Az elmúlt másfél évben új alapokra helyeztük a magyar gazdaságot. Ehhez föl kellett számolnunk minden régi típusú együttműködést, amely korlátozta gazdasági önállóságunkat. Ezt sikeresen megvalósítottuk, elértük, hogy a magyar gazdaság a piacról finanszírozza magát, nem függünk mások jóindulatától. Ezzel a megújulás korszaka lezárult, most a növekedés korszaka kezdődik, és ehhez minden eszközt igénybe kell vennünk.
Az Országgyűlés kormányoldali többsége elutasította az LMP-s Jávor Benedek által benyújtott határozati javaslatot, amely adatnyilvánosságot, széleskörű társadalmi vitát és népszavazást írna elő a paksi két új atomerőművi blokk létesítése előtt. Az adófizetők nyúljanak mélyen a zsebükbe, de fogják be a szájukat?
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár ma a Népszabadságnak adott interjújában kijelentette: ”felelőtlenség lenne béremelést ígérnem”. A Fidesz néhány konkrét választási ígérete közül az egyik éppen az volt, hogy az egészségügyben jelentős béremelést kell végrehajtani. Kövér László jelenlegi házelnök pedig az egészségügy azonnali megmentésének szükségességéről beszélt!
Az Európai Bizottság őszi prognózisa szerint a gazdasági növekedés az ígért 4-6 százalék, és a tervezett 3 százalék helyett csak 1,4 százalék lesz idén, jövőre pedig örülhetünk, ha a 0,5 százalékot eléri Magyarországon. A költségvetés hiánya ugyanakkor magasabb lehet a tervezettnél, és az államadósság is emelkedni fog.
Meggyes Tamás, Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő, állítása szerint eddig nem tudott arról, hogy az önkormányzati cégben vállalt felügyelő bizottsági tagság összeférhetetlen az országgyűlési képviselőséggel, de amikor kedden erről tudomást szerzett, lemondott ezen felügyelő bizottsági tagságokról.
Meggyes Tamás most már hivatalosan is összeférhetetlenné vált, hiszen törvénysértő módon önkormányzati tulajdonú cégben vállalt felügyelő bizottsági tagságot. Az LMP felszólítja a Fidesz esztergomi képviselőjét, hogy mandátumáról haladéktalanul mondjon le és a jogtalanul felvett pénzt adja vissza az esztergomiaknak. A párt a Mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsághoz fordul.
Több száz civil szervezet és ezzel együtt több ezer munkahely szűnhet meg, ha a kormányzat tovább csökkenti a szektor támogatására szánt költségvetési forrásokat. Bár a Fidesz-KDNP választási programjában a civil szervezetek megerősítését irányozta elő, a szektor működési feltételei folyamatosan és nagymértékben romlottak az elmúlt másfél évben.
Alulírott szakmai szervezetek felkérik a magyar Országgyűlést, hogy a Köznevelési törvény tervezetének vitáját halassza el mindaddig,
1. amíg a Kormány nem teljesíti a Köznevelési törvény tervezetében lévő, tartalmi szabályozásra előírt jogszabályi kötelezettségeit (NAT, kerettantervek, érettségi követelmények);
Az LMP-t aggodalommal tölti el, hogy a romániai népszámlálás során folyamatosan visszaélésekről, szabálytalanságokról kapott híreket. Reméljük, hogy a román kormány mindent el fog követni a felmerült jogsértések kivizsgálása érdekében.
Az LMP nagy érdeklődéssel figyeli, hogy Kocsis Máté börtönbe juttatja saját magát. Nem végződhet ugyanis másképp legújabb kezdeményezése, amelynek értelmében a jog szigorával csapna le azokra, akik a kiszolgáltatottakat megalázzák, emberi méltóságukban megsértik.
. A VIII. kerületi Fideszes polgármester hajléktalanokkal kapcsolatos tevékenysége eddig szinte másról sem szólt.
- A piacok lelkesednek az eurózóna megegyezése kapcsán, szárnyalnak a tőzsdék, az euró 1,40-es szint fölé ugrott a dollárral szemben, mindenki optimista, csak a forint nem moccan egy millimétert sem, és a 300-as határ felett stabilizálta magát az euróval szemben. Ezt (is) rettentően elrontották Matolcsyék és a legszomorúbb, hogy mindenki rajtunk röhög vagy jobb(?)esetben szánakozik.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy hallgassa meg a gazdálkodók panaszait, és mielőbb tekintse át az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) működését. Lépjen fel a hivatal jogsértő eljárásai ellen, és teremtse meg végre az életszerű szabályokat előíró, a gazdálkodókat egyenrangú partnerként segítő vidékfejlesztési hivatali környezetet, illetve intézményrendszert.
Az Alap kiemelten fontos szervezet az összmagyarság kultúrájának megőrzése, fejlesztése tekintetében - hangsúlyozta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) átszervezéséről, új működési irányvonalainak bemutatásáról szóló sajtótájékoztatón, melyen L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke beszélt a részletekről.
A Fidesz alelnökének, Kósa Lajosnak 2002-2004 között majd 14,5 millió forint jutalom ütötte a markát, miközben városa, Debrecen az eladósodottsági lista dobogós helyén tündököl. A Fidesz így gondolja az erkölcsiséget, Kósa Lajos, a Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusa számára természetes, normális, hogy miután brutálisan eladósodottá tette városát ezért jutalmat érdemel. Ez a Fidesz szellemisége.