Vajon döntött már a Hajdúszoboszlón ülésező Fidesz-frakció a gázolaj jövedéki adójának csökkentéséről? Úgy tűnik, Szijjártó Péternek is az üléspontja határozza meg az álláspontját. ”A gázolaj jövedékiadó-emelésének drámai következménye lesz” - nyilatkozta ellenzékben, s ígérte: ”amint a kormány benyújtja javaslatát a gázolajat terhelő jövedéki adó emelésére, a Fidesz módosító indítvánnyal fog élni”.
Sajtóhírek szerint költségvetési tervezet helyett csak néhány oldalas, számokat nem tartalmazó irományról tárgyalhatott szerdán a kormány. Az LMP szerint ezzel ismét bebizonyosodott, hogy Matolcsy György hadilábon áll a számokkal, és nem képes kézben tartani még a költségvetést előkészítő folyamatot sem. Az ökopárt továbbra is a parlamenti pártok összehívását és válságkezelő csomag összeállítását szorgalmazza.
Szeptember elseje azon fekete napok közé vonul be Esztergom történelmébe, amely egyértelműen bizonyítja majd, hogy az előző városvezetés hogyan tette tönkre Magyarország ősi fővárosát. A Meggyes-csoport, melyet a volt polgármester a nyilvános ülésen szótlan karmesterként, a vendégek által is jól láthatóan vezényelt, s napirend előtt levett minden olyan előterjesztést, amely a polgárok mindennapi életét könnyítené meg.
Az elmúlt néhány hétben több fogyasztói megkeresés érkezett az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez a www.aboltom.com webáruházzal szemben. A megkeresések elsősorban a weboldal félrevezető tájékoztatatásához kapcsolódtak.
A felvidéki magyarság elnyomásának és sorozatos megalázásának egyik élharcosa, Ivan Gasparovič szlovák államfő ismét hallatta hangját. Egy antifasiszta lapnak tett minapi nyilatkozata sértő, provokáló, de egyúttal végtelenül ostoba is volt, szerinte ugyanis Esterházy János, a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetője Hitler és a fasizmus híve volt , ezért helytelennek tartja, hogy Kassán mellszobrot állítottak neki.
Az LMP határozottan visszautasítja Ivan Gasparovic vérlázító és provokatív kijelentését, mely szerint Esterházy János, a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetője Hitler és a fasizmus híve volt. Az LMP szerint ezzel a kijelentéssel a szlovák államfő nem csak a felvidéki magyarokat, hanem az egész magyarságot megsértette.
A gazdaság leállása után itt az újabb feketeleves: a KSH legfrissebb adatai alapján a foglalkoztatottak száma 0,4 százalékos csökkenést mutat az előző évhez képest. Az Orbán-rendszer egy éves regnálása alatt nem hogy nem sikerült elindulni az egymillió új munkahely irányába, hanem értékes munkahelyeket vesztettünk. Az LMP szerint a megbukott egykulcsos szja visszavonására és válságkezelési csomagra van szükség.
Évi 150-170 milliárdos árbevételéből rendre mindössze 5-6 milliárd forint adózott nyereséget produkált az állami tulajdonú hazárdjáték-monopólium, a Szerencsejáték Zrt. az elmúlt években. Most kezdődő cikksorozatunkban annak járunk utána, miért folyik be olyan kevés osztalék a kvázi-monopolhelyzetben lévő állami óriáscégektől a központi költségvetésbe, mire költik ezek a köztulajdonban lévő vállalatok a bevételeiket. A Szerencsejáték Zrt. esetében elsőként a sorsolási műsorok elkészítésének költségét vizsgáltuk.
A Lehet Más a Politika szerint a Magyar Szigeten elhangzott kijelentések felháborítóak, és bűncselekmények előkészületének gyanúját is felvetik. A párt Polt Péterhez fordul és a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi.
Az LMP szerint új, pazarló díszkivilágítás helyett a Parlament fűtési és világítási költségeit csökkentő, a megújuló energiákat hasznosító felújítására lenne szükség.Tegnapi hírek szerint lassan elkészül a Parlament új díszkivilágítása, ami az adófizetőknek 470 millió forintjába került. Az LMP már korábban is elmondta: nem újabb és újabb energiapazarló presztízsberuházásokra van szükség, hanem takarékosságra, a Parlament részéről pedig példamutatásra.
Az LMP szerint a devizahitelek miatt csődközelbe jutott önkormányzatok megmentésére több azonnali intézkedésre, köztük aktív állami beavatkozásra van szükség. A párt szerint rövid távon támogatható az önkormányzati szövetség javaslata a tőketörlesztés elhalasztásáról, hosszú távon azonban az önkormányzatok hitelezésébe a kereskedelmi bankok helyett más szereplőket kell bevonni.
Tisztelt Belügyminiszter Úr!
A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata szerint a munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai. A kormányprogramban, a Nemzeti Együttműködés Programjában mélységes egyetértéssel olvastuk az alábbi sorokat:
Szijjártó Péter ma egy tévéműsorban lényegében börtönnel fenyegetett meg korábbi kormányfőket, mert miniszterelnökségük alatt növekedett az államadósság. Az LMP szerint ez politikai és jogi nonszensz. A szóvivő ennyi erővel kezdeményezhetné fideszes önkormányzati vezetők és saját főnöke felelősségre vonását is.
Az állami adóhatóság kényszer útján szedi be az esedékességkor meg nem fizetett adót illetve járulékot, valamint az adók módjára behajtandó köztartozást. Ez az eljárás a végrehajtás, amelyre a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (rövidítve csak: Vht.) rendelkezéseit kell alkalmazni. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben is találunk ide vonatkozó szabályozásokat, ám ezeket csak akkor kell alkalmazni, ha másként rendelkeznek, mint a Vht.