Az Országgyűlés a napokban tárgyalja az Alkotmánynak a véleménynyilvánítás szabadságával, a sajtószabadsággal és az elektronikus médiával kapcsolatos rendelkezéseinek módosítását, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényt, továbbá a hírközlési ágazat és a média hatósági felügyeletét újraszabályozó törvényt.
Az MSZP Debrecen városi Szervezetének küldöttgyűlése 2010. június 16-án az országos felmenő rendszerű tisztújítás keretein belül megválasztotta a városi szervezet vezetőit.
Az Országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt a fékek és egyensúlyok rendszerét alapjaiban érintő alkotmány-módosításra készül. A Lázár János frakcióvezető és Mátrai Márta képviselő által T/189. számon benyújtott önálló indítvány az alkotmánybíró-jelölés szabályát módosítaná. Ezzel tovább erősödne a Fidesz minden korlátozás nélküli hatalmi monopóliuma.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint nem titkolhatók a rektori fizetések. A bíróság május 27-én kimondta: az egyetemi és főiskolai rektorok fizetése közérdekű, tehát mindenki számára hozzáférhető adat. A csütörtöki döntést egy, a gödöllői Szent István Egyetem ellen indított próbaper előzte meg, melynek eredményeképpen 2009 novemberében ugyanez az ítélet született.
Debrecen Város Közgyűlése mai napon határozott arról, hogy a Nagyerdei Parkerdő területéből 1,84 ha-t határozatlan időre, hasznosításra átadja a Debreceni Gyógyfürdő Kft-nek. A terület be lesz kerítve, és strandszezonon kívül lesz csak hozzáférhető a fürdő szolgáltatásait igénybe venni nem akaró, vagy nem tudó polgárok számára.
Tisztelt Közgyűlés!
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezi a 22324 hrsz-ú, Debrecen, Medgyessy sétány mentén lévő 22 ha 6 m2 nagyságú „erdő, út, tó” megnevezésű ingatlan, mely a helyi jelentőségű természeti értékek védelméről szóló 24/2006. (VIII.14.) Kr. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) értelmében természetvédelmi terület.
"A győztesnek nem igaza van, hanem feladata. A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, teljesítse a feladatát.
Számomra a XXI. században ez a modern kormányzás mottója. A magyar választók azt üzenték mindnyájunknak, hogy igaza a nemzeti egységnek van, a győztes feladata pedig az, hogy a nemzeti egységet és annak igazságát védje, képviselje - és legyőzzön minden olyan jelenséget, erőt és törekvést, amely a nemzeti egységgel szembefordul, azt veszélyezteti.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében megköszönte a magyar kormány hatékony munkáját és kiváló együttműködését a válságkezelés során.
Tisztelt Országgyűlés!
Az Országgyűlés alakuló ülése ünnep. A fanfárok, zászlók és díszőrök csupán hozzájárulnak annak kifejezéséhez, amit ma itt mindnyájan átérzünk.
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
A Magyar Köztársaság, a magyar demokrácia történetében mindig megkülönböztetett jelentősége van az új országgyűlés alakuló ülésének.
Az országgyűlésben mandátumot szerzett pártok ma minden akadályt elhárítottak annak útjából, hogy a parlament haladéktalanul, már az alakuló ülésen megkezdhesse az érdemi munkát a bizottságok megalakításával. Örömmel tapasztaltuk, hogy Köztársasági Elnök Úr eddigi lépései is azt szándékot tükrözték, hogy minderre a lehető leggyorsabban sor kerüljön.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége üdvözli, hogy az új Országgyűlésben már nem csak eseti fogyasztóvédelmi bizottság fog működni, hanem állandó testület foglalkozik majd a fogyasztóvédelemmel.
Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkár kezdeményezésére április 16-án délután telefonbeszélgetést folytatott Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel. A főtitkár elismerését fejezte ki a Magyar Honvédség békefenntartó tevékenységért a NATO közös feladatainak ellátásban.
A gyurcsányizmus nem egy ember politikája. A gyurcsányizmus az MSZP húszéves teljesítményének következménye, méltó végkifejlete. Ezt a teljesítményt felelősség terheli azért, hogy nyomában egy neohorthysta szellemi-politikai restauráció következik, egy olyan tekintélyuralmi rendszer kiépülése, amely még a hagyományos értelemben vett polgári parlamentarizmus intézményeinek működését is korlátozni fogja.
Kampányfőnök Úr!
A miniszterelnök-jelöltek vitájáról szóló meddő vitában a pártok hosszú hónapok óta eredménytelenül kerülgetik egymást. Az érdemi egyeztetések elindítása érdekében tegnap konkrét vitaidőpontra tettem javaslatot a pártok kampányfőnökeihez intézett nyílt levélben. Eszerint Bokros Lajos április 8-án 11 órára várja vitára az országos listát állított pártok kormányfőjelöltjeit, valamint az LMP listavezetőjét. A vitaidőpont természetesen rugalmasan változtatható.