutóbbi vb-n második, a tavalyi Európa-bajnokságon aranyérmes dán együttes lesz.

Armstrong: nem érdemeltem ki a "halálbüntetést"

Sport - 2013-01-19

A címeitől doppingolás miatt megfosztott Lance Armstrong kerékpárversenyző az Oprah Winfreynek adott interjúja pénteken közvetített második részében kijelentette: sportolóként valamilyen formában ismét rajthoz állna, de minden profi versenytől eltiltották, amit túlzott büntetésnek tart.

Lance Armstrong elismerte az EPO-, a vérátömlesztéses és a tesztoszteron doppingot

Sport - 2013-01-18

Lance Armstrong elismerte, hogy a kilencvenes évek közepe óta az EPO, a vérátömlesztés és tesztoszteron "koktéljával" doppingolt.

 A kerékpársport legnagyobb személyiségének, egyben a sportág legnagyobb doppingbotránya főszereplőjének tartott Armstrong Oprah Winfrey televíziós sztárnak először nyilatkozott erről a csütörtök éjjel sugárzott interjújában.

Horvátország-Magyarország 30-21 (15-11)

Sport - 2013-01-16

    A londoni olimpián a horvátok kétszer, először a csoportban, majd a bronzmérkőzésen is nyertek a Mocsai-csapat ellen. Most két veretlen gárda találkozott, és egy újabb győzelem a jövő heti kieséses szakaszra biztosított volna kedvezőbb előjeleket.

Január végéig eldől, hogy Debrecenben folytatja-e Jakabos Zsuzsanna

Sport - 2013-01-13

Január végéig adott gondolkodási időt egymásnak a Debreceni Sportcentrum és Jakabos Zsuzsanna az úszó cívisvárosba igazolása kapcsán - mondta Orendi Mihály, a sportcentrum vezetője vasárnap sajtótájékoztatón.

    Az igazgató azonban leszögezte, hogy "Jakabosnak ehhez debrecenivé kell válnia, fel kell vállalnia, hogy ő Debrecenért versenyez".

Gyurta Dániel átadta az emlékérmet Dale Oen családjának

Sport - 2013-01-13

Szerte Norvégiában nagy visszhangot váltott ki Gyurta Dániel gesztusa, a norvég sajtó külön is méltatta, a helyszínen pedig négyezren tapsolták meg a magyar olimpiai bajnokot azon a szombat esti, hamari ünnepségen, amelyen átnyújtotta az emlékérmet a tavaly elhunyt barát, az olimpiai második, világ- és Európa-bajnok versenyzőtárs Alexander Dale Oen családjának.

Országpárok jelentkeztek a 2017-es hoki-vb házigazdájának

Sport - 2013-01-12

Németország Franciaországgal, Dánia pedig Lettországgal közösen rendezné meg a 2017-es jégkorong-világbajnokságot.

   A határidő lejártáig ez a két országpáros jelentkezett házigazdának a nemzetközi sportági szövetségnél az IIHF honlapjának híre szerint. A döntést májusban, stockholmi kongresszusán hozza meg az IIHF.

Egyelőre Tiszaújvárosban játszik a debreceni kosárcsapat

Sport - 2013-01-09

Tiszaújvárosban játssza majd le soron következő bajnoki mérkőzését a Factum Sport Debrecen férfi kosárlabdacsapata, amely anyagi problémák miatt nem szerepelhet saját csarnokában.A haon.hu szerdán Takács Endrét, a Factum-Sport Kft. ügyvezetőjét idézve arról számolt be, hogy a gárda jelenleg az eddig az utánpótlás csapatok által használt csarnokban, a rendőrség Mikes Kelemen utcai létesítményében tud edzeni, hetente négyszer.

Magyar-román - Az MLSZ jelezte fellebbezési szándékát

Sport - 2013-01-09

- Hivatalosan is jelezte fellebbezési szándékát az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a nemzetközi szövetség (FIFA) által kiszabott büntetés ellen, amely szerint a válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a Románia elleni világbajnoki selejtezőjét.

Risztov Éva a legjobb a világszövetségnél

Sport - 2013-01-04

Risztov Évát választotta a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) a világ tavalyi legjobb nyíltvízi úszójának.

  A FINA Gyárfás Tamás szerkesztette szaklapja, a FINA Aquatics World Magazine bonyolította le a szavazást, amelyben a 202 tagország szakemberei tették le voksukat - összesen 671-en - öt kategóriában a 2012-ben szerintük legkiválóbban teljesítők mellett.